Minőségi Újságírásért Díj az Átlátszónak
Orbán Viktor luxusrepülőzését és Mészáros Lőrinc luxusjachtozását, illetve a két jármű útvonalainak feltűnő együttállását taglaló tényfeltáró cikk kapta a rangos...
Orbán Viktor luxusrepülőzését és Mészáros Lőrinc luxusjachtozását, illetve a két jármű útvonalainak feltűnő együttállását taglaló tényfeltáró cikk kapta a rangos...
A Magyar Rádió örökös tagját, a Gondolat-Jel című műsor egykori szerkesztőjét nyolcvannégy éves korában érte a halál.
Kásler Miklósnak három beszédírója van, és még a kultúráért felelős államtitkár sem maga írja a szövegeit – tudta meg a...
Tavaly 79,9 milliárd forintért gyárthattak műsorokat, az idén már 80,7 milliárd forinttal számolhatnak – így döntött az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága...
A Média Teniszbajnokságot idén immár 41. alkalommal rendezték meg. A csodás időben lebonyolított versenynek szeptember 13-15-én, a hagyományoknak megfelelően a boglárlellei...
A Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály fórumán Bánkuti András, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője, a MÚOSZ Fotóriporter Szakosztályának elnöke tartott előadást.
A 700 ezer dolláros pályázat ötlete 2017 novemberében vetődött fel, majd azt az amerikai külügyminisztérium az idén júliusban megtorpedózta.
Október 28-án, vasárnap jelentkezik először az ATV-n a CNN-es együttműködés alapján készült Newsroom című műsor – adta hírül a Marketing&Média.
Október 18-án (csütörtökön), 11 órakor a MÚOSZ-székház Rát-Táncsics-termében. Házigazda: Szále László.
Újságíró, az Index és a Telex egykori főszerkesztője, akivel manapság leginkább politikai elemzőként találkozhatunk. Dull Szabolcs a vendégünk. Beszélgetőtárs Kocsi...
TovábbDetails| Hétfő | 11.00 – 16.00 |
| Kedd | 13.00 – 18.00 |
| Szerda | 11.00 – 16.00 |
| Csütörtök | 11.00 – 16.00 |
| Péntek | 9.00 – 14.00 |
E-mail: kapcsolat@muosz.hu
1064 Budapest,
Vörösmarty u. 47/A
Központi telefon:
(1) 478-9040
Titkárság: iroda@muosz.hu

Copyright © 2016 by Magyar Újságírók Országos Szövetsége.