Hanti Vilmos laudációja
„Igazán tisztességes az a szervezet, amely a legmagasabb szakmai elismerését, az Aranytoll életmű díját olyan újságíróknak is adja, akik életük, munkájuk során nem kerültek mindig rivaldafénybe. Tették azt, amit a sajtóban dolgozók oly sokan tesznek: szerkesztett, szerkesztőséget vezetett, írt, végezte az olvasók szolgálatáért a különféle háttérmunkákat.
Aktív éveiben ilyen újságíró kolléga volt a ma már a kilencedik X-ben járó Fejes István is. Gyakornok, munkatárs, felelős szerkesztő az Ózdi Vasas üzemi-városi lapnál, majd a Tolna megyei Népújság főszerkesztőjeként végezte alapos, precíz munkáját. Érdekesség, hogy lapja állt át az országban elsőként az offset utáni fényszedésre. Nyugdíjas éveiben több helyre is tudósított az újságírás minden műfaját művelve, jelenleg egy magyar nyelvű ausztrál újságnak ír. A rendszerváltás után maradt még ereje a MÚOSZ egyik regionális irodáját is működtetni. Két ciklusban a MÚOSZ választmányának tagjaként is dolgozott. Hamarosan a második könyve jelenik meg Vasgyári capricco címen. A harmadikhoz most keres kiadót.
Fejes István szakmai tudásával igyekezett mindig a hétköznapi emberek sokszínű életét bemutatni. Úgy, hogy a részletekben is meglátta a szépet, a jót, s biztatást adott a hétköznapi küzdelmeikhez. Fejes Istvánt harmadik évben javasoltam az életútját megkoronázó díjra. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy az idén azt megkapta.”