Az Új Hét – önmeghatározása szerint Megosztó élményportál – In memoriam A Hét (1970-2003) – december 18-án teljes egészében közölte a MÚOSZ-nak a Magyar Hang ügyében kiadott állásfoglalását, majd pedig A szerkesztő megjegyzése alcímmel a következőket fűzte hozzá:
Az Index délutáni cikke szerint délután ültek össze Budapesten a titkosszolgálati vezetők „Magyar Péter és a Magyar Hang állításai miatt, miszerint a szíriai bukott elnök Magyarországra utazott, miután a lázadók elfoglalták Damaszkuszt. Mint kiderült, a lap információi álhírek…”
A háttér: „Miután december 8-án bejelentették Damaszkusz elfoglalását a szíriai felkelők, megindult a találgatás: hová tűnt Bassár el-Aszad szíriai elnök. A sajtóban több feltételezés is megjelent az esettel kapcsolatban, többek között a Magyar Hang információi is, amely szerint Ferihegyre érkezett egy szíriai repülőgép, erről pedig Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is posztolt közösségi oldalán. Kiderült, hogy a Magyar Hang információi tévesek, nem érkezett repülőgép Szíriából Magyarországra.”
Tehát ez történt. A MÚOSZ közleményéből kiderül, hogy az elkövetett hiba után a Magyar Hang szerkesztősége gyorsan, példaszerűen, szabályszerűen járt el; számára hálátlan helyzet, hogy a kezdeti álhírt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is átvette és terjesztette.
Ebben a helyzetben különösen szükség van a sajtó, a kollégák szolidaritására, szükség lett volna már akkor, amikor a vészjósló mondat, a lidérces szándékvélelem – „könnyen lehet, hogy egy meghangszerelt titkosszolgálati akció keretében állt elő ez a helyzet… Magyarországra veszélyt hozni büntetlenül nem lehet.” – a kiváló magyar sajtóorgánumra is vonatkozóan elhangzott. Ahelyett, hogy… Amint Tompos Ádám, a lap riport- és társadalom rovatának szerkesztője fogalmazott: Szijjártó Péter elejét vehette volna az ügynek, ha Magyarország külügyminisztereként nem kedden, hanem már vasárnap közzétesz egy videót a tények tisztázására. A politikai szándék nyilvánvaló; Magyar Pétert védi európai parlamenti státusza – a Magyar Hangot ki védi meg? Tompos elmondta azt is, hogy a lap vezetősége a hiba nyomán felajánlotta lemondását, de a szerkesztőség azt természetesen nem fogadta el.
Aggódunk a kiváló polgári hetilap és portál sorsáért, aggódunk és drukkolunk. Várjuk „a szakma” közösségvállalását, tiltakozását a koncepciós szándék ellen – miért ne, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete részéről is. Vagy ez túlzás?