A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) visszautasítja azt a politikai lejárató kampányt, amely a Magyar Hang ellen indult, és ami azóta is tart, hogy a lap belátta, súlyos szakmai hibát követett el. Amikor ez kiderült, a szakma szabályainak megfelelően helyreigazítottak – visszavonták az eredeti hírt –, elnézést kértek az olvasóktól, kivizsgálták az esetet, és megtették a szükséges szervezeti intézkedéseket, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Ezzel a történetnek vége. Elvileg.
Ezzel szemben a magyar külügyminiszter még egy héttel a történet után is azt nyilatkozta, hogy „könnyen lehet, hogy egy meghangszerelt titkosszolgálati akció keretében állt elő ez a helyzet… Magyarországra veszélyt hozni büntetlenül nem lehet.” Mondta ezt azok után, hogy a szerkesztőség belátta a hibát. Az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatot indított, amiről egyelőre nincs több hír.
Az nem vitás, hogy a Magyar Hang hibázott. Ráadásul még a közölt fotó sem volt aktuális. Ugyanakkor a teljes képhez tartozik, hogy a szakma szabályainak megfelelően a névtelen e-mailben szombat este érkezett hírt megpróbálták ellenőrizni – kérdéseket küldtek a Terrorelhárítási Központhoz, az Országos Rendőrkapitányságra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályára, sőt, később magának a miniszternek is írtak sms-t –, de sehonnan nem kaptak választ. Azóta sem. Ezután másnap hajnalban, a kapcsolódó információkat elemezve (mint köztudott: pár nappal korábban járt Budapesten II. Efrém szíriai ortodox pátriárka, valamint Asszad elmenekült Szíriából, s akkor még nem lehetett tudni, hogy hova stb.) elhamarkodottan döntöttek. Rosszul. Ugyanakkor a valódi sajtót az különbözteti meg az álhírterjesztőktől, hogy előbbiek ilyenkor helyesbítenek, utóbbiak soha. Sőt!
A Magyar Hang számára végzetes lehet e hiba. Egy hiteles, tekintélyes lapról van szó, amelynek fő megélhetési „forrása” az olvasók bizalma. Ha ez elvész, mindent elveszítenek. Az ellenük indított hajsza éppen ezt a hitelességet kívánja felmorzsolni, nemzetbiztonsági kockázatnak állítva be a tévedést, erősítve azt az érzetet, mintha szándékos félretájékoztatásról lenne szó. A meg nem nevezett külföldi akcióra való hivatkozás pedig apropót adhat a szuverenitásvédelem beindítására is.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kiáll a hiteles tájékoztatás mellett. Hibázni lehet, de a helyreigazítás ilyenkor kötelező. A Magyar Hang így járt el. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a tévedés esélyét jelentősen csökkenti, ha az érintett kormányzati szervek vagy más információtulajdonosok időben tájékoztatják a nyilvánosságot. Erre most is megvolt az esély. Korrekt tájékoztatás viszont azóta sincs.