Mediterránia címmel nyílt meg az Őrmezei Közösségi Ház Kő-Tár-Lat Galériájában 2016. szeptember 2-án Gedeon Péter építész-grafikus önálló grafikai kiállítása.
Megalapozva a hangulatot az ŐKH szakmai referense, Keserű András mondott szellemes köszöntőt. Aztán Kemény János vette át a szót. Hivatalos megnyitójába beleszőtte a kiállítóval folytatott beszélgetését is, amelyet Kövér Marikának, a Tarka Színpad tagjának felolvasásai színesítettek. Az elhangzott élménybeszámolók a grafikus tollából származnak, bemutatva egyszersmind az ő szépírói oldalát is.
A helyszín természetesen egy épület, mely sokunk számára ennél többet talán nem mond mint ilyen, hiszen életünk csaknem valamennyi tevékenysége épületekkel kapcsolatos, épületekben zajlik – ám mai kiállítónk építész, akinek minden épület mond valamit, és igen sok helyen szólították, szólítják meg őt a különféle épületek útjai során.
Említtessék végre név szerint: GEDEON PÉTER az alkotó.
Gedeon Péter, aki a tiszta fehér papírra húzható vonalak bűvöletében él. Építész, tervező, grafikus. Humorát a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztály aktív tagjaként is csillogtatja. Ceruzával és verbálisan egyaránt remekel.
Alapos ember.
Szakmai és művészi elmélyültségét az is bizonyítja, hogy témáit bár hamar megtalálja, – nem kapkodja el anyagának közzétételét. Érleli, finomítja, nagy gonddal szelektálja nem csekély számú műveit, mielőtt kirukkol velük. Műfajain belül változatosságra törekszik. Rajzművészi célkitűzéseit érzékeltessék saját szavai:
„Meg akartam mutatni, hogy az építész tervrajzokban meglévő esztétikai tartalmak, arculat-álmok hogyan kelnek életre, hiszen a meglévő épületek önálló egyéniségek, amelyek nem egyszer évszázados történelmi öltözékben szólítanak meg bennünket, beszélnek hozzánk…”
/Ugye mondtam, hogy beszélget az épületekkel./
Kifüggesztett önismertetőjéből folytatva gondolatmenetét:
„Egy-egy ismertebb épület alaprajza fölé rajzolva annak főhomlokzatát, elénk áll az épület maga. Csak egy kicsit másképp: egy kicsit úgy, mintha mesekönyv lapjairól lépne elő, pedig a megjelenítés módja megfelel az ábrázoló-geometria és a műszaki rajz szigorú követelményeinek. Jó látni, ahogyan az architektúra esztétikája legyőzi a merev játékszabályokat.”
Rajzai készítésének során megpróbálja a kép tárgyához legjobban illeszkedő rajztechnikát megválasztani.
Színezett rézkarcokra emlékeztető ceruzarajz-technikája talán a legjellemzőbb rá. De ecsetet is szívesen ragad, ha a téma inkább azt követeli meg. Néhány akvarellje megtalálható e mostani kollekcióban is.
Kő-Kemény-dióhéjban technikával egyelőre ennyit közölt a kiállítást megnyitó személy: Kemény, aztán Kemény fallá /épületté/ válva „épülettársaihoz” hasonlóan szólítgatta Gedeon Pétert, akit többek között anti-Daidaloszként feltűntetve méltán magasztalt, miszerint ő nem labirintust épít, hanem kiutakat keres számunkra bájos alkotásaival.
Az egyre oldottabbá váló hangulatot tovább fokozták a Kövér Marika által felolvasott úti élmények.
Némi mediterráció után eljutottunk a kezdetektől Mediterrániáig, amely, mint kiderült, Gedeon Péter számára ugyanazért vonzó, amiért bármelyikünk számára a mediterránum. Kellemes éghajlat, azúrkék egek alatt húzódó langyos tengerek, fehér vitorlák, napsugárban fürdő szárazföldi tájak, közvetlen emberek az ő szebbnél szebb megörö-költ évszázados, néhol évezredes műalkotásaikkal, ma is álló vagy felújított impozáns épületeikkel. Mind emellett gyönyörű panorámájú partok, csábító üdülőhelyek. A magasrendű európai kultúra bölcsője, valós, híres személyek és mitikus alakok területe.
Tovább folytatva az eredeti gondolamenetet a romantikus Velencén kívül az írások révén megelevenedett még a festői Rovinj, mesebeli házaival; Parga, hátterében sziklás hegyláncokkal; Athén, pireuszi vitorláskikötőjével.
A legfontosabb azonban, hogy a változatos képzőművészeti alkotások arattak sikert: sokan látták, sokan méltatták, van is mit. Tájkép, hangulatos épületábrázolás, alaprajzos-homlokzatos épület-megörökítés, sőt életkép jellegű megközelítés /lásd például a meghívón/, színpompás vitorlások gazdagítják a kiállított anyagot.
A szemet gyönyörködtető rajzok, festmények felhívhatják a figyelmet kevéssé ismert, de a kultúra szempontjából jelentős, vagy egyszerűen csak érdekes helyszínekre. Így van ez most is, Gedeon Péter kiállításainak ez a legszebb tulajdonsága.
Szeptember 27.-ig látható az anyag a XI. Cirmos utca 8. szám alatti Őrmezei Közösségi Házban. Aki tudja, tekintse meg.
Szerző: Kemény János
BEMUTATKOZÁS
Kiállítás az Őrmezei Közösségi Házban, 2016. szeptember 02. – 27.
GEDEON PÉTER építész
Hogyan kezdődik?…
… egy hobby? Vagy mánia? Esetleg szenvedély? Vagy egész egyszerűen nincs jelentősége a névnek, egyszer csak lesz, jön, miként fergeteg és a gyanútlan emberfia ceruzája előbb csak bizseregni, majd táncolni kezd kezében. Ráadásul a szép, tiszta, fehér papíron mindenféle vonalakat kezd huzigálni… Ha lehet. Ha gazdája ideje, energiája, lelkiállapota engedi. Ha nincs épp ezer más, halaszthatatlan tennivalója. Ha…
Hosszú évek, 25 esztendő óta gyakorló építész-ember létemre csak 1995-ben jutok el odáig, hogy szak-mai tevékenységemet jelentő építészeti tervek, műszaki rajzok mellett, – saját fotóim alapján – teljesen szubjektív alapon a szememben olyannyira dekoratívnak tűnő épületeket egy kissé másképp rajzoljam le. Meg akartam mutatni, hogy az építész-tervrajzokban meglévő esztétikai tartalmak, arculat-álmok hogyan kelnek életre, hiszen a meglévő épületek önálló egyéniségek, amelyek nem egyszer évszázados történel-mi öltözékben szólítanak meg minket, beszélnek hozzánk…
Első rajzaim ebben a témakörben születnek: egy-egy ismertebb épület alaprajza fölé rajzolva annak főhomlokzatát, elénk áll az épület maga. Csak egy kicsit másképp: kicsit úgy, mintha mesekönyv lapjairól lépne elő, pedig a megjelenítés módja megfelel az ábrázoló-geometria és a műszaki rajz szigorú követel-ményeinek. Jó látni, ahogy az architektúra esztétikája legyőzi a merev rajzi szabályokat. Élvezetes, gazdag, intellektuális játék, egyben szakmai ujjgyakorlatok sora az épületek ily módon történő megjelenítése.
12 esztendő termésével 2007. februárjában a sashalmi KIA autószalon – jelenleg Maconkai Orosz László Galéria – elegáns bemutatótermében jutok el első, „Ujjgyakorlatok kotta nélkül, papírra, vegyes technikára és történelemre” című kiállításom megrendezéséhez a szalon műpártoló tulajdonosai, a Szabó-házaspár kedves, megértő támogatásával. Soha nem tudom elfelejteni, mennyire izgultam akkor és azóta is, annak ellenére, hogy ezt a kiállítást számos más egyéni és csoportos megjelenés követte. Idővel képanyagom változatosabb, bár az épületek ábrázolása továbbra is domináns elem marad. A különböző építmények rézkarcra emlékeztető ceruzarajz-technikával lehetnek egyszerre komoly, dekoratív „arculatúak”, de ugyanezt a rajztechnikát nem biztos, hogy elviseli egy furcsa ábrázatú, hangulatos ház, vagy épületcsoport, amelyhez – esetleg – jobban illik az akvarelltechnika. Minden rajzom egyben kísérlet is, amelynek készítése során megpróbálom a kép tárgyához legjobban illeszkedő rajztechnikát megválasztani. Később ez a választás szinte magától alakul, anélkül, hogy különösebben figyelnék rá.
2007 ősze óta vagyok tagja a mátyásföldi CORVIN Művészklubnak, 2012 óta a MÚOSz Magyar Karikatúraművészeti Szakosztályának, amely csoportok rendezvényein és kiállításain örömmel veszek részt.
Ezen a mostani kiállításon a Mediterránum világába kalauzolom el a kedves vendégeket: igen röpke bepillantás ez e végtelenül ősi és végtelenül gazdag történelmi-kulturális múlttal rendelkező, óriási területre.
Gedeon Péter építész
Budapest, 2016. szeptember 02.
MEDITERRÁNIA
Kiállítás az Őrmezei Közösségi Házban, 2016. szeptember 02. – 27.
Érdekesen kezdődött. Esztendők óta szerettem volna a tengerrel találkozni. Azzal a tengerrel, amellyel kora gyermekkorom óta ismerkedtem, persze csak képeken, filmeken, mesék vagy elbeszélések formájában. Személyesen csak 1970 nyarán sikerült megpillantanom a Nagy Kék Országutat, de ez a találkozás nem volt kellemes: hideg volt, lassú, nyúlós eső csöpögött nyakunkba, pengeéles szél tépte a hullámok taraját. A szürke, ködös, felleges idő nem tette barátságosabbá iszapos hangulatunkat: Tibor barátommal vacogtuk végig a lengyel tengerpartot fönn északon, Gdańsk mellett, a Balti tengernél.
Ekkor határoztuk el, hogy jövő nyáron valami kellemesebb vidéken folytatjuk ismerkedésünket, lehetőleg kék és barátságos vizekkel. Túl sok választási lehetőségünk akkoriban nem lévén, úgy döntöttünk, hogy a – hajdani – Jugoszláviában, az Adriai tengerrel ismerkedünk tovább. És lőn. Egyedül. Barátom nem tudott jönni.
Felejthetetlen élmény, amikor a Dinári-Alpokon áthaladva a vonat ereszkedni kezd déli irányba és – igaz, jó hosszú út után, a Rijekai öblöt környező dombok között – feltűnnek az Adria kéken csillanó hullámai. Itthon, induláskor ugyan bőven szakadt az eső, de ahogy a vonat átkelt a hegyeken, kisütött a nap, és három hétig le sem ment. Gyönyörű volt. Akkor szerettem bele a végtelen kék vizekbe és ez a szerelem máig tart. Ma is hallom azt az egyre lassúdó vonatzakatolást, amely a tengert egyre közelebb hozza. A távolabbi, párába burkolódzó szigetek előterében lassan már a hajók is felismerhetőkké válnak. Kikászálódva a szűk vasúti kupé fogságából, az akkoriban még működő autóstoppal kezdek ismerkedni e csodás tengerparti világgal: becsavarogva Isztria dimbes-dombos vidékét, egészen Dubrovnik városáig jutok le. Ekkor szerzett élményeim folytatásaként a mai napig gyűjtöm őket továbbra is.
E korai utazásomat 1982-ben követte egy másik: negyedmagammal adódott lehetőségem végighajózni az Égei-tenger görög szigeteinek egy részét. Ez alatt az öthetes vitorlás-út alatt Bulgáriából Török-, Görög- és Olaszország érintésével hajóztunk föl az Adriai tengeren egészen Bar városáig: ez a település az Adria keleti partjának egyik legnagyobb kikötője. Talán mondanom sem kell, ez az út egy csöppet sem csökkentette e gyönyörű világ iránt érzett, egyre mélyebb vonzódásomat. A szép, ódon épületek mellett örök kedvenceim a hajók, amelyeket nézni, rajzolni, utazni és felfedezni rajtuk – és őket – valószínűleg soha nem fogok megúnni.
A későbbi években lehetőségem nyílt a ma Törökországhoz tartozó Anatólia nyugati partjának – több más alkalommal pedig Törökország belső vidékeinek – megismerésére is. Sikerült eljutnom egészen az Ararát tövébe, az ősi Örményország területére; nagyokat úsztam a Van-tó vizében, miközben Akdamar sziget 1600 esztendős, gyönyörű faragásokkal borított kőtemplomának tükörképe lebegett-ragyogott előttem a hullámok arany-kékben csillanó felszínén.
Óriási élmény Gordion ősi várfalainak tövében ókori cserépmaradványok után kutatni – ugye, ismerős a név: itt vágta el Nagy Sándor a „gordiuszi csomót – vagy a Nemrut-hegy tetején megcsodálni az ősi Kommagéne-királyságból megmaradt, lenyűgöző, archaikus óriás-szobrokat. Fantasztikus dolog Velencében a Canal Grande, esetleg a Guidecca partjain csavarogni, fagylaltot nyalogatni az Akropolisz tövében, vagy Isztambulban, egy csodálatos, illatos, meleg nyári estén végighallgatni a Kék Mecset építésének történetét, amit – kitűnő rendezői ötlettel, remek zene és fény-játék kísérete mellett – a mecset maga mesél el. Trója romjai között magamban jókat mulatva hallgattam végig a „Háború” magyar gimnazista gyerekek által előadott változatát, miközben cipőmön óriási görög teknős sütkérezett békésen.
Otranto óvárosában kitűnő vörösbort iddogáltunk barátaimmal, Mykonosz gyönyörű szigetén, a szélmalmok tövében majdnem elveszítettem fényképezőgépemet, a pergamoni színház nézőterén akusztikai próbát tartottunk: a színpad bármely részén elsuttogott szöveg teljesen tisztán hallható a nézőtér bármely pontján. Hattusasban döbbentem csodáltam meg az ősi hettita főváros máig megmaradt, sajnos, nagyon kevés emlékét, köztük egy álboltozattal épített, 70,00 m hosszú alagutat. A településtől mintegy 12,00 km-re lévő Yazilikaja sziklaszentélye csodálatos épségben megmaradt kőfaragványaival, sziklaképeivel varázsolt el.
Amasyaban a Yešilirmak (Zöld folyó) folyó partján hat ókori, sziklafalba vájt királysírt látogattunk meg, Avanosban, az ősi Halysz – jelenleg Kizilirmak (Vörös folyó) – partján „besegítettünk” egy kicsit a helyi fazekasok munkájába. Nem valószínű, hogy tevékenységünknek bármi hasznát vették, de igen jókat kacagtak botkezeink ügyetlenkedésén: ők maguk évezredek óta mesterei a geometrikus motívumokkal díszített, színes kerámiaedények készítésének: termékeik már az ókorban híresek. És még nem szóltam „Čoban dede” 450 esztendős, erődként megépített kőhídjáról, a Muradiye-vízesésről, Kappadókia és az Ihlara-völgy bazalt-tufába vésett templomairól, Ravenna mozaik-csodáiról, a milánói dóm kőfaragásairól, a Vati-can gazdag műgyűjteményéről, Katalónia hegyvidéki tanyáiról és még nagyon sok minden másról… sem.
Sokat és sokáig mesélhetnék a mediterrán világban tett csodálatos utazásaimról, amelyek képi emlékeinek összességét a mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni, de keményen küzdök vele. Mostanában sikerült eljutnom odáig, hogy ezeknek az élményeknek halvány töredékét talán sikerül megmutatnom.
Szerző: Gedeon Péter építész
Budapest, 2016. szeptember 02.
Fotó: Fábry János
Képaláírások: Gedeon Péter
