Wormser Antal, az Esti Hírlap korábbi munkatársa, 2024. október 16-án, szerdán, 93 éves korában, nem sokkal ötödik dédunokája megszületése után, családja körében hunyt el Kanadában.
1931-ben született Budapesten, családját a holokausztban vesztette el. Tizenöt évesen, gyakornokként kezdett dolgozni egy fotóstúdióban.
1947 óta volt tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Negyven évig dolgozott fotóriporterként Magyarország egykor egyik legnépszerűbb napilapjánál, az Esti Hírlapnál.
Nyolcvanéves korábban kapott első alkalommal lehetőséget önálló kiállításra a Radnóti Miklós Művelődési Központban, ahol a szélesebb közönség megismerhette azokat a fotóit, amelyek négy évtized beszédes kordokumentumai voltak.
A MÚOSZ két évvel ezelőtt Vastollal ismerte el fotóriporteri életművét.
Feleségével 1994-ben Kanadába költöztek, hogy közel legyenek a már ott élő gyerekeikhez, unokáikhoz, dédunokáikhoz.
Több mint 700 fotója érhető el a Nemzeti Múzeum online katalógusában.