A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya layout pályázatot hirdet. Emlékezve Molnár Istvánra, a 2012-ben elhunyt neves tervezőszerkesztőre, a Molnár István-díjra olyan tipográfusok, grafikusok, képszerkesztők, tervezőszerkesztők jelentkezését várjuk, akik fontosnak tartják a fotográfia méltó megjelenítését a sajtóban.
A jelentkezés menete:
A pályázat terjedelme nem haladhatja meg a 10 oldalpárt. Jelentkezni egy szabadon választott, nagy arányban fotográfiát is bemutató layouttal lehet. A pályázatra beadott anyag lehet valamely magazinban megjelent munka, vagy még csak tipográfiai tervként létező, valóságos vagy fiktív magazin, esetleg könyv.
A győztes pályamű alkotója 150.000 Ft elismerésben részesül.
Zsűrizés
A zsűri valamennyi, érvényes pályázatot benyújtott pályázó pályaművét áttekinti, és egyfordulós zsűrizés során bírálja el. A zsűri köteles kizárni mindazon pályázókat, akik a pályázati feltételeknek nem tesznek eleget. A zsűrizés anonim módon történik.
A beérkezett műveket elbíráló szakmai zsűri tagjai:
Bánkuti András – a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője
Heltai Csaba – tipográfus
Hupján Ria – tervezőszerkesztő, a Bálint György Újságíró Akadémia szakvezetője
Kemény Zoltán – képzőművész, tipográfus
Takács Adrienne – művészeti vezető, Mediacity
A pályázatokat 2024. március 17-ig kell elküldeni a molnaristvandij@tipografus.hu címre.
MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya