Nagyon jó hangulatú volt a beszélgetés Bokros Lajossal, sokan voltak kíváncsiak mindarra, amit mondott. Beszélt arról, hogy nagyon szeret tanítani Bécsben és Kolozsváron, hogy megtanult uralkodni az érzelmein, és hogy távlatokban gondolkodik. Választ adott arra, szerinte miért nem sikerült megvalósítani a 2016-ban meghirdetett 500 napos programot, amely az alkotmányos jogállamiság helyreállítását célozta meg. Hosszan elemezte, miért tartja nagyon fontosnak, hogy az EU-tagság mellett a NATO-nak is tagjai vagyunk, hogy milyennek látja az Orbán-kormány közelharcát az EU-val, és elmondta, mi volt az igazi oka annak, hogy az Ukrajnának szánt támogatás szavazásánál Orbán Viktor nem vétózott. Nagyon érthetően és izgalmasan vázolta fel az oligarchikus önkényuralom fejlődéstörténetét és lényeges elemeit. És még azt is elmesélte, miként és milyen eszközökkel próbálták egyesek rávenni arra, hogy lemondjon az európai parlamenti képviselőségről.
A beszélgetés felvétele megtekinthető a MÚOSZ YouTube-csatornáján: https://youtu.be/pPp5_lWHb_Q?si=OFPkBWFLlWa6Trr1
Fotók: Kecskeméti Tibor
Az Infovilág már a beszélgetés másnapján kiváló összefoglalót közölt róla Toronyi Attila tollából: https://infovilag.hu/bokros-lajos-az-oligarchikus-onkenyuralomrol/