MÚOSZ útlevél

Ezúttal az útlevél szót, azt hiszem, pontosabb lenne két szóban írni. Hiszen ez esetben képes úti beszámolókról, pár soros úti levélről lenne szó. A honlapon csináltunk egy galériát, amelyben azokat a fotókat jelentetjük meg, amelyeket hazai vagy külföldi túráikon „lőttek” a kollégáink, ezúttal persze útba ejtve múzeumokat, nemzeti parkokat, kiállításokat. A különlegessége ezeknek a túráknak azonban az volt, hogy az újságíró igazolvány felmutatásával rendezve a belépési díjat, léptek be az intézménybe. 

Nem titkolt rajongással mesélte egyik kollégánk a dél-franciaországi élményeit és mellesleg megjegyezte, összeadta a belépési díjakon megtakarított összeget, neki több mint negyvenezer forint jött ki.

Ekkor gondoltam, érdemes lenne elindítani a sorozatot. Pár soros úti levél bizonyára egyetlen kollégának sem túl nagy kihívás, képeket meg amúgy rengeteget hoznak haza a telefonjukban…

Vagyis nem a múzeumot kell lefotózni, vagy a képtárat, mert azokra elég csak utalni, például úgy, Mezőkövesden járva beugrottunk a Matyó múzeumba is.

Bizonyára lenne még kérdés, azt menet közben is tisztázhatjuk a szerk@muosz.hu levelezésben. Amúgy ide kérjük szépen küldeni a képeket és a rövid tudósítást is, MÚOSZ-útlevél jeligére a kiadóban. 

Előre is köszönöm,

Vicsek Ferenc 

Clevelandtől Washingtonig

Clevelandtől Washingtonig

Június 15-én Rolling Stones koncert volt Clevelandben (OH, USA). A koncert apropóján Stones-hetet tartottak a koncert helyszínéül szolgáló standion melletti...

Szicíliai körút

Szicíliai körút

Májusban a Fehérvár Travel szervezésében Szicília-Málta körúton jártam.  A megtakarítás az út végén több mint ötven euró volt. A csoportos...

Múzeumok Máltán

Múzeumok Máltán

Nemrég jártam Máltán. A katakombákban és a régészeti múzeumban elfogadták az újságíró-igazolványomat, összesen 11 eurót spóroltam meg. Mindkét helyen számítógépbe...

Párizstól Lisszabonig

Párizstól Lisszabonig

Az utóbbi időben alkalmam volt egy hétvégét Párizsban, egy másikat pedig Lisszabonban eltölteni. A kétnapos párizsi útba három múzeum fért,...

Van Gogh – soron kívül

Van Gogh – soron kívül

1990 körül saját gyűjteménye mellett a festőnek a világ minden tájáról összegyűjtött alkotásait is bemutatta időszaki kiállításán az amszterdami Van Gogh Múzeum. Hatalmas...

Ahol kérdezni is lehet

Ahol kérdezni is lehet

Izraelben kivétel nélkül minden múzeumba beengedtek az újságíró-igazolvánnyal, sőt olyan jelentős várostörténeti eseményen is fotózhattam közvetlen közelről, mint a Hinnóm...

Amerikai élmények

Amerikai élmények

New York nagy múzeumaiban, mint a Metropolitan vagy a Guggenheim Múzeumban is ingyen belépést biztosít az újságíró-igazolvány. Sőt a MET-ben...

Norvégiában jártam

Norvégiában jártam

Május közepén Norvégiában jártam, két helyre is bejutottam a MÚOSZ-útlevéllel: Oslo-ban a Munch-múzeumba, és Kistefos-ba, amely egy egykori fafeldolgozó üzembe...

Pozsonyi élmények

Pozsonyi élmények

Pár napja Pozsonyban jártam. Míg a Pálffy-palotában gond nélkül elfogadták az újságíró igazolványt, addig a Prímási Palotában nem, ott fizetni...

Welcome Back!

Jelentkezzen be a fiókjába

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Add New Playlist