December 14-én reggel Tompos Márton, a Momentum Mozgalom frakcióvezető-helyettese és szóvivője, kockás ingben és „Tanár nélkül nincs jövő!” feliratú pólóban ment be az állami M1 televízió műsorába, ahol élő adásban felolvasta a 13 kirúgott tanár nevét. Ezt követően azonban az MTI Országos Sajtószolgálatának megküldött, Tompos szerepléséről szóló közleményt az MTI nem volt hajlandó kiadni, arra hivatkozva, hogy az sértené a közmédia jó hírnevét, számolt be az esetről a párt a Media1-nek megküldött szerda délutáni közleményében.
Hasonló okokra hivatkozva tagadta meg a MÚOSZ állásfoglalásának közlését az MTVA még ősszel, amikor a Szövetség a Magyar Rádió eljárását bírálta, mert az intézmény egyik műsorában egy játékfilm szereplőjét egy valóságos, ellenzéki politikussal azonosítva, arra nézve hamis állítást közölt. Ennek az állásfoglalásnak a közlését az MTI OS saját, belső szabályzatára hivatkozva utasítota el, ami szerint nem köteles olyan tartalmat nyilvánosságra hozni, amely a közmédia jó hírnevét csorbítja, vagy annak üzleti érdekeit sérti. A MÚOSZ az eljárás miatt keresetet indított amit végül a bíróság elutasított.
A mostani esetben azonban az ellenzéki párt szerint a kiadásra küldött közleményben egy szó sem volt a közmédia vélt vagy valós jó hírnevéről, az csupán arról akartak beszámolni, hogy Tompos Márton bevitte „az igazságot és a tüntető diákok hangját a közmédiába” – írja a 24.hu.