A Tények, a TV2 hírműsora hat évvel ezelőtt, 2016-ban és 2017-ben 20-nál is több különböző adásában terjesztett hamis hírt az akkor még politikusként, az Együtt alelnökeként tevékenykedő Juhász Péterről, leginkább a Portik Tamás olajbűnözőhöz fűződő állítólagos kapcsolatáról. Jogerős ítéletek támasztották alá Juhász Péter igazát és kötelezték a csatornát bocsánatkérő közlemények közzétételére, valamint sérelemdíj fizetésére – írja a Média1.
Juhász 2022. december 8.(csütörtök) 17.00 órakor a MÚOSZ-ban válaszol a kérdésekre László Ágnes ERRŐL MÉG NEM BESZÉLTEM SENKINEK című műsorában, ahol arra is kitérnek majd, hogy a 2018-as választások előtt 3000 cikk jelent meg róla a kormánymédiában, de csak nyolc kiadót volt lehetősége beperelni, és állításai szerint mindet meg is nyerte. Legutóbb a TV2-t kaszálta el a bíróság. Az ítélet szerint a helyreigazítást a Tényekben, a hat évvel ezelőttivel azonos időpontban és helyen kellett volna nyilvánosságra hozni, de ezt a csatorna lényegében szabotálta. Juhásznak így végrehajtást kellett kérnie, ami ellen a TV2 azzal az indokkal nyújtott be fellebbezést, hogy a helyreigazítás szövege olyan hosszú volt, hogy annak szó szerinti közzététele nem fért bele a műsoridőbe, ezért csak részben teljesítette a bírói verdiktet.
Volt olyan adás, a 2022. szeptember 17-i, amiben azt sem közölték, hogy helyreigazításról van szó (ez csak feliratként volt látható), illetve olyan eset is volt, hogy nem hangzott el sem Juhász Péter neve, sem az a tény, hogy megsértették a jóhírnevét – idézi a portál a volt politikust. Juhász Péter most végrehajtási kifogást tesz, vagyis azt kéri, hogy a végrehajtó kényszerítse ki, hogy a TV2 megfelelően tegyen eleget az ítéletnek.
![](https://muosz.hu/wp-content/uploads/2022/11/jp1.jpg)
Erről is lehet majd kérdezni a volt politikust, amikor László Ágnes vendége lesz december 8-án a MÚOSZ-ban.