Ezen a néven kíván új, független médiaszervezetet létesíteni Magyarországon az amerikai kormány – olvasható a fuhu.hu olalon.
Az Internews egy olyan nemkormányzati szervezet , melyet az Egyesült Államokban alapítottak a média támogatására. Nem Magyarország az egyetlen célország: Ukrajna, Lengyelország, Románia, Örményország és Georgia-Grúzia is szerepel a programban, melynek célja “ erős független média létrehozása”. Miért van erre szükség ?
“MERT JELENLEG HATALMAS ERŐK PRÓBÁLJÁK MANIPULÁLNI, ELSZIGETELNI VAGY EGYENESEN ELLENŐRIZNI A SAJTÓT.”
Érdemes elolvasni a támogatók listáját: nemcsak Soros György Open Society alapítványa miatt hanem, mert ott szerepel rajta a Facebook és a Google is.
2017-ben az amerikai külügy már megpróbálkozott azzal, hogy valamiféle “független médiát hozzon létre Magyarországon vidéken.” A kezdeményezés elhalt, mert a magyar kormány tiltakozott, és erőteljesen lobbizott Washingtonban ennek érdekében. Minthogy akkoriban Donald Trump volt az elnök, a magyar kormánynak sikerült megfúrnia a State Department kezdeményezését. Most egy picit nehezebb dolga lesz, mert a demokraták sokkal szigorúbban ítélik meg a nemzeti együttműködés rendszerét mint a republikánusok. Donald Trump volt az első amerikai elnök, aki a Fehér Házban fogadta Orbán Viktort. Aki már korábban is látott közelről republikánus elnököt: amikor Bush elnök Budapesten járt a rendszerváltás idején, akkor az amerikai nagykövet Orbán Viktorra, a Fidesz ígéretes fiatal vezetőjére bízta, hogy megmutassa Budapestet az USA elnökének.
Orbán Viktor jelenleg viszont ellenzéki kihívóját, Márki Zay Pétert vádolja azzal, hogy komoly támogatást kapott az Egyesült Államoktól a választási kampány idején. Orbán Viktor, aki fiatal korában maga is Soros György támogatását élvezte, most a titkosszolgálatot is ráuszította Márki Zay Péterre.