A MÚOSZ egyik legrégebben – az 1950-es évek óta – működő és legnépesebb szakosztálya. Célja a végre húzóágazatnak minősített hazai turizmus kormányzati és regionális céljainak támogatása, a figyelem felhívása a rendellenes jelenségekre, a visszásságok leleplezése, az új létesítmények és kezdeményezések bemutatása. A napi- és hetilapoknál, szakfolyóiratoknál, illetve az elektronikus sajtóban dolgozó kollégák közvetve és közvetlenül igyekeznek meggyőzni a közvéleményt a „házigazda-szemlélet” fontosságáról: elsősorban az utazási irodákban, a szállodaiparban és a vendéglátásban tevékenykedő százezrek jelentős mértékben befolyásolhatják Magyarország külföldi megítélését éppúgy, mint a bel- és külföldi üdülésre vállalkozó magyar családok hangulatát, az éttermekbe, szórakozóhelyekre betérők véleményét. Tevékenységük kiterjed a hazai gasztronómia hagyományainak ápolására, konyhaművészetünk népszerűsítésére, amiben más szakosztályokkal is gyakran szorosan együttműködnek.
dr. Elek Lenke
elnök
E-mail: drelek@hotmail.com
Hajós Anna
titkár
Vezetőségi tagok
- Kőhalmi Dezső
- Okolicsányi Zoltán
- Magyar Éva
- Söptei Zsuzsa
A szakosztályi meghívó
A szakosztály publikációi
Édes évzáró: beszélgetés utazási irodák vezetőivel, ünnepi sütemények kóstolása
A Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály évzáró ülésén először szokásunkhoz híven a turizmusról beszélgettünk. Vendégeink voltak: Prónay Bence, a Proko Travel...
„…az alföld tengersík vidékin…”
Tiszaörs községnek pár hete új polgármestere van. Bacsa Sándor – szakosztályunk működése óta elsőként – személyesen jött el a MÚOSZ...
Hagyma és/vagy hagyomány
Hoztál hagymát? – vetette fel a lányom, amikor hazaértem Makóról. Mivel nem tudtam eldönteni, hogy kínai vagy „hottentotta” hagymát vásároljak,...