(címlapkép: Franck Fife/AFP)
Independent
A magyar kormány ugyan visszautasította az EU ipari biztosításának felszólítását, hogy ti. törölje el a kettős árat a benzinkutaknál, ám a Bizottság kitart amellett, hogy az intézkedés hátrányos megkülönböztetést jelent a többi uniós állam autósaival szemben. Egy brüsszeli szóvivő kiemelte, hogy a szabályozás alighanem sérti az egységes piac elveit. Úgy értékelte, hogy ez nem az a pillanat, amikor a kormányok egyoldalúan járhatnak el és diszkriminatív intézkedéseket hozhatnak európai polgárok ellen.
Orbán Viktor tegnap azt közölte az állami rádióban, hogy békeidőben semmi gond sincs a szabályokkal, amelyek tiltják a diszkriminációt a nemzetiség alapján, de most rendkívüli időket élünk. A szóvivő ehhez képest azzal érvelt, hogy a magyar fél nem használhatja érvként a háborút és arra hivatkozva nem tehet különbséget a tagok állampolgárai között.
https://news.yahoo.com/hungary-accused-discrimination-discount-fuel-151124679.html
Die Welt
„Putyin könnyelműen hatalmas kockázatban ment bele, a háború felforgatja az egész világrendet, de a Nyugat továbbra sem veheti félvállról Oroszországot, mert az az elnök nélkül is fenyegetést jelent”. Így vélekedett Francis Fukuyama a konzervatív német újságnak nyilatkozva. Úgy értékelte, hogy az invázió csak betetézi a demokratikus tábor, illetve a Moszkva és Peking vezette tekintélyuralmi rendszerek küzdelmét.
A Kreml vereségnek néz elébe, mert az államfő katasztrofálisan csődöt mondott, politikai értelemben is. Az ország pária és latorállam lesz, ráadásul függő viszonyba kerül Kínától. De ezt csak saját magának köszönheti, mert a rendszer kiiktatta a fékeket és ellensúlyokat. Vlagyimir Putyin pedig a saját rémlátomásai között él. Nem beszélve a lelki problémáiról, mivel paranoid személyiség. Senkire sem hallgat, csak a fantazmagóriái vezérlik. Nem lesz könnyű kirángatni az országot a szakadékból, amelybe saját maga ugrott bele. Ki fogják rekeszteni a nemzetközi rendből.
Ám ettől még atomfegyverei vannak és olyasvalaki áll az élén, aki kétségbeesett és irracionális. Ugyanakkor döbbenetes a nyugati egység. Látnivaló, hogy a demokráciát aktívan meg kell védeni. Szintén jó, hogy a putyini csőd óvatosságra inti Hszi elnököt. Tajvan lerohanása sokkal keményebb dió, mint az Ukrajna elleni agresszió. Úgy hogy Peking alighanem felülvizsgálja a katonai terveket. Ám közben a politikai döntéshozatal rendszere alapján nagyon hasonlít Oroszországra: pártdiktatúra.
Egyértelmű, hogy Moszkva a kínaiak érdekövezetébe fog kerülni. De Peking nem annyira ostoba, mint Putyin. Türelmes, mert tudja, hogy a gazdaság és a technológia a javára dolgozik, meg egyébként sem stílusa egy ilyen kockázatos katonai hadművelet. Fukuyama ugyanakkor nyomatékkal tanácsolja, hogy a Nyugat a jövőben semmiképpen se függjön autoriter rezsimektől. Sem az orosz energiahordozóktól, sem a kínai félvezetőktől és elektronikától.
Süddeutsche Zeitung
Csak a jéghegy csúcsa, hogy magyar fociszurkolók egyre-másra tűnnek ki rasszista viselkedésükkel, radikális csoportok a nacionalizmus és gyűlölet gerjesztésére használják a labdarúgást. Az okok mélyek, és a politika is belejátszik. Ugyanakkor itt csupán jelenségről van szó, mögötte ellenséges légkör húzódik meg, amely egyaránt kiterjed a futballra és a társadalomra is. A szalagcímeket éveken a Carpathian Brigade nevű félkatonainak ható csoport uralta, amely pár száz erőszakra kapható neonácit tömörít több klub szurkolóiból. A Nagy-Magyarország visszaállítását szorgalmazzák.
Karjukat gyakran lendítik náci üdvözlésre, a fekete bőrű játékosokkal szemben majommakogást hallatnak, gyűlöletkeltő megnyilvánulásaik vannak, ám ez nemigen vált ki ellenreakciót más szervezetekből a gyéren látogatott stadionokban. A magyar szövetség sokáig elnézte, amit a jobboldali radikálisok műveltek, de kitiltotta őket egy időre a lelátókról, amikor az Izrael elleni meccsen Auschwitzról zengtek dalt.
A szocializmus idején hivatalosan Magyarországon is tiltott volt a nacionalizmus. De a rajongók már a 70-es, 80-as években is a tribünök névtelenségét kihasználva adtak hangot mérgüknek, nem egyszer antiszemitizmus formájában.
Orbánnak hivatalosan semmi köze a szélsőségesekhez, ám ő is a hazafiság eszközének tekinti a focit. Be is ágyazta a hatalmi szerkezetbe. Egy sor stadiont épített, pártja vezető személyiségei benne vannak az egyesületek vezetésében. A felcsúti aréna díszlelátóján gyakran fordulnak meg a fideszes politikusok társaságában vezető bankárok és igazságügyi tisztségviselők.
Orbánnak nagyon jól jönne, ha a magyarok ma legyőznék a németeket, hiszen a miniszterelnök nem ritkán a német kormányra hivatkozva próbálja alátámasztani a nemzetközi összeesküvés elméleteket. Mindenesetre a mérkőzés politikailag is jó kis hirig lehet, mert nem kizárt, hogy német jobboldali huligánok is bejutnak a Puskás Arénába.
https://www.sueddeutsche.de/sport/deutschland-ungarn-fans-nations-league-1.5600999
Frankfurter Rundschau
A magyar politika bekebelezte a labdarúgást. A szoros összefonódás része, hogy a jobboldali-nemzeti miniszterelnök kényszerítőzik a szövetséggel, amelynek elnöke közeli barátja, ugyanakkor az OTP az első osztály fő szponzora. A Ferencváros főnöke a Fidesz egyik elnökségi tagja, de a párt kezei elérnek a legtöbb futballklubig.
Az ellenszolgáltatás az, hogy még lepusztult lakónegyedekben is korszerű stadionok bújnak ki a földből. A kormány bőséges pénzforrásokkal függőségi viszonyt teremt, beleértve az EUFÁ-t is, amely Budapestnek adta a jövő évi Európa Liga-döntőt.
A mai találkozón az alaphangot valószínűleg ismét a Carpathian Brigade nevű csoport adja meg, amely kisebbséget alkot, de a feketébe öltözött tagok mindenkit túlharsognak jobboldali-radikális jelszavaikkal. A múlt évi EB-csoportselejtezőn furán vette ki magát, hogy az akkor még mainzi Szalai Ádám a lefújás után buzgón a fekete tömeghez rohant és még egyszer elénekelte a himnuszt. A magyar játékosok egyébként a legszívesebben távoltartják magukat a sportpolitikai témáktól.
https://www.fr.de/suche/index-vc-438536-10.html?tt=1&tx=&sb=&td=&fd=&qr=ungarn#id-swiper-438536
Die Welt
Nem lesz sétagalopp – figyelmeztet a konzervatív lap a német fociválogatott mai budapesti vendégszereplése előtt, és ez vonatkozik a játéktéren kívül a lelátókra is. Merthogy a tavalyi EB-mérkőzésen egy sor incidens történt. Majd egy hete a főként gyerekekből álló nézősereg kifütyülte az angolokat, akik a Puskás Arénában a meccs előtt szokás szerint letérdeltek, hogy így fejezzék ki: elutasítják a rasszizmust és a diszkriminációt.
Magyarország több meccsét is kénytelen zárt ajtók mögött lejátszani, mert ez volt a retorzió a FIFA, illetve az UEFA részéről, amiért a szurkolók rasszista és homofób dalokat énekeltek a tribünön. Csakhogy az angolok elleni találkozó előtt a rendezők találtak egy kiskaput, így beengedtek több mint 30 ezer kiskorút. Az újabb incidens után emberi jogi szerveződések igencsak keményen bírálták az európai szövetséget.
Washington Post
A vezércikk szerint bombameglepetéseket hozott az első nyilvános meghallgatás Washingtonban a Kongresszus tavaly év eleji ostroma ügyében, de a közvélemény még korántsem ismeri a teljes történetet. Mindenesetre az esemény emlékeztette az amerikaiakat a január 6-i rémületes napra, egyben új bizonyítékokkal szolgált, milyen szellemi állapotban is volt aznap Donald Trump. Miként szegte meg a kötelességét, amikor a felheccelt tömeget megrohanták az épületet és szavai miként gerjesztették a demokrácia elleni frontális támadást.
A legsúlyosabb leleplezések talán arra vonatkoztak, hogy az elnök miként viselkedett az invázió során: a kisujját nem mozgósította, hogy erősítést kérjen az erőszak elfojtására, annál inkább a helyettese, akinek az életét követelte a csőcselék. Főnöke ezalatt a tévén nézte a fejleményeket, és láthatólag élvezte, hogy a támadók fel akarják akasztani Pence-t. Az egyik lázadóról be is játszottak egy felvételt: azt mondta, hogy Trump hívta őket. Merthogy nem akarta elfogadni a választási eredményt, noha immár világos, hogy közvetlen munkatársai és családtagjai is tudták: nincs igaza.
A politikus továbbra is eleven nemzetbiztonsági fenyegetés, sőt támogatói és szövetségesei a képére akarják formálni a Republikánus Pártot, mellesleg ezek az emberek mindenütt indulnak a választásokon. A meghallgatás ugyanakkor arra utal, hogy nem úszhatják meg mindazok, akik megtagadták a megjelenést a testület előtt. De egyre kevesebb az idő, hogy kikerekedjen a teljes kép, miközben minden részletre még nem derült fény.
Neue Kronen Zeitung
A stájer közigazgatási bíróság követte az Európai Bíróság iránymutatását és kimondta, hogy Ausztria jogellenesen vezetett be ellenőrzést 4 éve a szlovén határon. Az EUB arra hivatkozva marasztalta el az osztrák kormányt, hogy az nem indokolta meg kellőképpen a döntést, mármint hogy komoly veszély fenyegeti a közrendet, ezért kellett elrendelni az érkezők okmányainak átvizsgálását. Az ügy úgy indult el, hogy egy polgár tiltakozott, mert a vonaton a határőrök kérték az útlevelét és büntetéssel fenyegették meg arra az esetre, ha nem engedelmeskedik.
Csakhogy, mint az a mostani ítélet kimondja, erre nem lett volna joguk, így az érintettnél indokolatlanul korlátozták a szabad mozgás jogát. Továbbá azt is tartalmazza a döntés, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez, ezért azt nem írhatta felül a nemzeti rendelkezés a konkrét esetben. Ily módon az osztrák állam viseli a csaknem 1,7 milliós perköltséget.
Amúgy Ausztria éppen egy hónapja további fél évvel meghosszabbította az ellenőrzést a szlovén és magyar határon. Azzal érvelt, hogy az ukrán háború folytán fegyverek kerülhetnek be az országba.
Kontrollen an Slowenien-Grenze waren rechtswidrig
Kontrollen an Slowenien-Grenze waren rechtswidrigDie seit dem Jahr 2017 vollzogenen Kontrollen an Österreichs Grenze zu Slowenien waren rechtswidrig, hat das Lan… |