Hétfő délelőtt írta meg a 444, hogy a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumi elnöke, az egykori fideszes parlamenti képviselő a behir.hu-nak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát, és hogy kormánypártiként inkább Élet és Irodalmat járat, Origó helyett Indexet olvas, valamint a Magyar Narancsot és a napot a Népszavával kezdi.
Az interjú megjelenése után pár órával Varga István már távozott is posztjáról. A Magyar Idők kétmondatos híradása szerint lemondását Liszkay Gábor alapító elfogadta. A szerdától Magyar Nemzet néven újrabrandelt kormánypárti napilap hozzátette: „Varga azt követően távozik posztjáról, hogy a békéscsabai Behir.hu-nak adott interjújában a valóságtól elrugaszkodó állításokat fogalmazott meg a konzervatív média helyzetéről.”
A Szabad Pécs ezzel szemben úgy látja: „Szolgálatban lévő NER-főtiszt ilyen váratlanul, nagy erővel és ennyire érzékeny ponton még nem lőtte seggbe az uralkodót soha.”
Kapcsolódó anyag:
A MÚOSZ az Alkotmánybírósághoz fordul a törvénysértő médiagólem miatt
Fókuszban a műsorvezetés és a szociális érzékenység – Barabás Évivel beszélgetünk a PRaliné Klubban
Szeretettel várunk mindenkit a Kommunikációs és PR-Szakosztály PRaliné Klubjának soron következő rendezvényére 2025. december 3-án 17:30-tól. A helyszín a MÚOSZ-székház...
TovábbDetails






