Nagyon szomorú hírt kaptunk, elhunyt Ignácz Bea, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége központi folyóirata, a Humanitás főszerkesztője, szakosztályunk vezetőségi tagja.
Annak idején első szóra csatlakozott a kezdeményezésünkhöz, hogy alapítsuk meg a Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztályt a MÚOSZ-ban. Lelkesen, fáradhatatlanul vett részt ebben a munkában is, számíthattunk rá. Szakmáját odaadással, elhivatottsággal gyakorolta, szomorúságot nem okozott embertársainak soha. Csak most, a hirtelen távozásával. Emlékét szívünkben őrizzük, mint ahogyan ő is szívén viselte a fogyatékos emberek ügyét.
(G. A.)
Oknyomozók, titkosszolgák és a brüsszeli szál – az újságírás oknyomozói szemmel
A Szó-beszéd a MÚOSZ új közéleti műsora a Youtube-on, ami elsősorban az újságírás és az újságírói lét aktualitásaival foglalkozik. A...
TovábbDetails