Lesz-e nemzetállam Ukrajnából?

Fedinec Csillát, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársát látta vendégül január 17-én a kül- és biztonságpolitikai szakosztály. A neves Ukrajna-szakértő tájékoztatását – Kulcsár István moderálásával – kötetlen beszélgetés követte. (Toronyi Attila beszámolója)
Hírhedt nyelvtörvényével, a határ menti nyugdíj-biznisszel és a kelet-ukrajnai polgárháborúval szerepel napjaink híradásaiban keleti szomszédunk. Fedinec Csilla a Sajtóházban elsősorban azt taglalta: miért annyira bonyolult eligazodni a mai ukrajnai helyzeten.
Fejtegetését történelmi áttekintéssel kezdte – a megelőző államalakulatoktól a mai, 42 milliós ország kialakulásáig. Sajátosan alakult Ukrajna sorsa: a viking uralkodókon, az Aranyhorda regnálásán, a lengyel-litván, illetve moszkvai fennhatóságon át egészen a huszadik századig. Egyes területeket csak a 20. században, az első, illetve a második világháború után csatoltak Ukrajnához, így komoly – kulturális, vallási és településszerkezeti – törésvonalak szabdalják szét az országot mindmáig. Az őshonos tatárokhoz, kozákokhoz, kelet-ukrajnai oroszokhoz képest a Lemberg környéki lengyelek, románok, ruszinok vagy a magyarok úgyszólván „jövevényeknek” számítottak/számítanak. Ám ezek a nemzetiségek a magyarokat (és részben a románokat) leszámítva csaknem teljesen asszimilálódtak a szovjet időkben.
Az MTA főmunkatársának a kisebbségkutatás a szakterülete, ezért előadásában nagy teret szentelt a rendszerváltozást követő nemzeti törekvéseknek. Véleménye szerint azért is kilátástalan egységes nemzettudat, vagy nemzetállam kialakítása Ukrajnában, mert az ország megosztottsága véglegesnek látszik. Cáfolta azokat a vélekedéseket, melyek szerint ebben a pravoszláv-görögkatolikus, vagyis a vallási ellentétek játszanák a főszerepet. Egyfelől mély gyökeret vert az ateizmus az elmúlt száz év alatt, másrészt – ezzel összefüggésben – a görög katolikus egyház feltámasztására nincs elementáris igény.
A sokat vitatott nyelvtörvény elsősorban az oroszul beszélő, magukat az orosz etnikumhoz soroló elszakadáspártiak ellen irányul. Mindamellett a krími tatárok is orosz anyanyelvűek, sőt a legnacionalistább „ukrán hazafiak” is jórészt oroszul beszélnek. (Csak ritkán esik egybe az anyanyelv, a beszélt nyelv és az etnikai hovatartozás.) A kijevi politikusok számára is „tanult nyelv”az ukrán, s ha tehetik, inkább átváltanak oroszra.
Elsősorban a háborús területeken kényes kérdés a nyelvhasználat, és Kárpátalján – főleg a magyarok, románok miatt. Csakhogy a magyarok lélekszáma alaposan megcsappant: a legutóbbi népszámláláskor 160 ezren voltak, de mára jó pár tízezerrel kevesebben vannak. Végleg kivándoroltak, vagy átmenetileg külföldön vállaltak munkát – főként a férfiak, akik így kerülik el, hogy behívják őket katonának. De nemcsak a magyarok fogynak Kárpátalján, hanem ukránok milliói is hátat fordítanak hazájuknak.