Nemrég bejárta a közösségi médiát és a klasszikus médiát is a hír, hogy eltűnt egy gimnazista fiú Budapesten. Miután péntek éjszaka nem ment haza, másnap megindult a keresés: Facebook-csoport alakult, iskolatársak, szülők, ismerősök osztották tovább az információkat, az ügy rövid időn belül bekerült a hírekbe is. – a telex.hu médiajogászának összegolaló cikkét szemléztük.
Közben a nyilvánosság szerepe is előkerült, hiszen a család pedig az eltűnés utáni negyedik napon kiadott közleményben kérte a nyilvánosság visszafogottságát. A család jelezte, hogy nagy valószínűséggel a fiú a Lánchídról szombaton leesett személy, és megkérték a médiát és mindenkit hogy tartsák tiszteletben a családot.
Míg a súlyos tragédiákról vagy balesetekről szóló tudósításokban szakmai és etikai normák alapján a médiumok jó része ma már mértéktartóbb, és nem közli például halott áldozatok fényképeit, ez a mértéktartás nem mondható el ebben az esetben. Az eltűnt fiúról szóló tartalmak olyan figyelmet és olvasottságot kaptak, hogy több szerkesztőségben háttérbe szorultak a mértéktartás szempontjai.
A valós hírek mellett ezzel párhuzamosan azonban gyakran megjelenik egy másik folyamat is: félinformációkból és közvetett értesülésekből próbálja mindenki összerakni, mi történhetett, és ezek az állítások könnyen „tudni vélt tényekké” válnak.
Az ügyben a rendőrség hivatalos közleményben is arra kérte a nyilvánosságot, hogy aki érdemi információval rendelkezik, azt ne a közösségi médiában ossza meg, hanem közvetlenül a hatóságnak jelezze.
Ebben a helyzetben a sajtónak kiemelt felelőssége van: nemcsak tájékoztat, hanem mintát is ad arra, hogyan beszéljünk egy különösen érzékeny ügyről a nyilvános térben. Az eltűnt személyek felkutatása közügy, ezért amikor a rendőrség hivatalos körözést ad ki, a név és a képmás közzététele jogszerű és indokolt, hiszen egyetlen célt szolgál: az érintett mielőbbi megtalálását. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eltűnt személy neve és képe innentől kezdve bármilyen kontextusban korlátlanul közölhető.
A sajtóra vonatkozó alapelv, hogy kizárólag ellenőrzött, hiteles információkat közölhet. Nem írhatja meg például, hogy az eltűnt fiú előkerült, ha ezt a hatóság vagy a család nem erősítette meg.
Meghatározó szempont az is, hogy a közvetlen hozzátartozók a körözésen túlmenően milyen körben és milyen tartalommal szeretnék tájékoztatni a nyilvánosságot az eltűnt családtagjukról: az érintett személyes adatai – így a neve, képmása és magánéletének részletei – felett elsősorban ők jogosultak dönteni. Ha a hozzátartozók nyilvános közleményben a visszafogottság mellett döntenek, ez olyan egyértelmű jelzés, amely a sajtó részéről fokozott óvatosságot indokol, és a nyilvános térben megszólalók számára is iránymutatásként szolgálhat.
A sajtó által közzétett tartalom hosszú távon is befolyásolhatja az érintettek életét, jogait és méltóságát. A média felelőssége nemcsak a jelen pillanatra szól, hanem a tartalom hosszú távú hatásaira is. Így kiemeltem fontos, hogy az újságíró mérlegelje minden tartalom közlésének indokoltságát.
Az, hogy valami jogilag megengedett, még nem jelenti azt, hogy etikailag indokolt is. A forráskritika, a hosszú távú hatások figyelembe vétele és az emberi méltóság tisztelete elengedhetetlen etikai mérce az újságírásban.
A teljes cikket a telex.hu-n olvashatják.
Kiemelt kép: pixabay.com






