A Magyar Rádió december elsején 100 éves lesz, pontosabban lenne, mert ilyen néven már nem működik intézmény. 2011-ben, az MTVA létrehozásakor a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna TV és az MTI egyetlen szervezetbe olvadt be. A rádió mint intézmény megszűnt.
A Magyar Rádió azonban tovább él, a legendás hangokban, az archív felvételeken, a generációk emlékezetében, és bárki mondja a mikrofonba: „Jó napot kívánok, kedves hallgatóink…” – a régi hagyományt folytatja.
Ennek apropóján interjú sorozatot készített a Magyar Rádió Krónika szerkesztőségének egykori vezetője, Az Este című tv műsor főszerkesztője, Kardos Ernő Sávoly Tamás történész – levéltárossal, Hajdú istvánnal, aki kétszer is volt a Magyar Rádió elnöke, és Gombár Csabával, akit a Parlament 1990-ben választott elnöknek.
Sávoly Tamás történész – levéltáros
A honi Magyar Rádió 1925. december 1-jén kezdte meg a működését, röviddel a rádió feltalálása után. Mondhatjuk, hogy az elmúlt száz évben a magyar rádiózás lépést tartott a világ fejlődésével?
Rádiózás szempontjából az elmúlt évszázadban a világ élvonalában voltunk. Ennek okát jóval a rendszeres műsorsugárzás előtti időkben, 1867 táján kell keresni, amikor megalakult hazánkban a Magyar Posta. A cég arra vállalkozott, hogy a postai küldeményt – bármi is legyen az – a legrövidebb időn belül eljuttassa a címzettnek úgy, hogy annak tartalmát senki – még a postás se – olvassa el. Csak az, akinek szánták. Ezért a Posta – elsőként a világon – felvett 12 posta mérnököt, akikkel körbe utaztatta a Földet, hogy a gyors üzenetküldés lehetőségével ismerkedjenek.
Ennek egyike volt ugye a szikratávíró?
Igen, ez a berendezés elektromos vonalon morzejelek segítségével juttatja el a címzetthez a hírt. A távírdát eleinte csak a katonaság használta, de a Posta Baross Gábor minisztertől megszerezte a szikratávíró használati jogát, amit aztán törvénybe is iktattak.
Vagyis törvényileg kimondták, hogy minden távíró a Magyar Királyi Posta felügyelete alatt működik?
Igen, s ennek köszönheti a cég, hogy a későbbiekben a távírda, a telefon, a telefonhírmondó, a rádió, és a televízió, sőt még az űrtávközlés is a Magyar Királyi Posta közreműködésével fejlődhetett Magyarországon, egészen 1990-ig.
Ennek első állomása volt a távírda?
Igen, mert rájöttek, hogy a vezetéken nemcsak morzejeleket lehet küldeni, amit aztán szöveggé alakítanak, hanem hangot is. Ez volt a telefon.
Ez pedig Puskás Tivadarhoz vezet?
Pontosan, találmányát Bell először Edisonhoz vitte, akinek a műhelyében ott tüsténkedett Puskás Tivadar, akivel elkezdtek tanakodni, hogy a találmányt hogyan lehet tömeges méretekben felhasználni. Vonalas készüléket ugyanis akkor már mindenki tudott csinálni, de a hang továbbítás tömegméretű felhasználása még ismeretlen volt. Aztán a telefon– Puskás Tivadar révén – megérkezik Európába, s rövidesen megépülnek a telefonközpontok, először a 1879-ben Párizsban, majd Londonban és Berlinben, s persze Budapesten is. Az ötlet lényege szerint a készülék az emberi- és zenei hangot is célba juttatta. A francia fővárosban a világkiállítás helyszíne és az opera között például kiépítettek egy telefonvonalat, s azon a párizsi nagyopera műsorát hallgathatták. Puskás ennél is továbblépett, s már fél év múlva Budapesten a Nemzeti Színház és az Íróbál helyszínét, a Vigadót kötötte össze. A résztvevők Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját élvezhették meglepően jó minőségben. Puskás már az elején felvetette, hogy létre kéne hozni egy hírszerkesztőséget, amely nem zenét, hanem a technika felhasználásával friss híreket közvetítene.
Még üzletnek is kiváló, s tudjuk, meg is valósult.
Igen, 1892-ben Puskás mérnökökkel szövetkezett, s bejelentette a telefonhírmondó szabadalmát, ami egy hírközlő és szórakoztató eszköz. Ezen felül találmányával Puskás Tivadar oktatni, és tanítani is akart, lehetőséget teremtett olasz-francia-angol nyelv tanulásra is. A telefonhírmondón egyébként hallhatóak voltak az ifjú Mikszáth Kálmán országgyűlési tudósításai, s persze a tőzsdehírek, amivel a Posta megelőzte az újságokat. Akkoriban valóságos telefon-láz alakult ki Magyarországon, a Postamúzeumban ma is látható az a segéd- hallgatóval gyártott készülék, amit maga az uralkodó használt.
Mindez 1890 után történhetett?
Igen, ezért is mondom, hogy a magyar rádiózás valójában nem 100, hanem 132 évvel ezelőtt kezdődött, még a Rákóczi út 22-ben.
Hány előfizetője lehetett a telefonhírmondónak?
Az első időszakban mindössze 16 volt, aztán több ezer. Ugye a telefon előfizetést nem engedhette meg magának mindenki, elsősorban intézmények, minisztériumok jelentkeztek, de aztán a gazdasági szervezetek, vállalatok és persze a gazdagodó polgári családok is csatlakoztak.
Hisz ennél gyorsabb tájékozódási lehetőség ma sincs!
Így van, a Posta gyorsan bővítette a hálózatát, hogy az igényeket kielégítse. 1930.-ra már 6 ezer magán előfizetője volt a telefonhírmondónak, ez a közönség előfizetett a műsorra; a hírekere, zenei közvetítésekre, népdal estekre, de volt kabaré, illetve gyermekmatiné, mese összeállítások és tudományos előadások, merthogy a Telefonhírmondó Rt. ezzel is foglalkozott. Ezzel a tevékenységével a cég legalább 25 évvel előzte meg a világot.
Gondolom, nem utolsó sorban a világjáró posta mérnökeinek közreműködésével?
Feltétlen, a telefonhírmondó 1893-ban indult, s egy év múlva már elkezdett működni a vezeték nélküli rádiózás is! Az erdélyi Károly Iréneusz József olvasott Herz találmányáról, a vezeték nélküli szikratávíróról, hogy azzal már hosszabb üzenet is küldhető. De az olasz tudós, Marconi és Nikola Tesla is készített valami hasonlót, az elsőségért köztük kialakult egy csúnya jogvita is. A győzelmet – haláluk után – Teslának ítélték, s ezzel a vezeték nélküli rádió szabadalmi jogát is. De addigra Marconi már meggazdagodott a találmányból. Az első rádiótársaságok már1920 körül alakulnak.
A honi rádiózás alapítója, Kozma Miklós Horthy vezérkarában szolgálatot teljesítő százados volt. Azt lehet tudni, hogy miért rá esett a választás?
Tudni kell, hogy Kozma a rendszer feltétlen híve volt. Kinevezése az után történt, hogy gróf Apponyi Albert sietve akarta az országot tudósítani a párizsi béketárgyalásról. A tragikus trianoni döntésről szikratávírón, a csepeli adóállomáson keresztül, rádióhullámokon számolt be az országnak, s a korabeli újságok közreműködésével pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy Magyarország elvesztette területének harmadát. Ezután a hazai politikai elit, amíg tudta, mellőzni igyekezett a rádiót. Kozma Miklós egyébként valóban huszár százados volt, akit korábban Horthyék bízták meg az 1881-ben alakult Magyar Távirati Iroda megszervezésével, s világhírűvé tételével. Ez meg is történt.
Kozmáról tudjuk, hogy hírszerző tisztként volt némi gyakorlata az információszerzésről, ellenőrzéséről. Ezért is lett ő a rádió első gazdája?
Miután sikeresen megszervezte, s működtette a Magyar Távirati irodát. Kozma rádió tudósítóknak beszervezte a magyar követségek alkalmazottait, és az egykor magyar területeken, a nagyvárosokban pedig a magyar újságírókat választotta tudósítónak. Ha tehette, katonatisztként elsősorban katonákat alkalmazott, s feltétele volt még a magas színvonalú, minőségi munka. Ennek a feltételnek felelt meg később Szőcs Ernő, a rádió első igazgatója is.
Egyébként Kozma elvi álláspontja az volt, hogy a háborút katonai és politikai értelemben ugyan elvesztettük, de azzal még nyerhetünk, ha a határon túlra juttatjuk a magyar kultúrát. A nemzetegyesítés esélye ugyanis a kultúrán keresztül fenntartható.
Ennek érdekében fejlesztették az állami adóhálózatot, a gyáli úti postakísérleti állomást. Aztán 1924 márciusában a forradalom és szabadságharc idején sikeresen lebonyolították az első kísérleti rádióadást, amelyben minden zenei és prózai műfajt kipróbáltak. Az anekdota szerint a „közvetítőkocsit” plédekkel bélelték, Magyari Endre mérnök konferált – teszem hozzá három nyelven – majd a Falu végén című vers parafrázisában felszólította a hatalmat, hogy épp ideje lenne már megalkotni a rádió rendeletet. Szerepelt a programban Molnár Ferenc: A férj bevásárol című humoros írása, majd Marcall János segédtiszt nótákat énekelt, köztük a Kossuth Lajos azt üzente című nótát is. Végül Tomics Iván felelolvasta a legfrissebb postai díjszabást, aminél nehéz unalmasabb műsorszámot elképzelni. Végül a himnusz szólt, recsegő gramofonról. A műsornak így is átütő sikere volt, zsákszámla érkeztek a hallgatói levelek. Valaki azt írta, hogy olyan jó volt, hogy a színészek szíve dobbanását is lehetett hallani, de a kormány ezt nem hallhatta, mert a szükséges rendeletet egy ideig még halogatta. Mindenesetre, a kísérleti adással felkerültünk a világ rádiózásának a térképére.
Mit tudunk arról, hogy merre haladt a világ rádiózása, mi számított korszerűnek 1925-ben?
A világban már a 1920-as évek elején kitört a rádióláz, de mint mondtam, a politika itthon igyekezett a tüzet elfojtani.
Kevés sikerrel. Az első nemzetközi rádiós estét – Apponyi gróf szervezésében – a Magyarság című lap szerkesztette, a műsor persze az egész világnak szólt. A produkciót a Városház utca 10-ben kialakított stúdióból közvetítették, ahová civileknek is be lehetett menni, ahogy az MTI vidéki szerkesztőségeiben is összegyűltek az érdeklődők. A Nemzeti Színház színészei léptek fel, s a csepeli adó segítségével Londonban is hallható volt a Magyar Rádió, de törvény híján ez még illegális tevékenységnek számított. Egyébként a műsort hallgatni is törvénysértő cselekedet volt, ami persze a köznép elégedetlenségével járt. Pedig a Magyar Posta sürgette a rádióstúdiók kialakítását. A politika azért sem sietett, mert sokáig nem döntötték el, hogy ennek a fontos intézménynek, tehát a Magyar Rádiónak ki legyen a vezetője.
Időközben a huszártiszt, Kozma Miklós elé ment a dolgoknak, és megvásárolta a Magyar Telefonhírmondó RT-t, ami könnyen rádiótársasággá alakulhatott. Illetve 1925 novemberére aztán elkészült a hiányzó törvényszöveg, amit elfogadott a Tisztelt Ház is. Ennek eredményeként 1925 december első napján megindul a Magyar Rádió állandó műsorsugárzása. Az ünnepélyes megnyitón a megszólalók azt hangsúlyozták, hogy a rádió egyetlen feladata a kultúra felmutatása, és a határon túlra juttatása. Kozma Miklós huszártiszt beszéde végén esküt is tett arra, hogy mindenféle politikai és gazdasági szándék helyett csak a magyar kultúrát kívánja szolgálni.
A honi rádiózás alapítója tehát Kozma Miklós, aki Horthy vezérkarában szolgálatot teljesítő katonatiszt volt. Kozma hírszerző tiszt volt, aki a híradások szerkesztésével kapcsolatban elsőként használta az objektív jelzőt. Kozma úgy értelmezte, hogy a híreket szelektálás és kommentálás nélkül kell közölni.
Tevékenysége alapján, Kozmában megbízott a politika. Azt várták tőle, hogy az alakuló rádió megbízható, és hiteles forrás legyen. Szerezze meg a hallgatók bizalmát itthon és külföldön. Beiktatása után Kozma azt várta munkatársaitól, hogy a rádió műsorában legalább három forrásból megerősített hírek hangozzanak el. Teszem hozzá: a követségek és az MTI révén, no és vidéki lapok segítségével mindig a rádió jutott leggyorsabban hírekhez. És ezeket a friss híreket külföldre is el tudták adni. Ezzel a rádió átvette a magyar sajtó irányítását, befolyásolását is. A sikerek láttán, rövid idő múlva Kozma Miklóst a távirati irodák szövetsége alelnökének választották. Ezenkívül tagja lett az európai rádiós uniónak is, amivel a magyar kultúra bekerült az európai sodrásba.
Miközben Kozma elítélte a honi cenzúrát, kormányzati érdekből ő is visszatartott híreket, amivel alakította a valóságot. Ez nem ártott a hitelességnek?
Ezt ma úgy mondanánk, hogy tett bizonyos engedményeket a hatalomnak. de hasonló történt Európa többi országában, s talán a tengerentúlon is. Kozma nagyon érzékenyen figyelt a hatalommegosztásra.
Végül is nemcsak katona, jogász is volt, nemde?
Valóban, ahogy a hatalmi ágakat is külön kell választani, törekedett arra is, hogy a sajtó tevékenységét különválassza a politikától. Ennek alapja az anyagi függetlenség volt, aminek titka, hogy a nyereséges távirati irodát, hatalmas média-birodalommá szervezte. Az MTI-nek öt nyereséges kisebb egysége volt, köztük a hirdető iroda, a telefonhírmondó és a filmiroda. Volt saját biztosítója és bankja is, ami teljes függetlenséget biztosított számára. Gazdasági előrelátását jellemzi, hogy már a 1917-ben szabadalmaztatott televízió esetleges alkalmazásával is foglalkozott, tervbe vette egy elektromos médiabirodalom kiépítését. Egyébként Kozma közvetítette ki a németeknek Mihály Dénes mérnököt, aki aztán német földön megteremtette az elektromos médiát, közte a televízióhálózatot.
Közben az MTI saját készítésű hírekkel kereskedett?
Igen, de a rádióhíreket képekkel egészítette ki, ami a filmhíradó számára kelendő árunak bizonyult. Ez újszerű gyakorlat volt Európában, amit aztán máshol is alkalmaztak, példa erre a BBC. A TV fejlesztésére, akkoriban itthon nem volt elég pénz.
Anno bírálták a Magyar Rádiót?
Talán szaklapokban, vagy a moszkvai Kossuth, netán a londoni Petőfi adón, egyébként alig. A hitelesség és a minőség végig jellemző volt a Magyar Rádió műsoraira, s ezek készítésébe Kozma ritkán avatkozott bele, és másnak sem engedte. Munkatársait, zenei szerkesztőket, színházi dramaturgokat, sportriportereket kizárólag szakmai alapon válogatta. Említhetném Dohnányit, Ortutayt, Pluhárt, Szőcs Ernőt. A cél az volt, hogy az egyetemek, tudományos műhelyek képviselői révén a legjobb szakmai műhelyek működjenek a rádióban. Mint tudjuk, partnere is akadt, hisz Klebelsberg az országot a legnagyobb tanteremmé kívánta alakítani.
Ezzel válaszolt arra a kérdésre is, hogy milyen szerepet szántak a Magyar Rádiónak a Horthy korszakban?
Igen, mindenekelőtt nemzetegyesítő szerepet szántak a rádiónak, s ezt a szerepet be is teljesítette 1944. március 28-ig.
Kozma konzervatívnak tartotta önmagát, de azért tagja volt szélsőéges jobboldali lapok felügyelő bizottságának is. Ez együtt járt némi antiszemitizmussal, ami korszellem volt, de állítása szerint csupán egyetlen zsidó származású embert küldött el a rádióból, azt is nyugdíjba. Hihető?
Igen, mert a rádiósok között több parlamenti képviselő is akadt, ilyen volt Somogyvári Gyula vagy Dohnányi Ernő. Utóbbi például úgy dolgozhatott a nemzeti rádióban, hogy a zsidótörvényeket képviselőként nem szavazta meg. Egyiket sem. Jellemző, hogy a 30-as években egész Európában érződik az antiszemitizmus, szűkül a mozgástér, Kozma Miklós pedig zsidó hetet szervezett a magyar rádióban. Ezzel fricskát is adott a politikának. Kínosan ügyelt arra is, hogy a keleti irodalom és zene épp úgy jelen legyen a műsorokban, mint a nyugati. Rendre univerzális kultúráról beszélt, ami nála a minőséget jelentette.
Ormos Mária történész vaskos tanulmánya szerint Kozma mindenben a minőséget kereste. Megtalálta?
Igen, ez egy belülről jövő igény volt nála. 1933-ban Gömbös elsőként fedezte fel a rádió politikai jelentőségét, s négyszemközt tanácsokat adott a követendő műsorirányra Kozmának, aki megköszönte és azt mondta, hogy a szakemberei időben el fogják dönteni a felvetett dilemmákat.
Magyarul elhajtotta Gömbös Gyulát, a hivatalban lévő miniszterelnököt?
Igen, udvariasan, felidézte neki, hogy őt azzal bízták meg, hogy hiteles rádiót csináljon, és érdekes módon ez az igény a rádió későbbi vezetőire is hatással volt. A hiteles rádióhoz – mint mondta – hiteles műsorkészítők kellenek. Gömböstől is azt kérte, bízzon a szakemberekben, értik a dolgukat, hisz a legjobb koponyák akkor már a rádióban dolgoztak. Hozzáteszem: hivatali idejében végig volt műsorokat ellenőrző bizottság, amely ellátta a kontroll feladatát, számon kérte az érvényes műsorkészítési elveket. Így aztán a népiek és urbánusok 30-as évekbeli vitájának minden fontos szereplője is megszólalhatott a műsorokban. De kiegyensúlyozottan kezelték a cigánybandák nagy vitáját is, amely azért dúlt, hogy a népzene, vagy lakodalmas irányba mozdulhasson a szakma? De a világvallások is arányos műsoridőt kaptak, a zsidótörvények idején zsidó származású szerzőket illegálisan alkalmaztak. A szerzemények elhangzottak, a szerzők nevének említse nélkül. Egészen 1944 áprilisáig, a nyilas kormánybiztos kinevezéséig. Ezt ellenőrizni lehet a fennmaradt korabeli műsorborítékokon.
Mi történt 1944 után?
Először is 1944-ben majdnem minden megsemmisült, ami a rádiót működtethette volna. Addig a háborúból hazatérők tudtak üzenni a műsorokban egymásnak, vagy keresték egymást a Vöröskereszt segítségével. 44-ben viszont felrobbantották az adókat. Pedig a rádió műsorai addigra körbe érték a földet, három nyelven konferálták a műsorokat. Ez a kultúra is elpusztult.
1945 után, miután az emberek feljöttek a pincéből mindenki nekiállt a romeltakarításnak. Az akkori elnök, Ortutay Gyula elsők között jött ki a romok alól, s úgy gondolta, hogy új szervezetet kell kiépíteni, ami Magyar Központi Híradó Rt. névre fog hallgatni, amelyben a rádió és az MTI különálló osztály lehet, ahogy a Filmiroda és a Filmhíradó, s persze a Telefonhírmondó is.
Tehát ’44-ben még van Telefonhírmondó?
Igen, a kórházakban a betegek fülhallgatókon keresztül hallgatják a műsorát, az adást a Posta csak 1965-ben szüntette meg. Viszont az adókat újraépítették, majd 1945-ben újra elindulhatott a Magyar Rádió adása, mégpedig a Kozma által megfogalmazott elvek alapján. Ortutay Gyula osztotta ugyanis a nézetet: a rádió a magyar kultúra szolgálatában áll, feladata a nemzet összetartása, és rádió alapvető feladata az igazmondás. S persze a Posta meghatározó szerepet kapott a műsorsugárzás fenntartásában.
„A rádió végre szabad” – ezzel a Bajcsy Zsilinszky Endrétől származó szlogennel indult ismét 1945 után a magyar rádió műsora. Két utcai hangszórón keresztül kezdi meg a Magyar Rádió az adását. Az irodalmi osztály vezetői széke hosszú ideig betöltetlen volt, mert Ortutay sokáig Radnóti Miklóst várta a feladatra.
Mik voltak az első műsorok?
Akkoriban a legfontosabb feladat az volt, hogy reményt adjanak a kiábrándult és elfáradt embereknek, akik már a háború végét várták. Ortutay első célja, hogy újra elindítsa a vöröskeresztes híradókat, ahol egymásra találhattak a háborúban egymástól elsodródó családtagok. Ismét elindították a „Mit üzen a rádió?” – típusú műsorokat, amelyek segítettek, hogy milliók újrakezdjék életüket.
Köztudott, hogy a szovjet csapatok nem felszabadítóként, hanem megszállóként léptek be az országba, hisz mi ellenséges ország voltunk a szemükben. A határt átlépve a rádiókészülékeket begyűjtötték, hogy korlátozhassák az információ szabadságát; a Magyar Rádió vezetői pedig épp az ellenkezőjét próbálták tenni, a hadifogolytáborokból érkező levelek tartalmát ismertették, s ezt az szovjetek nem nézték jó szemmel. Azért sem, mert utcai hangszórókon keresztül is sugározták az adást. Ortutay mégis elérte, hogy az elkobzott rádiókészülékeket jórészét a fővárosban visszaszolgáltatták. Közben persze a készülő törvények kimondták, hogy az MTI fasiszta hírügynökség volt, a rádió nemkülönben, ezért a jövőben a hírszolgáltatást a Magyar Központi Híradó Rt nevű intézmény végzi. Ez a cég az alap tevékenységen felül iskolarádiót tervezett, a tantermeket összekötötték a rádióval. A magyar írók írásai reményt adtak az embereknek, ami nagyon fontos kezdeményezés, ami már Kozma idejében is szerepelt a tervekben. Az újjáalakuló rádióban már jelen van a politikai ellenőrzés is, s átalakuló intézményben megfogalmazódnak politikai elvárások is a rádióműsorokkal szemben. (Kozma 1941-ben meghalt) 44-ben Schöpflin Gyulát választják műsorigazgatónak, akinek megfelelő munkásmozgalmi múltja volt. Rákosiék ugyanis egyre inkább szerették volna megszerezni a rádiót, mint hatalmi eszközt.
1948 volt a választások éve, a Posta újjáépítette a teljes adóhálózatot, kiegészítve egy új rövidhullámú adóállomással. Közben a rádióban megrendezték az első nemzetközi Bartók zenei versenyt, s a megújuló adóállomásokon 10-12 nyelven szórták a magyar kultúrát a világba. A rádión belül persze voltak konfliktusok, az egyházak növekvő műsoridőt akartak, de Schöpflin azzal utasította vissza a kérést, hogy az egyházak ne politizáljanak! A koalíciós időben egyébként megindult a rádióban a hosszabb távú tervezés, ámbár 48-ban elkezdődtek a koncepciós perek.
Ez megadta az alaphangot az 50-es éveknek, amelyek idillinek a rádióban sem nevezhetőek?
Annyi bizonyos, hogy amíg Ortutay volt a rádió, illetve a Magyar Központi Híradó Rt. elnöke, addig védernyőt biztosított a műsoroknak és az ott dolgozóknak. Jó ideig folytatódott a friss, objektív hírközlés, érdemes ellenőrizni a külföldi lapokban vagy a hazai minőségi sajtóban!
Az igazi változás 49 után következik be, miután Kolozsvári Grandpierre Emil lett a műsorigazgató, mert Schöpflin Gyula Angliába távozott. Az új elnök Szirmai István beiktatása után Újhelyi Szilárd lett a műsorigazgató. Az addig kijegecesedett értékeket újak váltják, a magyar kultúra támogatását felváltja a szocialista, illetve a szovjet kultúra támogatása. Innentől a szovjet rádió szerepel mintaként. A magyar írók kiszorulnak a rádióból, irodalmi műsorok helyett a VIT szervezésével foglalatoskodik a Magyar Rádió, természetesen a béke hangversenyek és a munkaversenyek mellett.
Az államfő, Tildy Zoltán ismételten megfogalmazta az igényt, miszerint a rádió nem hazudhat, illetve a magyar kultúrát kell szolgálnia, de ezek az értékek bizony háttérbe szorultak, helyébe a szocialista kultúra támogatása és a személyi kultusz kerül.
Igen, témaként előtérbe kerültek a munkaversenyek, a kuláküldözés, és a mozgalmi nóták, miközben belső küzdelmek jellemzik a rádió műsorainak környékét. Már nem is akadt olyan műsor, amely ne lett volna politikával átitatva. Két szuperlektor – Szepesi György és Kalmár György – biztosította a megfelelő műsorpolitika érvényesülését, amelynek alaphangját a Párt Agitprop Osztálya határozta meg. Majd 1949-ben megszületett az új magyar alkotmány, amely kimondta ugyan, hogy a rádió a népé. Ám eközben korlátozták a rádió hallgatási jogokat, a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja és a Luxemburg műsorainak sugárzását korlátozták és zavarták.
Ezt hogyan élték meg a rádión belül?
1950-ben 52-ben és 54-ben tisztogatás zajlott a rádióban, mert elfogadták az úgynevezett racionalizálási törvényt, amely a vezetőket felhatalmazta az azonnali elbocsájtásra. Ezt ma úgy hívnánk, hogy csoportos létszámleépítés, de ez a mainál is az durvább volt, sokkal durvább.
Azt azonban tudni kell, hogy a rádió épületének szelleme meghatározó volt, aki oda belépett, azonnal az értékek befolyása alá került. Ha megnézzük az 1928-ban megépült stúdiópalotát, amely a világ első ilyen jellegű épülete volt, bizony a posta mérnökei tervezték meg.
Az a stúdiópalota „megfertőzte” azokat, akik a falai közé léptek. 1944-ben az oda érkező német katonák fel akarták robbantani az egész épületet, de a romokat takarító magyar mérnökök lebeszélték őket a pusztításról, így menekült meg az épület.
Ez már az az épület volt, amit mi is rádiónak ismerünk, illetve amit a közelmúltban ledózerolták?
A rádió stúdió palotáját 1928-ban építették, a Magyar Posta finanszírozza, a körülötte lévő bérelt épületek 1873 után készülhettek. Volt az egész mögött szimbólum is, hisz a rádió a nemzet szócsöve kívánt lenni, ezért tervezték a Nemzeti Múzeum mögé. Később kezdték meg építeni a Szentkirályi utcában a stúdió házat, amely ugyancsak több stúdiót foglalt magába. Ez azért készült, mert a külföldi adásokhoz külön stúdiókra volt szüksége az intézménynek. A stúdiókat világszínvonalon – a ház a házban technikával építették meg – miután rádiós szokásnak megfelelően körbeutazták a világot, s összegyűjtötték hozzá a megfelelő tudást.
Ezt is lerombolták…
Pedig az említett stúdió palota 1945 után még nyitott ajtókkal fogadta az embereket, bármelyik közember bemehetett a Magyar Rádió épületébe, ahol a kor zeneszerzői, írói, gondolkodói dolgoztak. A látogatói csoportok találkozhattak akár Bartók Bélával is, amint zongorafelvételre készült. Bartók lejegyezte, hogy találkozott egy parasztemberrel, aki tanácsokkal halmozta el az egyik zongorajáték előtt. S ami ennél is nagyobb szenzáció, Bartók meg is fogadta a javaslatot.
Ez a szabadság 1948 után teljesen megszünt. Igaz, 1949-ben Szirmai István a rádiósok kérésére felépítette még a Pagodát, ami ugye a keleti gondolkodók szerint a gonosz szellemek távoltartását szolgálta, de a személyi kultusz szellemét nem sikerült távol tartani a rádiótól. Megjegyzem, ennek a Pagodának nevezett télikertnek nincsenek meg a tervezési és engedélyezési dokumentumai, egyszerűen csak megépítették. Ebben az időben kapta meg a rádió a Károlyi palota és az Esterházy palota használati jogát, elsősorban az alakuló kórusok számára.
Az 1-es stúdiót aztán modernizálták 49-ben, ez egy komoly hangjáték stúdió, ami Európa legkorszerűbb stúdiója volt. A 6-os stúdiót ugyancsak – ami prózai és zenei is egyben – teljesen újjáépítették, ez lesz a földrész legmodernebb stúdiója. Itt készültek a kabaréfelvételek, vagy a könnyűzenei produkciók. Később nyilvános koncerteket is itt rendezték, de ez az egész már zárt tér, a nyitott ajtók bezárulnak, ekkor már fegyveres őrök védték az intézményt. Úgy, mint ma a Kunigunda utcai épület stúdióit.
Erre mondják, hogy a diktatúra mindig fél?
Igen, de ez nem is csoda, jelképesnek érzem, hogy amikor Szirmai István és Újhelyi Szilárd azon gondolkodtak, hogy ismét be kéne engedni a magyar írókat, költőket, zenészeket az épületbe, akkor őket – akik egyébként vezették a szocialista rádió intézményét – bilincsbe verve vitték ki onnan! Azon a pagodán keresztül, amit ők építettek.
Mint mondtam, a rádió átalakította az embert, ha valaki bekerült az intézménybe, akkor előbb-utóbb tudomásul vette, hogy a rádiósok értenek a munkájukhoz, amit megszállottan csinálnak. Elfogadták, hogy fontos ügyekben azok döntsenek, aki értenek hozzá. Tisztelték a felkészültséget és a minőségi munkát. Ezt az alapelvet pedig maga Kozma Miklós, az első elnök fogadtatta el, és évtizedeken keresztül érvényben is tudta tartani. Hisz a legvadabb 50-es években is érvényesültek szakmai szempontok a hírműsorokban. Bár hajdan inkább világhírekkel kezdték a műsort, a diktatúra kiépülésével már inkább a belpolitikai hírek kerültek a hírműsorok élére. Ugyanez zajlik a zenei műsoroknál, hajdan az amerikai jazz, rock és a komolyzene volt a sláger, ezekben az években viszont a giccses szocialista operett, amit közepes képességű szerző írtak.
Ugorunk egy nagyot időben, egészen a jelenbe érkezhetünk. Az ön által is említett 1-es, a 6-os, a 20-as és a többi stúdiónak ma már nyoma sincs, az Orbán kormány javaslatára a rádió műemléki épületét a Parlament először átadta a Katolikus Egyháznak, majd engedélyezte, hogy a százéves múltra visszatekintő épületet Fidesz-közeli vállalkozók ledózerolták, elpusztítsák. Tehát beszélgetésünk idején már nincs is Magyar Rádió, csak a nyoma?
Én szeretem a kifejezést, hogy „közszolgálati rádió”, mert amit Kozma Miklós és utódai megteremtettek a klasszikus épületegyüttesben, évtizedekig színvonalas rádió volt, még a rendszerváltás előtt is. Ennek az intézménynek az volt a feladata, hogy a nemzetegyesítés érdekében ápolja a magyar kultúrát, s a magyar embereket megfelelő információkkal lássa el, tehát, hogy véletlenül se hazudjon.
A rendszerváltás után – miközben kereskedelmi rádiók sora alakult – a gazdasági szempontok felülírták a korábbi értékeket. Tehát megváltoztak a rádióval szembeni követelmények, fontosabbak lesznek a gazdasági szempontok, a rádió megítélésben a rentábilis működés előkelő helyet kap. Ezt a rádió szakmai vezetése úgy kívánta érvényre jutni, hogy a színvonalas szakmai műhelyek helyett kialakították az intendatúra rendszerét, amely elsősorban a gazdaságos működést tartotta elsősorban feladatának, és nem a minőségi műsorkészítést. Háttérbe szorult tehát a hagyományos minőségi műsorgyártás, s mindent a politika és a gazdaságosság határozott meg. Ez érvényesült az utánpótlás kinevelésében is. Hagyták amortizálódni az épületeket, s az egyébként világhírű stúdió-felszereltség minőségét sem tartják már fontosnak. Nem költöttek a rádióra, hagyták pusztulni. Röviden úgy fogalmaznám, hogy az egykor nagyhírű intézmény a szocializmusnak nevezett rendszer után amortizálódott. A felújítás pedig rendre elmaradt, miközben a kilencvenes években működő stúdiók túlterheltek voltak, ugyanis éjjel-nappal dolgoztak.
Ezért mondták a 90 évek elején, hogy új, modern épületbe kéne költözni, mert elavult a székház?
Valószínű, a túlterheltség csak az egyik szempont, de az analóg technika már elavult, szükség lett volna a leginkább használatos 1-es, 20-s és a 22-es stúdióban is a digitális technikára. Ezt az a technikai vezetés rendre le is írta az érkező új elnököknek.
Ezt értem, de ebből nem következik egyenesen, hogy a Magyar Rádió összes stúdióját, még a műemléki védelem alatt álló stúdiókat is le kell bontani, s az egész intézményt a földdel kell egyenlővé tenni. Vagy igen?
Kétségtelen, drámai változáson ment át a rádió, s ez nem magyarázható azzal, hogy már épp ideje lett volna korszerűbb körülményeket teremteni a nagymúltú intézményben.
Ne haragudjon, de van egyáltalában ma Magyar Rádió?
A szellemisége még létezik a szakmában, de épülete már nincs, hisz azt teljesen lebontották. Magyar Rádió csak nevében van, ezen a címen még sugároznak műsort az MTVA Kunigunda úti székház televízió stúdióiból, amelyek nem igazán alkalmasak rádióműsor készítésre.
Akinek van füle az hallja, hogy ez a stúdió nem olyan minőségű, mint amiben korábban készültek a műsorok?
Persze, hisz a műsorok nincsenek kiszintezve sem, amit a hozzáértő természetesen hall. Sorolhatnám még a problémákat, amelyek a mai korszerű rádiózásban szinte vállalhatatlanok. Az MTVA épületében nincsenek meg a feltételek, amelyek megfelelő színvonalú adást biztosíthatnának. Ne felejtse el, a Magyar Rádióban 37 stúdió állt a műsorkészítők rendelkezésre, amelyek a különböző funkcióknak megfelelően lettek kialakítva. Ennyi ma közel sincs, csak néhány.
A Magyar Rádió vezetői is közreműködtek az intézmény lebontásában?
Azt nem hiszem, de az tény: a rendszerváltás előtt Hajdú István többször nyilatkozta, hogy új épületre lenne szükség. Egy későbbi elnök, Such Gyögy pedig szinte teljesen átalakította az intézmény belső szervezeti rendszerét, szinte megszünt a Pagoda, mert benne kibírhatatlan zene dübörgött. Az 1-es stúdiót, ami Magyarország első számú hangjáték stúdiója volt, visszafordíthatatlanul szétverték, irodává alakították. Pedig ott korábban hangmérnököket képeztek. Ezen kívül a rövidhullámú műsorok felszámolása is megtörtént abban az időben. A munka megítélésében megjelent a közgazdasági szemlélet, a mennyiségi munkavégzést díjazták a minőségi helyett. Tulajdonképp a rádió egy csavargyár lett, ahol csak a darabszám számít. A hajdani szerkesztők és riporterek másod-, harmadrangú szereplői lettel a rádiónak.
Vagyis megszűnőben egy százéves munkakultúra?
Ezt is mondhatnám, sajnos.
Minden akkor kezdődött, amikor a rádió kiköltözött a Kunigunda útra, s a televízió épületében megtűrt albérlő lett?
Először összevonták az MTI és a Duna TV szerkesztőségét, s az átlagember számára követhetetlen struktúrát alakítottak ki. Ami viszont a kérdése lényegét érinti, az tény, hogy minden pályázó elnök-jelölt jelentős létszámcsökkentést ígért, mert ezt várták tőle. A csavargyári szemlélet igénye benne volt a pályázatok kiírásában is, amihez a jelentkezők alkalmazkodtak. A magas színvonalú rádióműsor készítése immár nem feltétel. Nézze meg, a rádió szinte elvesztette az összes tudósítóját, miközben korábban minden világvárosban volt riportere, ma már szinte sehol a világban.
Mondja, megvan még valahol a Magyar Rádió archívuma, gondolom, ez a rádió legféltettebb kincse?
Igen, megvan az archívum, de ugye nem a legendás Bródy Sándor utcában. Egyébként az archívumot Kondor Katalin felhasználta a veszteségek fedezésére is. Felbecsültette a hangtár értékét, nyilván jelentős összeg lehet, s azt bevezette a könyvekbe. Ebből aztán kiderült, hogy a rádió korántsem annyira veszteséges, mint azt korábban hitték, hisz ott vannak a drága műsorok. Lehet, hogy jó ötlet, de ez is csak a csavargyáros teóriámat támasztja alá. Közben a rádió elvesztette a hallgatóinak jelentős részét. Az ismert és szeretett műsorok megszűntek, mert nem olyan színvonalon készültek, mint korábban. Elárulhatom, hogy a rádiósok, a legutóbbi időkig – amíg lehetett – visszaszökdöstek a Bródy Sándor utcában lévő stúdiókba felvételeket csinálni.
Nyilván azért is, mert a régi stúdiókban jobb volt az akusztika, a falakon hangnyelők voltak. Az igaz, hogy ezeket a rádiósok cipelték át az MTVA korszerűtlen stúdióiba?
Igen, először a Kossuth műsorkészítői, riporterei, aztán a Petőfi, végül a Bartók emberei költöztek át, mindenki vitt magával valamit, amivel rádióműsort lehet csinálni.
Miért nem központilag döntöttek erről?
Mert annyira azért nem tartották fontosnak.
Valahol a világban dózeroltak már le stúdiókat olyan barbár módon, mint Magyarországon?
Tudomásom szerint nem, mindenütt úgy költöztették új helyre a rádiót, hogy először felépítették az új stúdiókat és üzemépületet. Csak aztán költöztek. Olyan barbár munkát szerintem sehol nem műveltek még, mint nálunk.
A történetírók feljegyezték, hogy ki rendelte el a Magyar Rádió bontását?
A történet egyszerű, a parlamenti többség – feltehetően kormánypárti javaslatra – a Katolikus Egyháznak ajándékozta az egykori rádió épületét, és elrendelte az épületek bontását.
Az igaz, hogy az építésügyinek nevezett miniszter, Lázár János írta alá a bontási engedélyt?
Logikusnak látszik, de erről a magyar sajtó nem írt.
Kimondható, hogy politikai döntés volt a százéves rádió lebontása?
Gondolom igen, de egyetlen ellenzéki képviselő interpellációját sem hallottam az ügyben. Nyilván itt közös a felelősség! Teszem hozzá, hogy Erdélyben, a Felvidéken inkább épülnek új stúdiók, amelyeket a közmédia rendszeresen támogat. Nálunk pedig minden pusztul.
A hallgatók nem elégedetlenkednek?
Azt nem tudom, mert az intézményben a visszajelzéseket már nem csatornázzák vissza. Ezt a rovatot megszüntették. Manapság csak a pozitív dologra reagálnak, a kritikát nem veszik tudomásul. Ez azt üzeni, hogy nem a hallgatóért vagyunk, hanem a hallgató van mi értünk. Ez Kozma Miklós idejében fordítva volt. Régebben a rádióban szerkesztőségek voltak, meg újságírók.
Történészként, levéltárosként hogyan értékeli, hogy a rádiót lerombolták?
Nézze, én a Pázmány diákja vagyok, tehát kétszeresen is érintett. Azt tudom, hogy Erdő Péter bíboros amikor átvette a területet, azt nyilatkozta, hogy ha a reformátusok hozzájutottak belvárosi ingatlanhoz, akkor nekünk, katolikusoknak is jár.
De miért, haragudott a kormány a rádióra, hogy elpusztította?
Szerintem a döntés arról szólt, hogy a katolikus egyház kapjon telket a belvárosban. Ezt meg is kapta. Ennyi. Ezt a területet egyébként már másnak is odaígérték. Először az országos Széchenyi Könyvtárnak akarták odaadni. Majd ígérték a Nemzeti Múzeumnak is. A környéken lakó civilek megakadályozták, hogy ez megtörténjen. Most a Pázmánynak kéne a civilekkel egyezkedni, de az egyetem erre nem hajlandó.
A rádió épületei műemléki védettség alatt álltak, azt pedig törvénysértés lebontani.
Azért ezt előkészítették. A Magyar Rádió egy 12 épületből álló együttesben volt elhelyezve, ebből két épület valóban műemlék, de mindkettő ugyanazon a helyrajzi számon szerepelt, mint a világ első stúdiópalotája. 2011-ben az 56-os évfordulón a Nemzeti Emlékezet Bizottság megtagadta a műemléki védelmet a stúdiópalotától. 2024-ben a helyi önkormányzat még a bontás előtt helyi védelemben részesítette a stúdiópalotát. Ám ezt kormányrendelettel írták felül.
Törvénysértés történt?
Ha ma is ugyanazon az helyrajzi számon szerepel a három épület, akkor igen, törvénysértés történt. De ezt ma senki nem akarja ellenőrizni, ráadásul a bontási engedély hatósági elbírálása nem is Pest megyében, hanem Debrecenben történt. A Magyar Rádió épülete pedig már rég elpusztult. Én el akartam hozni egyetlen téglát, de azt sem engedték, így csak a százéves törmelék maradt.
Az épületekből sem maradt más csak a szakszervezete által kimentett ’56-os, Szirmai Ottónak állított emléktábla, ami a Postamúzeumban várja újbóli avatását. A civilekkel reméljük a Pázmány belátja, hogy a rádió épületének helyén létesített rádiótörténeti emlékpark jobban szolgálja majd a magyar nemzeti emlékezetpolitikát, mint a tervezett böszme nagy monumentális épület, ami magasabb lesz, mint a Magyar Nemzeti Múzeum épülete.
Kiemelt kép: wikipedia.hu
.
