2025 szeptember 23-án a négyévenkénti tisztújítás keretében, a szakosztály megválasztotta az új vezetőséget. Egyhangú szavazással Danó Anna lett a szakosztály új elnöke, elnökségi tagként pedig Fekete Tibor segíti a munkát.
Danó Anna javaslatára a szakosztály tiszteletbeli elnököt is választott egyhangú szavazással Nógrádi Tóth Erzsébet személyében. Az új szakosztályi elnök a tisztújításon röviden vázolta a szakosztályi munkára vonatkozó elképzeléseit. Mindenekelőtt szeretné újjáépíteni a szakosztályt és hangsúlyossá tenni az érdekvédelmet, aktivizálni a tagokat, szakmai rendezvényeket, workshopokat, szakmai sajtótájékoztatókat szervezni.
A szakosztályi munkában számít Nógrádi Tóth Erzsébetre, aki korábban az Egészségügyi Szociálpolitikai és Társadalombiztosítási Szakosztály elnöke volt. Nógrádi Tóth Erzsébet elmondta, hogy mindent megtesz azért, hogy a szakosztály aktív, szakmai ügyekkel foglalkozó, szakújságírói közösség legyen. Támogatók megszerzése is cél, hogy szakmai pályázatokat lehessen kiírni. Profi szakmai újságírókra számít a munkában, az egészségügyi szakújságírásra szeretne koncentrálni, és országos kiterjesztésben gondolkodik. A munkában nagyon számít Fekete Tiborra is.
Kiemelt kép: pixabay.com