Április 11-én, életének 81. évében, váratlan hirtelenséggel elhunyt Ortutay Lovas Gyula külpolitikai újságíró – tudatta a család.
A budapesti (Marx Károly) Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után pályáját a Magyar Nemzet külpolitikai rovatában kezdte, s igen hamar a legavatottabb és a legelismertebb Latin-Amerika szakértőként emlegették mind a külpolitikai újságírók, mind a nyugati félteke történéseit kutató szakemberek körében. A hetvenes évek végén aztán mégis a lap moszkvai tudósítójaként tűnt fel. Onnan csábította át és küldte Havannába tudósítónak a Népszabadság szerkesztősége. Később e lap római, majd pekingi irodájából küldte tudósításait, e két kiküldetés között pedig néhány évig a külpolitikai rovatot vezette. Több riportkönyvet írt latin-amerikai utazásairól, melyeket saját felvételeivel illusztrált, bizonyítva, hogy a fotózás legalább annyira feküdt neki, mint a tollforgatás. Folyóiratokban sok száz, az általa tudósított napilapokban sok ezer írása jelent meg. Temetéséről később intézkednek.