A Magyar Rádió december elsején 100 éves lesz, pontosabban lenne, mert ilyen néven már nem működik intézmény. 2011-ben, az MTVA létrehozásakor a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna TV és az MTI egyetlen szervezetbe olvadt be. A rádió mint intézmény megszűnt.
A Magyar Rádió azonban tovább él, a legendás hangokban, az archív felvételeken, a generációk emlékezetében, és bárki mondja a mikrofonba: „Jó napot kívánok, kedves hallgatóink…” – a régi hagyományt folytatja.
Ennek apropóján interjú sorozatot készített a Magyar Rádió Krónika szerkesztőségének egykori vezetője, Az Este című tv műsor főszerkesztője, Kardos Ernő Sávoly Tamás történész – levéltárossal, Hajdú istvánnal, aki kétszer is volt a Magyar Rádió elnöke, és Gombár Csabával, akit a Parlament 1990-ben választott elnöknek.
Hajdu István elnök
1988-90
1996- 2000
Magyar Rádió nevű intézmény hivatalosan már nincs
Inkább politikai, vagy már szakmai állásnak tekintette a rádiós elnöki pozíciót 1988-ban?
Ambícióm szerint már az első rádióelnöki ciklusomat is szakmai kihívásnak éreztem, mondjuk: a feladat iránt volt bennem vonzalom, és alázat. Jóllehet akkor mérnökként nem igazán értettem a rádióhoz, bár működésképtelen készüléket már javítottam. Ez persze csak vicc. Ne felejtse el, hogy ’88-ban olyan társadalmi átalakulás kellős közepén voltunk, amely a rendszerváltást készítette elő. Vagyis a közrádiót a közszolgálatra kellett felkészíteni, s ebben én boldogan vettem részt. Annyit tudni kell még rólam, hogy kinevezésem előtt az MSZMP Pártközpont Tudománypolitikai alosztályát vezettem, ez a pozíció – neve ellenére – igen messze állt a politikától. Természetesen, amikor elvállaltam a megbízást, akkor eszembe se jutott, hogy ez a beosztás teljesen politika mentes tevékenység lesz. Éreztem magamban annyi energiát és tudást, hogy a rendszerváltásra képes leszek a rádiót felkészíteni. Ez volt a feladat.
Ezt a megbízatást – ahogy mondta – nem a rendszerváltás pártjaitól kapta, hanem az állampárttól. Ennek volt jelentősége?
Semmi, akkor már senkiben nem merült fel komolyan – talán még Górsz Károlyban sem – hogy a rendszerváltás megakadályozható. Akkorra a szocializmusnak nevezett rendszer már szétesőben volt. Egyértelműek voltak a gyengéi, és tarthatatlanok a rendszer elemei. Világosan látszott, hogy változásokra van szükség az országban. Bizonyára emlékszik, hogy abban az időben szinte az egész társadalom mozgásban volt, a nagy lehetőségek, a pályamódosítások korát éltük. Aki rendelkezett valamilyen szakismerettel, az előtt kinyíltak a lehetőségek. Én például a Pártközpontból vissza akartam menni oktatónak a Műegyetemre, de közben megkínáltak a Központi Fizikai Kutató Intézet vezérigazgató-helyettesi állásával is. Miközben a döntésen tépelődtem, a főnökeim felvetették, hogy éppenséggel mehetnék a Magyar Rádió elnökének is. Ez tetszett. Nagyobb kihívást jelentett nekem egy intézmény felkészítése a rendszerváltásra, mint száraz technológiai kísérletek levezénylése. Bár én alapvetően mérnök vagyok, de emberek között mindig jobban éreztem magam.
Valóban, két évvel a rendszerváltás előtt nevezték ki – ezt persze csak utólag tudjuk. Első elnöki ciklusára készül ’88-bant, és elődje, a legendás elnök, Hárs István volt, aki az intézményen belül és kívül rendkívüli szakmai, s politikai népszerűségnek örvendett. Ez is motiválta?
Igen, sokat beszélgettem Hárs Istvánnal, s teljesen egyetértettünk abban, hogy itt az eddigitől eltérő, több pártrendszerre épülő médiarendszernek kell létrejönni, s ezt mi magunk közszolgáltatásnak tartottuk. Tehát tudtuk, hogy valamikor rendszerváltás lesz, már alakultak a párkezdeményezések, némelyek legálisan, mások illegálisan működni kezdtek. Helyet keresve maguknak a politikai palettán, és természetesen a nyilvánosság fórumain is. Az eseményekről – időnként némi kockázatot vállalva – a Magyar Rádió műsora is beszámolt, s ebbe az Agitprop osztály már nem szólt bele.
Előre megírt forgatókönyve a rendszerváltásnak nem volt, tehát menet közben íródott. S akkor már az állampárttal sem voltunk kapcsolatba. Jómagam fontosnak tartottam, hogy a magyar szellemi és kulturális élet szinte minden áramlata megjelenjen a műsorainkban. A magam részéről ezzel magyarázom a rádió hallgatottságának gyors javulását és a hitelességét. Pedig biztosan vétettünk hibákat is, de alapvetően sodort bennünket a valóság.
Biztosan volt fogalma, hogy a létező szocializmus előző szakaszaiban hogyan vezették a rádiót. Ön milyen változást, vagy változásokat tervezett, miután beiktatták?
Csak ismételni tudom, hogy az világosan látszott, hogy át kell térni egy plurális, többpártrendszert bemutató rádióvá, amely a társadalmi mozgást követni tudja. Ott voltunk a nemzeti kerekasztal tárgyalásokon, s ekkor már minden oldal álláspontját visszaadtuk. Emellett a műsorokban is igyekeztünk hangsúlyt adni a polgári értékrendszernek, az igazmondásnak, a szolidaritásnak, s mindenekelőtt a tudásnak és a minőségi munkának. A magam részéről példának tekintettem Kozma Miklós 1925-ben indított rádióját, amely nagyon erős kulturális és nemzeti elkötelezettségű intézmény volt. Közben szisztematikusan dolgoztunk a rádió emberi, szakmai integritásának megőrzésén is. Nem szégyellem, bizonyos fogalmak lényegével magunk is ismerkedtünk. Ez volt az irány, s azt kell mondanom, hogy a Magyar Rádió műsorkészítői tisztában voltak a nem is mindig kimondott célokkal.
Említette, hogy gombamód alakultak az újabb és újabb pártok. Önre, mint kinevezett rádióelnökre próbáltak nyomást gyakorolni?
Természetesen igen, igyekeztek befolyásolni. Volt, aki úgy oldotta ezt meg, hogy éjjel-nappal telefonon bombázott a kéréseivel, tanácsaival. Másokat hosszú beszélgetések során kellett meggyőzni, hogy más politikai tényezők kárára nem tudom teljesíteni a kérését. Iszonyúan fárasztó időszak volt, de izgalmas.
Akkoriban még nem volt médiaháború?
Épp csak elkezdődött, de már érződött a puskapor szaga. Akadtak műsorok, vagy műsorelemek, amely nagy botrányt váltottak ki, de úgy gondolom, hogy nem az adásaink miatt alakult ki a médiaháború, azok többnyire korrektek voltak. A társadalmi feszültségek osztották meg az embereket.
Amikor betoppant a rádióba, akkor mi volt a véleménye a műsorokról, mennyire feleltek meg a történelmi szituációnak?
A történelmi szituáció felimerése természetesen mindig erős kényszer, mondhatnám tehát, hogy akkor már sok rendszerkritikus műsor volt, de a fennálló rendszer értékeit képviselő műsorelemek is akadtak. Ezek egymással néha konfliktusba kerültek, s időnként komoly emberi konfliktusokkal jártak, de egy idő után a rádiósok fejében a rendszerváltás ténye eldöntöttnek látszott. Mi akkor elsősorban arra törekedtünk, hogy minden irányban kiegyensúlyozottak legyenek a műsorok, benne elsősorban a hírfolyam. Ezen a területen voltam a legszigorúbb, a híreket nem lehetett soha ideológiai alapon szerkeszteni, ott a rideg szabályokat követve lehetett csak dolgozni; elemi feltétel volt a tárgyilagosság.
Tényleg bejelentette, hogy a kiegyensúlyozottság hiányát kirúgás követheti? Előfordult ilyen?
Emlékeim szerint soha. Nyilván naivitás volt részemről azt gondolni, hogy ezt a munkát tűzzel-vassal lehet irányítani. Ma is úgy gondolom, hogy a 80-as években a rádióban dolgozók emberi és etikai tartása, szakmai tudása rendkívül magas színvonalú volt, messze megelőzte a hazai munkahelyekét. Nem csak az újságírókra gondolok, hanem a műszakra is. Hogy értse: a rendszerváltás után a Neumann társaság igen jeles szakemberei az egyik legfelkészültebb műhelynek tartották a rádiót. mert az intézmény mindig a technikai fejlődés – vagy a gazdálkodási tevékenység élvonalában járt. Persze, közvetlenül a rendszerváltás előtt anyagi lehetőség híján a gazdasági tevékenység már megroppant.
Azt még az első elnöki ciklusa idején fogalmazta meg, hogy a rádió kezd avulni, fel kéne újítani, vagy újat kellene építeni?
Olyat én soha nem mondtam, hogy újat kellene építeni, helyette az gondoltam, hogy a rádió műszaki berendezéseit mielőbb teljesen fel kell újítani, hisz a digitalizáció terjedése már akkor belátható távolságba került, ezen túl a munkahely szociális színvonalát is javítani kellett. Hiszen a rádió folyamatos üzem, az évek óta tartó 24 órás szolgálat minden értelemben lepuszította az intézmény infrastruktúrát. Úgy is mondhatnám, költeni kellett volna rá, de pénz az nem volt. Elsősorban a fővároson kívüli rádióstúdiók adásait, a körzeti és nemzetiségi műsorok támogatását szerettük volna javítani.
Ehelyett a vidéki stúdiókat az Ön egyik utódja bezáratta, az épületeket eladta.
Ezt én komoly hibának tartom, mert a helyi rádiózás a helyi közélet színtere, amire sokáig szükség volt.
Az elnöki ciklus négy évre szól, de ön két év után távozott a Magyar Rádió éléről, talán a hivatalba lépő miniszterelnök nem hosszabbította meg a mandátumát?
Ez kicsit vicces történet. 1990. március 25-én dolgoztam a szobámban, aznap volt az első szabadon választott parlament ülése. Egy sofőr állított be, átadott egy hivatalos levelet, benne a felmentésem. Mint kiderült, a jogi előírásoknak megfelelően távozás napján az engem kinevező Németh Miklós kormánya hivatalosan is felmentett. Megköszönték kétéves munkámat, a borítékban benne volt egy havi fizetésem, papír és fémpénzben forintra, fillérre kiszámolva.
Engem ez annyira nem lepett meg, akkoriban így mentek a dolgok. Aznap volt vége a rendszernek. Végigdolgozottam a napot, közben összepakoltam, bezártam az elnöki irodát, késő este pedig a portán elköszöntem és leadtam az elnöki iroda kulcsát. A portaszolgálatosokkal kezet ráztam, mondtam nekik, hogy nem jövök többet. Úgy néztek rám, mintha meghülyültem volna.
Másnap kora reggel lakásomon csengett a telefon, a miniszterelnökségtől kerestek. Ha jól emlékszem, Antall kabinetfőnöke, Kodolányi Gyula jelentkezett. Roppant barátságosan és udvariasan elnézést kért, majd azt mondta: ne haragudj, de a kormányfő hivatalában senkinek nincs gyakorlata a rendszerváltásban. Miután utánanéztünk: akinek a régi kormány adott megbízatást, az automatikusan megszűnt. Ezek után az általam soha nem látott, nem ismert Kodolányi telefonon közölte még, hogy – ha nincs ellenemre – az általa szerkesztett Magyar Közlönyben holnap megjelenik, hogy a miniszterelnök további intézkedésig megbíz a Magyar Rádió elnöki teendőinek ellátásával. Miután a közlöny valóban megjelent, ezért másnap bementem dolgozni. A portás nem értette.
Meddig tartott a „további intézkedés”?
Néhány hétig, amíg a kormányfő bejelentette, hogy a parlamentben Gombár Csabát, és Hankiss Elemért választják a közmédia élére. Őket már nem kinevezték, hanem megválasztották.
Így már a harmadik elnöki ciklusa kezdődött 1996-ban, akkor már létezett a média törvény, abban a négy évben mi volt a harmadik legfontosabb teendő?
Akkor már sokkal átláthatóbb volt a helyzet, mert valóban már létezett a médiatörvény, ami előírta, hogy át kell térni részvénytársaság működési modellre. Vagyis felettem már nem csillagos ég volt, hanem a tulajdonost képviselő, többpárti kuratóriumi testületet. Tehát nem nekem kellett kitalálni a teendőket, hanem lényegében a tulajdonos diktálta az aktuális feladatokat. Emlékeim szerint leginkább a közgazdasági kérdések voltak napirenden, akkoriban sorra alakultak a kereskedelmi rádiók, de maga a Magyar Rádió is elindított kereskedelmi csatornát, ez volt a Danubius. Ezt aztán el kellett adni a Calypsoval együtt, erre kötelezett bennünket a törvény. Ebben a közegben kellett nekünk rádiózni.
Emlékszem, sikerként jelent meg a hír, hogy ön a Magyar Rádiót gazdaságossá tudta tenni.
Hát igen, az intézmény korábban elég pazarlóan működött, ezen változtatni kellett. Ehhez a kuratórium adott támpontokat, az egész „balhét” nem a mindenkori elnöknek kellett elvinni. Hiába sorolnám, a régi számok ma már nem mondanak semmit. A Magyar Rádió adóssága ’96-ban 200 millió forint lehetett, ami ma szemmel és ésszel jelentéktelen összeg.
Különösen, ha tudjuk, hogy 2025-ben a közmédia 165 milliárd állami támogatást kapott.
A rádió egész költségvetése 96-ban 10 milliárd lehetett. A mai támogatás összegét meg sem közelítette. Az elnöki fizetés az én első időmben 26 ezer forint volt, ez mindent elmond a helyzetről, no és az azóta felpörgő inflációról. A jelenlegi rádiós fizetések ehhez képest már több milliósok. Ami viszont nagy előrelépés volt a második elnöki ciklusomban: a digitális váltás. Óriási lendületet vett a digitalizáció, korábban magnóval rögzítettük a műsorokat, és réz ollóval vágtuk. Na ez teljesen megszünt, és ezzel az archiválás, a tárolás is korszerűbb lett.
Amikor önt 96-ban kinevezték, akkor azért választotta alelnöknek Juhász Juditot, aki az MDF idején szóvivő volt, és Papp Miklós műszaki-gazdasági szakembert, aki inkább jobboldali, mert ellensúlyozni akarta az Ön baloldaliságát?
Le kell szögeznem, hogy nevezett kollégáimat nekem senki nem ajánlotta, tehát a kuratórium nem kérte, hogy politikai értelemben „egyensúlyozzam” ki az elnökséget. Senki sem szólt, és megmondom őszintén, hogy nekem sem jutott eszembe, hogy hozzájárulásokat kérjek. Tehát ha arra gondol, a két alelnöki kinevezés nem volt feltétele az elnöki mandátumomnak.
Hát ezt nem könnyű elhinni, de azt azért tudta, hogy a két alelnök inkább jobboldali?
Tudtam, de ez a szempont fel sem merült. Én kerestem embert a feladatra, őket találtam. Bizonyos személyes csatornákon keresztül tudtam, hogy vállalnának feladatot a rádióban. Pályafutásom egyik legjobb döntése volt. Megjegyzem, Borókai Gábor neve is felmertült, de vele csak később más pozícióban dolgoztam.
Az új telephely ötletét később is megtartotta, továbbá rekonstruálni is akarta a Magyar Rádiót.
Mi egy teljesen önálló rádióban gondolkodtunk. A Duna parton, a Nemzeti Színház a MÜPA és a Duna Medical Center melletti területen. Ahol akkoriban Demján Sándor ingatlanfejlesztő építkezett. Az ragyogó terület lett volna, kiváló közlekedéssel kulturális negyedként funkcionálhatott volna.
Volt rá kész terv és pénz is? Ha jól tudom, akkor ez Gyurcsány Ferenc kormányzása idején volt? Vele beszélt?
Nem, terv nem volt, csak gondolat. Békésebb időre készültünk, de
békésebb idő azóta sincs.
Mondja, lehet, hogy a Fidesz, illetve az Orbán kormány öntől lopta az ötletet, hogy akár le is lehet bontani a Magyar Rádió épületét?
Az ki van zárva, mi teljesen új épületben gondolkodtunk, nem pedig ilyen szörnyűséget terveztünk, amit most műveltek. Ami szakmai szempontból vállalhatatlan is egyben. Lehetett volna a rádió területén egy olyan campust csinálni, amelyet a Magyar Rádió, mint Magyarország történelmi és kultúrpolitikai emlékhelye megemel. A Békési-féle 6-os stúdiót lebontani tisztán barbárság, de nem is ragozom. Ilyen nekünk meg sem fordult a fejünkben.
Említette, hogy a rádió kuratóriuma tulajdonosként viselkedik. Jobb a kuratóriummal dolgozni, mint egyszemélyben gyakorolni a hatalmat?
Ami a rádió kuratóriumában történt az elég érdekes. A tagok kétharmada a közszolgálati rádió érdekében dolgozott, egyharmada viszont személyes politikai ambícióit akarta érvényesíteni. Ők maguknak akarták a rádiót, nem pedig a köznek.
Mondana neveket?
Ennyi idő távlatából, annak már semmi értelme. Mindenesetre a rádióban a kuratóriumhoz képest nagyon színvonalas szellemi-technikai műhely működött, közszolgákkal.
Mit szólt ahhoz, hogy az egyik utódja, aki elődje is, tehát Csúcs László kirúgott 130 embert?
Nem értettem, és ma sem tudom, hogy lehetett ilyet csinálni. Nem ismerem a kényszert, ami erre hajtotta, de szerintem bármekkora is volt, kirúgás helyett le kellett volna mondania.
Az ön elnöksége alatt a Kossuth rádiót Kondor Katalin vezette, aki szintén elég sok rádióst eltávolított az intézményből. Ön miért nevezte ki Kondort?
Őt a kuratórium és a munkatársak egy része is támogatta. Én Kondort nem tartottam jó vezetőnek. A kinevezése az én egyik súlyos tévedésem volt. Kényszerhelyzetben voltam, a probléma nagyon megosztotta az érdekelteket. Utólag én is elmondhatom, hogy nekem is le kellett volna mondani. Nehéz műfaj a rádió irányítása, mondhatom, szörnyű nehéz.
Most, hogy lerombolták a Magyar Rádiót, véleménye szerint van még közszolgálati rádió, vagy csak albérletből sugárzó Kossuth és Petői adó van?
Magyar Rádió nevű intézmény hivatalosan már nincs, de még lehet. A technika fejlődésével a rádiózás pozíciója sokat romlott, de nem veszett el teljesen. Remélem.
