(1935 február 25 – 2025 november 22)
Mély megrendüléssel értesültünk Libik André barátunk és kollégánk haláláról.
A nagyszerű dokumentumfilmest 90. születésnapján még a MÚOSZ Kulturális Szakosztályának vetítésén köszöntöttük 3 évvel ezelőtt. Immáron nélküle idézhetjük csak fel Libik André, a sokoldalú reneszánsz ember alakját.
Kalandos életét életrajzi könyvében örökítette meg: hogyan élte át a háborút bátyja Libik György közelében, aki már 1944-ben ellenálló volt, s akivel szinte egy időben, de más-más utakon menekültek el Magyarországról 1956-ban, és lettek a világ vándorai.
Színművészeti főiskolás tanulmányai helyett még Budapesten Jean Anouilh, Georges Sadoul és Balázs Béla filmesztétikai írásait fordította magyarra. ( Az igazságkereső, lázadó Andrást politikai okokból eltanácsolták ugyanis a főiskoláról).
1957-ben már Párizsban forgat Badal János operatőrrel filmet Nagy Imréről: ” Un homme dans l’inhumanité” (Ember az embertelenségben) címmel. Libik András ekkortól már André Libik néven szerepel.
Majd Nigéria következett, ahol megvetette a filmgyártás alapjait, és ott forgatott „The ancestors” (Az Ősök) című dokumentumfilmjével mindjárt Ezüst Medve díjjal tűntetik ki a Nyugat-Berlini filmfesztiválon.
Ezzel visszaérkezett Európába, és Nyugat-Berlinben, majd Münchenben dokumentumfilmek sokaságát készíti, és saját filmgyártó céget alapít. Jean Jaurès-ről, Gandhiról, és még számos hírességről szólnak politikai gyilkosságok sorozatának filmjei.(Ebben az időben már Németországban élt, és a magyar mellett felvette a német állampolgárságot).
Egyre többet járt haza, így producere lett a Viadukt és az Októberi vasárnap című filmeknek, amelyeket bemutattunk az ő bevezetőjével a MÚOSZ-ban is. Eddig megvalósulatlan vágya volt a IV. Henrik királyról szóló filmjének hazahozatala is. Ennek a mind francia mind német változatban nagy sikerrel sugárzott filmsorozatnak producere volt.
A rendszerváltás után végleg hazatért és Nagykovácsiban telepedett le. Bruxelles-ben első magyarként Európai Érdemrenddel tüntették ki, itthon pedig az Országházban Arany Pillangó díjjal, majd megkapta a MÚOSZ Vastoll-díját.
De ő maga is alapított díjat bátyja emlékére: A Libik György díjat minden évben méltó ünnepség keretében a Remíz nevű étteremben adta át.
Elkötelezett, független értelmiségi volt világéletében. Barátai, kollégái még sokat fogják emlegetni szóban, írásban és filmen. Életútját megírta a már idézett, különös, de rá jellemző című „Szép lányok és terroristák. Egy kalandos élet” című könyvében. Görgey Gábor írta róla: „A kalandor és a „kalandos élet” között az a különbség, hogy a kalandor önhasznán kívül nem hoz létre semmit, a kalandos embernek viszont a kaland csak egy alkalom egy érdekes életre, melyből értéket teremthet. Libik André az utóbbi embertípushoz tartozik.”
