Kocsis András Sándor baráti találkozót szervezett André Goodfrienddel, aki a 2014-es kitiltási botrány idején volt ügyvivő amerikai nagykövet Budapesten. Csernyánszky Juditnak adott interjújában, amely a Klubrádió Hetes stúdió című műsorának 2025. június 14-i adásában hangzott el, Goodfriend többek között a sajtószabadságról és az ellehetetlenítési törvényről is beszélt. Ezeket a részeket idézzük az interjúból.
Tolmácsot szeretnék kérni – kezdte a beszélgetést Csernyánszky Judit, annak tudatában, hogy a jelenlévők még jól emlékezhetnek arra, amikor Vida Ildikó, a NAV akkori elnöke bejelentkezés nélkül megjelent a követség épülete előtt az ügyvédjével, hogy megtárgyalhassa, miért vonták be az amerikai hatóságok a vízumát öt, vélhetően kormányzati tisztviselővel vagy kormányközeli üzletemberével egyetemben – kilétüket ma is homály fedi. A jelenet elő volt készítve, hisz a HírTV is ott volt, amikor Goodfriend kilépett a követségről szokásos napi sétájára.
Bizonyos fokig amolyan mém lett ebből a jelenetből – emlékezett vissza André Goodfriend –, az emberek beszéltek róla. Amit jónak tartottam, mert legalább beszéltek a korrupcióról is, ami ennek az egész történetnek a lényegét adta. Ugyanakkor inkább nevettek rajta az emberek, mert nevetségessé tette magát a NAV elnöke azzal, hogy tolmácsot kért, és a média legfőképp így tálalta a találkozót. A HírTV-nek, aminek a munkatársa minden bizonnyal elkísérte őt, hiszen az utcán várta a fejleményeket, megmondtam, hogy nem akarok erről a témáról az utcán beszélni. Majd megkérdeztem Vida Ildikót, hogy kért-e időpontot, s ekkor akadt el a beszélgetésünk, mert nem értett meg. Aki ismer, tudja, hogy szeretek beszélni, de egy ilyen ügyről nem a tévé előtt fogom lefolytatni a beszélgetést a bejelentkezés nélkül, váratlanul felbukkant hölggyel. Úgyhogy biztattam, kérjen időpontot.
Megjegyzem, hogy a HírTV eredeti felvétele nincs fenn a YouTube-on. Na de miért is csodálkozom ezen? A különféle híradásokban persze megtalálható az ominózus jelenet. S ahogy emlékszem, arról is szó volt, hogy Ön magánbeszélgetésekben előre figyelmeztette a kormányt a korrupciós ügyekre és a szükséges változásokra.
Igen, ezekről a kormánnyal beszélgettem előzetesen is, hogy mit lehetne vagy kellene tenni a korrupció visszaszorításáért, miután meggyőződtünk arról, hogy a médiában a korrupcióról szóló cikkek valósak-e. A hat vízum visszavonása után azonban már nem került szóba a kérdés a kormánnyal való találkozók során. Amerikai cégek is törvénytelen helyzetbe kerültek a magyaroroszági korrupció miatt, emiatt is lépni kellett. S noha a médiában az terjedt el, hogy nincsenek bizonyítékaink, akkor most megerősíteném, hogy de, rengeteg volt. S nemcsak a NAV hivataláról beszélek most.
Megjegyzem, a neveket azóta sem tudjuk, egyet kivéve. Ha már a médiáról beszélünk, 2014-ben a MÚOSZ-ban, március 15-e alkalmából készítettem Önnel interjút, akkor nagyon bátran kiállt a sajtószabadságért. Aminek kezd híján lenni Amerika is. Trump elnök kitiltotta az AP amerikai hírügynökséget, most fogadták el az új megtakarítási csomagot a kongresszusban, s megvonták a támogatások java részét a közszolgálati médiától. Az NPR-tól, az ABC News-tól és több száz állami csatornától.
Az újságírók munkakörülményei a gazdasági változásokkal és a hirdetések egy kézben történő koncentrálódásával egyre nehezebbek lettek. Ugyanakkor a média világa is gyorsan átalakult. Nagyon örülök annak, hogy a Klubrádió nemcsak, hogy átvészelte azt a helyzetet, miután megfosztották a frekvenciájától és a bevételi forrásaitól, de alkalmazkodni tudott a digitális világhoz is. Most már nem igazán a frekvencián létező rádiók között folyik a verseny, hanem az internetszéférában élő sajtóorgánumok között, vagy épp a podcastok között. A kormány tehát hiába cenzúrázta a hagyományos médiát, most már semmire nem megy vele. Nem tudott lépést tartani a média átalakulásával. Persze Amerikában is, a vietnami háború idején Lyndon Johnson hasonló módon járt el a médiával, amit a hírhedt McCarthy-korszakként idézünk fel.
Nem véletlenül készül a kormány az úgynevezett átláthatósági törvényt keresztülvinni, mert nincs eszköz a kezében.
Igen, és itt felvetődik, hogy ez a szélsőjobbos politika, vagy teljes kétségbeesésében cselekszik a kormány. Amerikában is épp ugyanezt látjuk. Nem tud mit kezdeni a kormány a hagyományos sajtóval, ezért bünteti. S közben feltehetjük a kérdést, vajon az-e a hír, amit a hagyományos média a kormányon keresztül közvetít, vagy amit a magukat szakértőnek tekintő online aktorok terjesztenek. Ehhez a feladathoz a médiafogyasztónak kell felnőnie, és szelektálnia, hogy megbízható hírforrást találjon.
A teljes interjú elolvasható, illetve meghallgatható a Klubrádió oldalán.
Kiemelt kép: Falus Tamás fotója