A MÚOSZ vezetőségválasztása után – azért, hogy megfeleljünk a MÚOSZ alapszabályának – a szakosztályunknak is le kell bonyolítania egy kötelező tisztújítást. Az alapszabály szerint az időpontot 15 nappal az esemény előtt meg kell hirdetni, illetve a jelenlegi szabályok szerint augusztus végéig kell lebonyolítani. Mivel a székház július végétől szinte egész augusztusban szabadság miatt zárva, és a nyári időszakot, a nyaralást sem akarjuk megszakítani, befolyásolni, továbbá vannak még szakosztályi programjaink június végén és július elején is, ezért esett a választás a következő időpontra:
2025. június 30. (hétfő), 16 óra
MÚOSZ-székház, Rát-Táncsics terem (1064 Budapest Vörösmarty u 47/a)
A korrekt kommunikáció azonban úgy kívánja, hogy mindenkit tájékoztassunk arról, hogy elnöki és vezető pozícióra bárki aspirálhat. Ezen jelentkezők esetében komoly elvárás és feltétel, hogy az elkövetkezendő négy évre átfogó, határozott programot és stratégiát tárjanak a megjelentek elé, meggyőzve őket szakmai alkalmasságukról. Mondhatnánk azt is, hogy a nagy szavak helyett mindenkitől érdemi munkát várunk el!
A szakosztály vezetőségválasztó ülésére ezúton hívjuk meg minden tagunkat.
Tervezett napirend:
1. Az elmúlt időszak történéseinek, eredményeinek áttekintése
2. Vezető tisztségviselő/k következő időszakra vonatkozó stratégiájának bemutatása
3. Helyszíni vezetőválasztás (nyílt, kézfeltartásos)
4. Egyebek (szakosztályi tagok ötletei, javaslatai, kérdései, tervei, és igény szerint beszélgetés)
Fontos, hogy minél többen tiszteljék meg az eseményt jelenlétükkel, hogy határozatképesek legyünk! Előzetes regisztrációt szeretnénk kérni a muoszkprsz@gmail.com címre!
Várunk mindenkit, akinek véleménye, ötlete, megvalósítandó terve van, és ideje is engedi, hogy szívén viselje a szakosztály sorsát.
Illetve, ha valaki nem tud jelen lenni, de mindenképpen szeretné érvényre juttatni véleményét, szavazatát ezt megteheti a muoszkprsz@gmail.com e-mail címen.
MÚOSZ Kommunikációs és PR Szakosztály