Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) 2025. június 2-án és 3-án tartotta tisztújító közgyűlését Budapesten. Maja Severrel*, az EFJ elnökével Lázár Patricia beszélgetett.
Az Európai Újságíró Szövetség 2025-ben Magyarországon tartja éves közgyűlését. Gutiérrez úr (Ricardo Gutiérrez, az Európai Újságíró Szövetség főtitkára) ma azt mondta, hogy maga a helyszínválasztás is üzenet. Mit üzen ezzel az EFJ?
Igen, fontosnak tartottuk, hogy itt, Magyarországon szervezzük meg ezt a találkozót, mert ezzel is hangsúlyozni kívánjuk a magyar újságíró szakmát sújtó problémákat. Ezek a problémák ugyan nem azonosak a régió más országaiban lévőkkel, de vannak hasonlóságok, amelyeket fontos felismerni. Nemcsak az újságírókra és az újságírásra nehezedő nyomás jellemző ezekre az országokra, hanem az újságíró-szervezetekkel kapcsolatos nehézségek is. Most Magyarországon vagyunk, de – ebből a szempontból nézve – hasonló a helyzet Szlovákiában vagy Csehországban is. Az én hazám Horvátország, egy volt kommunista ország, ahogyan az önöké is. A szakszervezeteket a történelmünkből adódó tehernek tekintjük, ódzkodunk még a szótól is. Az én országomban a szakszervezetek az „akkori időkhöz” kötődnek. De most, hogy van szabad piac, szabad demokrácia, már nincs szükségünk szakszervezetekre, nincs szükségünk munkavállalói összefogásra, Horvátországban legalábbis ez az eszme uralkodik. Amikor mondjuk Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban vagy akár Magyarországon találkoztam az új médiumnál dolgozó fiatal újságírókkal, úgy tűnt, legtöbbjük nem ismeri fel az összefogás és az erős reprezentatív szervezetek fontosságát, hogy így harcoljanak a munkavállalói jogokért, amit én azonosnak tekintek a szakmai jogokkal. Mert nem lehetünk szabadok és függetlenek, ha nem védik a jogainkat, ha nincsenek jó kollektív szerződések, ha nincs meg a munkavállalói jogok védelmének ez a legalapvetőbb eszköze sem. Ami pedig a szakszervezetek feladata. Az én országomban – de úgy látom, az önökében is – elutasítják a szakszervezeteket, és a menedzsment ellenségként szokott rájuk tekinteni.
Néha nagyon nehéz ezt elmagyarázni például egy dán vagy svéd kollégának, mert nekik erős szakszervezeteik vannak, amelyek országos szinten vagy nagyvállalati szinten tárgyalnak. Ebben a régióban, a mi országainkban ez nem ilyen egyszerű.
Sok újságíró, különösen itt, a régióban, arról igyekszik meggyőzni, hogy a szakszervezetek unalmasak.
Igen, harcolnunk kell a szakmai jogainkért, a sajtószabadságért, de hogyan? Csak kiabáljunk, vagy demonstráljunk az utcán?
Az utóbbi harminc évben a kormányok és bizonyos nagyvállalatok szinte teljes mértékben magukhoz ragadták a médiát. Mindannyian tudjuk, hogy az önök országában nem sok független médium maradt. És most azt látjuk, hogy az új külföldiügynök-törvény miatt (törvénytervezet „a közélet átláthatóságáról”) az a veszély fenyeget, hogy az önök munkája még nehezebb lesz. Magyar újságírókkal beszélgettem ma reggel, akik elmondták, hogy sok független médium próbálja valahogy elkerülni ezt a törvényt, akár úgy is, hogy ezután az országon kívül fog dolgozni. Ez borzasztó, komolyan, borzasztó. És az is nagyon kiábrándító, hogy az európai intézményeknek nincs hatalmuk a demokratikus jogok alapvető védelmének biztosítására.
De térjünk vissza a médiában dolgozó emberek felelősségére. Nehéz dolog ez, mert tudom, milyen könnyű elveszíteni az állását valakinek. Manapság ez az én hazámban is így van. És el sem tudom képzelni, milyen lehet Magyarországon továbbra is újságíróként dolgozni. De nincs más lehetőségünk, mint szövetségre lépni egymással, úgy próbálni tárgyalni, egyetlen, összevont erőként cselekedni. Mert az önök kormányának és az én kormányomnak is könnyebb, ha megosztottak vagyunk, ha magányosan próbálkozunk. Ez tehát a mostani kongresszus egyik fő célja, hogy megmutassuk: mi, hétköznapi emberek, hétköznapi újságírók, hétköznapi vitákat folytatunk, de az újságírás és a szakszervezeteink védelmében komolyan összetartunk.
Hogyan tudja a szövetség támogatni a magyar újságírókat?
Hallotta ma délelőtt a magyarországi helyzetről szóló panelbeszélgetésen: hangosnak lenni, nemzetközi szinten hívni fel a figyelmet a problémára. Emellett európai szintű érdekérvényesítő tevékenységet folytatunk a magyar helyzettel kapcsolatban. Találkozót kérünk Michael McGrath-tól az Európai Bizottságból. Ezen kizárólag a magyarországi gondokról szeretnénk beszélni, a külföldiügynök-törvény miatt kialakuló helyzetről, és arról, milyen következményei lesznek ennek a lépésnek az önök kormányára nézve. De az is célja a mostani konferenciának, hogy megerősítsük a kapcsolatainkat, az együttműködési lehetőségeinket a magyarokkal.
Nagyon érdekes véleménycsere zajlott ma, amikor a magyar újságírók egyik képviselőjét arról kérdezte, hogy a föderáció, az EFJ mit tud tenni a független magyar újságírásért. A kérdésre roppant pesszimista választ kapott, amely reménytelennek bélyegezte a magyar helyzetet. Az ön erre adott azonnali reakciója viszont abszolút megoldásorientált hozzáállást tükrözött: „Ezzel nem ér véget az együttműködésünk, ez még csak a közös munkánk kezdete.” Van már kialakult konkrét terv? Hogyan látja ennek a „közös munkának” a megvalósulási lehetőségeit?
Először is remélem, hogy az esemény résztvevői megértik: mi értük vagyunk itt. Amikor néhány évvel ezelőtt Horvátországban, Zágrábban volt egy hasonló konferencia, ott is megértették, hogy mi közös munkát szeretnénk, együttműködni velük, segíteni akarjuk az újságírókat a terepen, a szerkesztőségben, a szakszervezetben, a munkahelyen és a mindennapi életben. Akkor, ott, igen figyelemre méltó együttműködésnek lehettünk részesei. Ez jó példa arra, hogy az ilyesmi nagyon is lehetséges. Sok tagországunk képviselői rendszeresen küldenek nekünk kérdéseket vagy információkat, csatlakoznak a projektjeinkhez, és kihasználják az általunk kínált lehetőségeket. A Magyarországgal való együttműködéshez szükséges első lépés, hogy a magyar újságírók megértsék, mit adhat nekik a föderáció. Ezután a leghasznosabb, ha szervezett formában kezdik az érdekeiket érvényesíteni.
Ön szakszervezetekről, egy elsősorban munkavállalói jogokról szóló szerveződésről beszél. Segítene megérteni, hogyan alkalmazható ez a séma a magyarországi helyzetre? Ott van a kormányközeli média, az ő helyzetüket Ön is jól látja. Ezenkívül ott van még a valódi, független média. A független sajtóban dolgozóknak, akik csak túlélni akarnak, a saját vezetőikkel szemben kellene kiállniuk, mert ez a szakszervezetek hagyományos szerepe? A kormánymédia pedig nyilván nem akarja megtámadni a kezet, amelyik eteti. Milyen más közös érdekérvényesítési forma lehetséges a hagyományos szakszervezeti modellen kívül, ami ebben a helyzetben eredményesen alkalmazható?
Igen, ott van például a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) mint újságírókat összefogó, érdekérvényesítő szervezet, szintén tagja a föderációnak, így a MÚOSZ-tagok hatékonyan tudnak részt venni a sajtóért folyó közös munkában. Ezzel az Ön által említett, szakszervezetekkel kapcsolatos hozzáállással azonban nem értek egyet – bár megértem az álláspontját. Én szakszervezeti sémában szoktam gondolkodni, mert a közszolgálati médiában dolgoztam. És a pályafutásom során gyakran hallottam olyan véleményeket, hogy „ne harapj a kézbe, ami etet minket”. Erre viszont én mindig azt mondtam: „Ó, nem! Én etetem magamat”. És harcolok ellenük, mert megkárosítják a médiamunkások közösségét.
Mit jelent itt az, hogy „ellenük”, ki ellen harcolt?
A politikusok, a tulajdonosok és a főnökeim ellen, a közszolgálati médiában. Tudja, mi, újságírók, mindig tudósítunk róla, és – a tudósításainkkal – még támogatjuk is a dolgozók harcát, ha sztrájkolnak, a jobb munkakörülményekért folytatott erőfeszítéseikben és sok másban.
A dolgozókat általában véve?
Igen. A dolgozókat általában. Mi viszont soha nem harcolunk a saját érdekeinkért. Nagyon sokszor találkoztam olyan kollégákkal, akik nem értik, hogy milyen nagy mértékben sérülnek a munkavállalói jogaik. Azt szoktam mondani nekik: „Komolyan?! Beszámolsz azokról az emberekről, akiknek tizenhárom órát kell dolgozniuk, akiket a főnökeik elnyomnak vagy ellenségesen, bántóan viselkednek velük szemben? Nem látod, hogy te is pontosan abban a helyzetben vagy, mint ők? Alulfizetett vagy, de állandó nyomás alatt és rossz körülmények között kell dolgoznod”. Ugyanakkor persze megértem őket. De kezdjük akkor a szakmai kérdésekkel. Kezdjük a független újságíráshoz szükséges szabadságjogok védelmével. Kezdjük el… valahol!
A lényeg akkor is az, hogy egyedül, vagy kis létszámú csoportokkal nem fognak tudni tényleges változást elérni. Az együttműködés elengedhetetlen. Mi pedig, az EFJ, oktatást, képzéseket tudunk nyújtani.
Én az Európai Szakszervezeti Intézet „Női Szakszervezeti Vezető” című tanfolyamával kezdtem. Ott, azok a nők azt mondták nekem: „De igen! Meg tudod csinálni! Nem számít, hogy nem jó az angolod. Nem számít, hogy azt gondolod – ahogy a nők ezt általában gondolni szokták –, hogy mindenki más okosabb, mindenki más erősebb… Nem!”
Ez a tanfolyam az oka, hogy elérte a jelenlegi pozícióját?
Nem, de ezen a tanfolyamon bátorítást és képzést kaptam hozzá. Hiszen, ismerjük ezt a hangot: „Nem gondolod komolyan! Az Európai Újságíró Szövetség elnöke akarsz lenni? Te?!” De mégis az lettem, mert volt, aki azt mondja nekem: „Igen, megteheted. Bármit megtehetsz, amit csak akarsz.” Így most már van egy képzésünk fiatal szakszervezeti tagok és vezetők számára is. Ez segít tisztán látnod: nem számít, hogy Magyarországról vagy Horvátországból jöttél, jelentős és fontos dolgokra vagy képes. Nem vagyunk hülyék, nem vagyunk gyengék. Éppen ellenkezőleg. Tudod, annyi mindent túléltünk és túlélünk. Én, mi, az én régiómban még egy háborút is túléltünk. És ez nagyon erőssé tesz minket. De az embereknek használniuk is kell a lehetőségeiket.
Az oktatás, a képzés nem elég. Jó kapcsolatokra is szükség van. Az Európai Újságíró Szövetségen keresztül lehetőséged van arra, hogy kapcsolatba lépj és beszélj bárkivel. Ha úgy gondolod, hogy tetszik az a program, amit éppen Dániában szerveznek a szabadúszók számára, vagy hallottad, mit csinálnak Hollandiában, vagy Svájcban, kapcsolatba léphetsz velük, ha akarsz.
Azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak.
Otthon, Horvátországban nagyon sok mindent használok, amit az Európai Újságíró Szövetségben dolgozó kollégáktól tanultam. Mert ők is azért vannak itt, hogy megosszák ezeket. Ez a föderáció egyik fő célja. A magyarországi újságíróknak pedig csak kérniük kell, valamilyen szervezett formában, hogy segítséget kapjanak. Remélem, tényleges, érdemi változásokat tudunk majd elérni. Ennek a budapesti közgyűlésnek az is a célja, hogy megmutassuk a kezdeményező szándékunkat, illetve, hogy ez több, mint csak jó szándék. Hogy tenni, dolgozni is akarunk.
Ha csak egyetlen mondatban üzenhetne a magyar újságíróknak, mi lenne az üzenet?
Bár el sem tudom képzelni, milyen lehet ilyen körülmények között dolgozni – és én Horvátországból származom, nem valami nyugati országból –, egy olyan országban, amely elfogadhatja a külföldiügynök-törvényt, de azt remélem, hogy találunk módot az együttműködésre, és hogy nemcsak szolidaritással, hanem konkrét tettekkel is tudunk segíteni.
Lázár Patricia
P. S. Az interjú június másodikán készült, az EFJ másnap állásfoglalásban bírálta a magyar kormány sajtópolitikáját és a tervezett „átláthatósági törvényt”, amelynek szavazását a június 4-i bejelentés szerint a kormány egyelőre elnapolta.
*Maja Sever az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) elnöke. A mostani közgyűlésen további 3 évre újraválasztották. Közel három évtizedes tapasztalattal rendelkezik, karrierjét a horvát közszolgálati televízióban, a HRT-nél építette, ahol 13 éven át vezette a „Hrvatska uživo” című műsort. 2019 óta a Horvát Újságírók Szakszervezetét (SNH) vezeti, és az elmúlt években számos díjat kapott, például 2018-ban „Az év újságírója” címet. Emellett EU-projektek tanácsadójaként is dolgozott, és számos konferencia és humanitárius esemény moderátora volt.
