Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) 2025. június 2-án és 3-án Budapesten tartja tisztújító közgyűlését, melyen 38 európai ország több mint 120 újságírója és szakszervezeti képviselője vesz részt. Az EFJ 44 európai országban 73 újságírói szervezeten keresztül 295 ezer újságírót képvisel, a budapesti közgyűlésen az EFJ tagszervezeteinek küldöttei megválasztják a szervezet irányító bizottságának kilenc tagját a következő három évre. A budapesti esemény házigazdája, szervezője a Magyar Sajtószakszervezet és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). A rendezvény az ATV, a Central Média Lapcsoport és a Ringier Magyarország, valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatásával valósul meg.
Amikor az EFJ a budapesti helyszínről döntött, még nem lehetett tudni arról a törvénytervezetről, mely alapvetően befolyásolja majd a független média működését. Az ún. átláthatósági törvény – amely a köznyelvben ellehetetlenítési törvény, cenzúratörvény stb. néven fut – a külföldi támogatásokból is működő lapokat teszi célkeresztbe, melyek – ha működésükkel a közvéleményt is befolyásolják – felkerülhetnek egy listára, ami után nemcsak a külföldi forrástól esnek el, de a hazai adófizetők egyszázalékos adófelajánlásától is, és jövőbeni egyéb pénzforrásai is erősen beszűkűlnek. M. Lengyel László, a magyar Sajtószakszervezet elnöke kiemelte: „A magyar újságírók munkaerőpiaci helyzete nehézzé vált. Az egyébként sem túl jól fizetett dolgozók védelme érdekében a Sajtószakszervezet erősíteni kívánja érdekvédelmét. Ehhez adhat majd muníciót az európai újságíró-szervezetek tapasztalata, jó gyakorlata.” Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy „a független sajtó működése nagyon megnehezült az utóbbi években. A közérdekű információkért sokszor perelni kell, a nyilvános sajtótájékoztatókra nem engednek be egyes újságírókat, most meg jön a legújabb próbálkozás, az ún. átláthatósági törvény, mellyel az eddig törvényes pénzforrások elzárásával akarják korlátozni a sokszínű tájékoztatást. Ilyen helyzetben fontos a szakmai összefogás, amihez talán az európai tapasztalatok is adnak majd ötleteket. A szakmának össze kell fognia, együtt kell megtalálnia a szabad sajtó működésének módját.”