Ma hajnalban megállt anya szíve – hívott fel Cseh Éva egyetlen, rajongásig imádott lánya, Bozsik Yvette a lesújtó hírrel. Megkért, tájékoztassam a régi kollégákat és a rádióhallgatókat, hogy a 2006 előtti évtizedek legismertebb és legkiválóbb vidéki rádiótudósítója életének 79. évében eltávozott közülünk. Hosszú ideig Szolnokról, majd Békéscsabáról küldte beszámolóit a Magyar Rádió Krónikájának, riportjait a 168 óra című heti közéleti műsornak. Fáradhatatlanul járta az Alföldet, az emberi nyomorúságot éppúgy megörökítette, mint a politikusok terveit és hibáit. Utóbbiak elismerték, bár féltek is tévedhetetlen kritikájától, éles szemétől.

Közben pedig mindent megtett, hogy segítse lányát a kortárs táncművészet megújításában, végtelen büszkeséggel mesélt Kossuth-díjas gyermeke hazai és nemzetközi sikereiről. Élete utolsó éveiben Érden élt, hogy közel legyen a családjához, két unokájához. Az elmúlt hónapokban fogyott az ereje, de még forgatókönyv-terveket szőtt, egy korábbi ötlete megfilmesítését várta. A lánya gyermekkoráról szóló film forgatása idén nyáron elkezdődik.
Közben pedig Bozsik Yvette egy másik alkotással is megemlékezik anyjáról: a Nemzeti Táncszínházban május 9-én lesz az Egy gésa emlékiratai című produkció bemutatója, amelynek beharangozójában az olvasható: Édesanyám emlékére.
Cseh Éva a napi közéleti eseményeket az utóbbi időben a Facebookon közzétett „szösszeneteiben” követte, értékelte. Sokaknak feltűnt, hogy hetekkel ezelőtt eltűntek a kis szatirikus szövegek, de csak kevesen tudták, hogy ápolásra szorul.
S ma itt van a megváltoztathatatlan hír: Cseh Éva is az égi rádiósok közé lépett.
(A család kérésére Gulyás Erika adja ki ezt a tájékoztatást, mint Bozsikné Cseh Éva egyik legközelebbi munkatársa és barátja.)
Fotók: Cseh Éva Facebook-oldala