Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) csatlakozik magyarországi tagszervezetéhez, a MÚOSZ-hoz, és bocsánatkérést követel Orbán Viktortól a március 15-én elmondott beszédében elhangzott „poloskázás” miatt.
Az EFJ honlapján megjelent cikkben idéznek a miniszterelnök ominózus beszédéből, a MÚOSZ ennek kapcsán kiadott állásfoglalásából, leírják, hogy a kormány és a Fidesz az utóbbi időben minden eszközzel megpróbálja ellehetetleníteni a kormánykritikus sajtót arra az alaptalan vádra hivatkozva, hogy a független médiumok külföldi támogatása veszélyt jelent a nemzeti szuverenitásra, és megemlítik a MÚOSZ által február 26-án kezdeményezett Közös nyilatkozatot.
„Ünnepélyesen felszólítjuk az Európai Uniót, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket és szankciókat Magyarországgal és minden más olyan kormánnyal szemben, amely a jogállamiság lebontására törekszik, ahogyan ez Olaszország, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovákia esetében is történik” – mondta Maja Sever, az EFJ elnöke. „Ez már nem csupán a sajtószabadság és a pluralizmus védelméről szól, hanem a demokrácia védelméről, bárhol kerüljön is az veszélybe.”
A teljes – angol nyelvű – cikk itt olvasható.
Kiemelt kép: Isza Ferenc / AFP