Meghívó
Időpont: 2024. október 27. 18:00
Helyszín: Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria (1056 Budapest, Irányi u. 20.)
Stalter György műterme a Józsefváros. Ez a kerületi szociális mikroklíma is formálja identitását, művészi arculatát. Azontúl, hogy képsora ebbe a nyolcadik kerületbe kalauzol bennünket, az alkotó környezetével való azonosulásáról és szembesüléséről is tudósít. A szubjektív kordokumentumként értelmezhető fotográfiák lejárt diafilmre készültek, így markáns, váratlan színvilág jelenik meg a sorozat egészén.
„Sokat fényképeztem színesben, de ami igazán érdekelt, azt mindig fekete-fehérben csináltam meg. Ez volt az első nagyobb színes anyagom, amióta fényképezek. Borzasztó fontosnak éreztem a színek jelenlétét, ahogy a fekete-fehér anyagoknál is fontosnak éreztem, hogy fekete-fehér képek születtek. Fekete-fehérben az anyag akár szociofotó is lehetne. Azzal azonban, hogy a képek ebben a furcsa színvilágban jelennek meg, az egész sztori sajátos történetté kerekedik. A képek kereszthívással készültek, egy régi, analóg technikával. A műfény diára exponált nyersanyag színes negatívként kerül előhívásra. Ritka az olyan felvétel, ahol nem használtam mesterséges világítást, vakut vagy folyamatos fényű lámpákat, különböző színes fóliákkal. Eddig ez üres technikatörténet lenne, de nem az, mert az itt élő emberek világához annyira hozzátartoznak a színek. Itt átvitt értelemben is minden színes. Néhány fotón sárgán jelenik meg az emberek feje, de ez egyáltalán nem baj: a karakterek tökéletesen illenek a tudatosan felerősített színekhez.” (Stalter György, Fotómozaik 2007)
„Salgótarjánban születtem. A festészettel igazán 1991 óta foglalkozom komolyan. Addig csak amatőr szinten festettem. Ekkor meghívást kaptam a mártélyi művésztelepre. Ettől kezdve munkáimmal bekerültem a hivatásos művészek kiállításaira. Ez év áprilisában én kaptam a salgótarjáni triennálé nagydíját.
Stalter György fotóalbuma a „nyóckerről“ elemi erővel hatott rám. Addig a fotózás mint műfaj nem is érdekelt. Amikor Gyuri a kezembe adta ezt az albumot, lapozgattam, és azonnal feltűnt a tökéletesen és tudatosan megkomponált képek sokasága. Rögtön tudtam, hogy itt nem egyszerű fotókról van szó, hanem magas színvonalú művészi képekről. Itt a kép szót kihangsúlyoznám. A másik dolog, ami nekem szembeötlő volt, az a színek összhangja, ami egy-egy kép témája szerint kívánatos, és amit a mű megkíván. Arra gondoltam, jó lenne ebből olajképet festeni a magam elgondolása szerint. Ebből az albumból végül is 14 festmény született.” (Botos Zoltán)
