A tévé egyre kevesebb gyereket ér el, de este tízkor még minden negyedik óvodás korú a képernyő előtt ül – a többi között ez olvasható ki a Médiahatóság ( MNHH ) megbízásából 2022 őszén készült elemzésből. Az is kiderül: bár a tévé évről évre egyre kevesebb gyereket ért el egy átlagos napon, a nézett idő mégsem csökkent.
Az NMHH megbízásából – a Nielsen Közönségmérés adatbázisa alapján – készült elemzés célja az volt, hogy részletesebben feltérképezze, a 2012 és 2021 közötti időszakban mikor, mennyi időt töltött a 18 év alatti korosztály tévénézéssel, és jellemzően egyedül vagy inkább társaságban ültek a képernyők előtt, és ilyenkor milyen műsorokat néztek.
Általánosságban elmondható, hogy a 18 év alattiak lényegesen kevesebb időt töltenek a tévé képernyője előtt, mint a felnőtt korosztály. Ez egyfelől az élethelyzetükből adódhat, másfelől pedig az általuk fogyasztható tévés tartalmak köre is korlátozottabb. A gyerekek napi átlagos aránya a tévéközönségen belül 15-18 százalékkal csökkent az elmúlt 10 évben, aminek oka feltehetően a médiafogyasztási szokásaik megváltozása, hiszen megjelent az okostévé, valamint a tévéhez csatlakoztatható digitális eszközök, és maga az internet-hozzáférés is tovább terjedt.
Meglepő az az adat, hogy este 10 órakor lényegében minden negyedik 4-7 éves gyerek még nézi a tévét, sőt még 23 órakor sem elhanyagolható a jelenlétük, miközben ebben az idősávban már igen sok csatornán 16, illetve 18 éven felülieknek ajánlott műsorokat sugároznak. A nézőszám a 8–12 évesek esetében 22 órakor is még 30 százalék volt, 23 órakor pedig a korcsoport tagjainak 14-16 százaléka ült még mindig a képernyők előtt.
Illusztráció: https://www.tantaki.hu/blog/tv-nezes-karos/