Az ujkor.hu az évforduló okán arról ír, hogy az 1943. januári katonai vereségre a magyar sajtóirányítás elhallgatással reagált. Már a katonai kudarcot megelőzően is cenzúrázták a gyászjelentések szövegét és azok elhelyezését a lapokban, viszont a keleti fronton kibontakozó katasztrófa lépéskényszerbe hozta a magyar tájékoztatáspolitikát.
Ebben a helyzetben Kádár Gyula a VKF 6. (nemzetvédelmi és propaganda) osztályának vezetőjeként az 1943. január 20-i főszerkesztői értekezleten az alábbi útmutatást adta az újságírók számára:
„Beszélhetnénk óriási nemzeti katasztrófáról, de erre szükség nincs. Megjelentethetnénk gyászkeretben a lapokat, de erre sincs szükség. Lekicsinyelhetnénk az egészet, de ez nem fedné az igazságot. A lapoknak tehát most egy kötelességük van: fegyelem és mértéktartás.” (Joó, 2007: 128.)
Ennek szellemében a lapok késleltetve jelentették meg a szovjet támadás tényét, a vereség méreteit pedig nem közölték. Az így létrejött információhiányra reagálva az 1943. január 30-i, VKF 41. számú hadijelentése minden újságban egy sajátos kommentárt kapott, mely Kádár szempontjait próbálta érvényesíteni az események értelmezéséhez:
„A Don-menti harcot azonban a magyar hadsereg »nem vesztette el«, csak veszteségei voltak. […] Propaganda hazugság és nagyítás tehát az, hogy a 2. hadsereg megsemmisült Erről — hála Istennek — nincsen szó.
Vannak veszteségek, ezeket senki sem akarja letagadni, sem kisebbíteni, de mindenki tudja, hogy a háborúban nemcsak győzelem és előnyomulás van, hanem vannak áldozatok, veszteségek és van visszavonulás is. Jelenlegi veszteségeink a hősi helytállás következményei.” (Függetlenség, 1943. január 31.)
