Máltán csaknem öt évvel a Daphne Caruana Galizia újságírónő ellen elkövetett autóbombás merénylet után két férfit ítéltek el a gyilkosságért. A bíró egyenként 40 év börtönbüntetést szabott ki a testvérekre, akik bűnösnek vallották magukat. A nyomozók szerint a merényletet három férfi követte el; a harmadik vádlottat 2021 elején már 15 év börtönbüntetésre ítélték, miután beismerő vallomást tett és felfedte a bűncselekmény részleteit.
Roberta Metsola, az Európai Parlament máltai elnöke a Facebookon azt írta, hogy az elmarasztaló ítélet nem jelent igazságot Caruana Galazia és hozzátartozói számára, de „egy kis lépés” az odavezető úton. Most a gyilkosság mögött állókat és azokat, akik védték az elkövetőket, kell felelősségre vonni – írta Metsola.
Caruana Galizia az ország egyik legismertebb újságírója volt, aki évekig kutatott és publikált a Földközi-tengeri szigeten tapasztalható, olykor mélyreható korrupcióról. A róla elnevezett díjat az Európai Parlamentben évente ítélik oda olyan újságíróknak, akik az európai alapértékekért és alapelvekért, így az emberi méltóságért, a szabadságért, a demokráciáért, az egyenlőségért, a jogállamiságért vagy az emberi jogokért állnak ki. A díjátadó a jövő héten lesz Strasbourgban, az Európai Parlamentben.
Forrás: faz.de