címlapkép: Imago/Konstantin Mihalchevskiy/Imago/SNA)
Spiegel
Orbán Viktor két éve már megtapasztalta, hogy az unió jogállami ügyekben illetékes biztosa igencsak kemény tud lenni, olyannyira, hogy Vera Jourová a minap Ursula von der Leyennek is beintett, amikor az engedni látszott Varsónak. Pedig a cseh politikust eredetileg azért nevezték ki, hogy elsimítsa a kelet-európaiak vitáját Brüsszellel. Ám pont az ellenkezőjét csinálta, csinálja.
A magyar kormányfőről azt mondta az ominózus nyilatkozatban., hogy az beteg demokráciát épít, amire Orbán annyira felháborodott, hogy a lemondását követelte, persze hasztalanul. A Bizottság alelnöke az egyre erősödő autoriter magyar és lengyel politika ügyében világosabb és határozottabb álláspontot foglal el, mint a főnöke. Így pl. a hatálybalépés után azonnal be akarta indítani a jogállami mechanizmust, de a vége az lett, amit von der Leyen akart: megvárták vele az Európai Bíróság jóváhagyását.
Jourová ugyanakkor büntetést sürgetett Varsó ellen, bár a pénzekre nincs közvetlen befolyása, jóllehet az az egyetlen eszköz, amivel hatni lehet a két renitens kormányra. Az Európai Parlament többsége ugyanakkor mellette áll – a Bizottság elnökével szemben. Daniel Freund német zöld EP-képviselő úgy nyilatkozott, hogy Jourová és több kollégája is komolyan veszi a jogsértéseket, nem úgy, mint von der Leyen.
Utóbbi főként a lengyelekkel igyekszik zöld ágra vergődni, ehhez jó alkalomnak látszott a háború. Ezért megszavaztatta a Bizottsággal a járvány utáni lengyel újjáépítési tervet, Jourová azonban keresztbe feküdt. Ilyen ügyekben nem szabad rossz kompromisszumot kötni – mondja. Strasbourgban pedig kijelentette, hogy a lengyel engedmények nem ütik meg a mércét, további lépésekre van szükség az igazságszolgáltatás önállóságának helyreállítására.
Ily módon dugába dőlt Kaczynskiék reménye, hogy gyorsan megkapják a támogatást. Ezért azután ismét harcot hirdettek az EU ellen. Vagyis hála Jourovának, von der Leyen nem tud elvtelen alkut kötni.
New York Times
Magyarországot és Lengyelországot is azokhoz az államokhoz sorolja az újság, ahol veszély fenyegeti a demokráciát a világban. A részletekről szólva rámutat, hogy Orbán Viktor, aki a globális populista jobboldal előőrsének tekinti magát, úgy alakította át a bíróságokat, az alkotmányt és a választási törvényeket, hogy azzal bebetonozta saját uralmát. Egyben az ellenzék ellen használja fel az állami és magán sajtót, dezinformáció és nacionalista jelszavak segítségével.
Szerinte ezekre a lépésekre azért van szükség, mert meg kell védeni a magyarokat a faji sokszínűség, az Európán kívülről érkező bevándorlás és az EU ártalmas hatásaitól. Az ellenzéki pártok feljöttek a hatalommal szembeni elégedetlenség miatt, ám a Fidesz továbbra is jelentős mértékű támogatottságot élvez.
A lengyelekről az összefoglaló azt írja, hogy az ország a rendszerváltás utáni időszak sikertörténete volt, mára azonban erősen megosztott. A hatalmat gyakorló jobboldali PiS próbálja ellenőrzése alá vonni a független igazságszolgáltatást és a médiát. Kirohan az Unió ellen, miután az megkérdőjelezi, hogy Varsó ragaszkodik a jogállamhoz.
Az utóbbi időben némileg enyhültek az aggályok a lengyel jogállam kapcsán, mert a kormány igyekszik javítani a viszonyt Brüsszellel az orosz fenyegetés árnyékában. Jogvédők szerint azonban továbbra is lefelé vezet a lengyel demokrácia útja.
Azok az országok, ahol szintén súlyos gondok vannak a jogállami normák betartásával: Kenya, Sri Lanka, Brazília, a Fülöp-szigetek, India, Törökország, Salvador, Venezuela, továbbá Csehország és Szlovénia, de ott Andrej Babis és Janez Jansa bukásával már javultak az állapotok.
Bloomberg
Az elemzés azt kérdezi, maradhat-e semleges Svájc a putyini fasizmussal szemben, hozzátéve hogy olyan dilemma ez, amihez foghatóval a 2. világháború óta nem került szembe az ország. A téma úgy vetődött fel, hogy a berni kormány felajánlotta: védőhatalomként képviseli az ukrán érdekeket Moszkvában. Az oroszok azonban visszautasították a jó szolgálatot, mivel a svájciak csatlakoztak a szankciókhoz. (Az ukránok boldogan kaptak volna információkat ezen a csatornán keresztül az elhurcolt gyerekekről és civilekről.)
A semlegesség azt jelenti, hogy egy ország kimarad a fegyveres viszályokból, de épp ezért sokszor képes diszkréten segíteni a rendezésben. Ez a felfogás a svájci nemzeti identitás része, ám kimaradhat-e a neofasiszta orosz agresszió okozta konfliktusból egy állam, amely demokratikus és humanitárius értékeket vall?
Csakhogy a tangóhoz ez esetben hárman kellenek és a Kreml nemet mondott, mivel nem tekinti Svájcot semlegesnek. Nyugati diplomaták ehhez képest úgy látják, hogy a svájciak valójában önzőek a semlegesség örve alatt. Hiszen hírek szerint az ország óriási orosz pénzek parkoló pályája, svájci cégek szorgosan kereskednek orosz olajjal és más cikkekkel, sőt állítólag még Putyin családjának több tagja is ott lakik.
Bern arra hivatkozik, hogy a semlegesség nem egyenlő a pártatlansággal, így joga van fellépni olyan elvekért, mint a demokrácia és az emberi jogok. Az elemzés azt javasolja: tartsuk meg Svájcot olyannak, amilyen, különben újra ki kellene találni. Így lehessen nagykövet, közvetítő és döntőbíró, és egy nap egy másik békekonferencia házigazdája. De emlékeztessük a svájciakat arra, hogy erkölcsi értelemben nem lehetnek semlegesek. Továbbá mondjuk meg ezt Putyinnak is.
Süddeutsche Zeitung
Az újság isztanbuli tudósítója úgy ítéli meg, hogy Zaporissja ügyében sem Oroszország, sem Ukrajna nem különb a Deákné vásznánál: mindkettő zsarolásra használja az egyik Európa legnagyobb atomerőművét. Azaz nem területnyerés céljából fenyegetik a létesítményt. Az oroszok részéről persze eleve benne volt a pakliban, hogy harcászati nukleáris fegyvert vetnek be, mert az egy csapásra véget vetne a háborúskodásnak és a Nyugat aligha reagálna hasonló ellencsapással.
Ám ez esetben az atomveszély más formában jelenik meg, mivel a hat reaktor közelében rakéták és gránátok robbannak. Ha valamelyik eltalálja bármelyik blokkot vagy a hűtőrendszert, netán a környéken tárolt, kimustrált fűtő rudakat, akkor harci övezetben nukleáris katasztrófa áll be.
Az erőmű katonai szempontból csak azért fontos, mert jelentős mértékben zsarolni lehet vele. A világ viszont azt lesi, miként lehet megálljt parancsolni ennek az őrületnek. A kiszabaduló sugárzás ugyanis könnyen elérheti a lengyeleket, cseheket, magyarokat, románokat, sőt a németeket. Mellesleg Dél-Oroszországot is, bár Putyin számára az emberi életek nem számítanak.
Moszkva a személyzettel együtt túszul ejtette a létesítményt, nukleáris védőpajzsként veti be. De ez esetben az ukránok sem jobbak, mert ők meg azt remélik, hogy ezen az úton-módon nagyobb támogatást kapnak a Nyugattól. A Kreml ezzel szemben abban bízik, hogy a fokozódó kockázatok miatt Kijev szövetségesei megpróbálják rávenni Ukrajnát az orosz békediktátum elfogadására.
https://www.sueddeutsche.de/meinung/saporischschja-ukraine-russland-erpressungspotential-1.5642056
Economist
Az elektronikai hírszerzéssel és elhárítással foglalkozó brit titkosszolgálati ágazat feje azon a véleményen van, hogy Oroszország elvesztette Ukrajnában az információs hadviselést. Sir Jeremy Fleming, a GCHQ nevében azt írja, hogy Putyin már jóval a háború előtt megindította a digitális hadviselést, ám ügyetlennek bizonyultak a próbálkozások, hogy tönkretegye az érintett ukrán számítógépes hálózatokat.
Ráadásul a britek és szövetségeseik segítettek Kijevnek és nyilvánosságra hozták ez ügyben a bizalmasan szerzett adatokat. Emellett az is sokat számított, hogy a Krím elleni támadás tanulságaként Ukrajna igen hatékony kíber védelmet hozott létre. Így fokozottan kirajzolódott, mit is akarnak az oroszok, akik nemigen fogták vissza magukat. Emellett elnézték, hogy bűnöző csoportok orosz területről büntetlenül garázdálkodhassanak a világhálón.
A feladat a Nyugat számára az volt, ideértve az ágazat magáncégeit is, hogy ellensúlyozzák a dezinformációt és megvédjék a létfontosságú ukrán digitális infrastruktúrát. Annál is inkább, mivel Moszkva egy vírussal igyekezett megsemmisíteni az ukrán kormányzati rendszereket, sőt közvetlenül a katonai támadás előtt célba vette a ViaSat műholdat is, az pedig súlyos járulékos károkat okozott több szomszédos országban is.
Csakhogy a külföldi titkosszolgálatok és magánvállalkozások gyorsan leleplezték a mesterkedést. Ebbe beletartozott, hogy a nyugati közösségi portálokról eltávolították az orosz álhíreket. Így Putyin rajta vesztett. A hibrid hadviselés sikere messze elmaradt a várttól. Ez jó, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Kreml nem nyugszik a világ többi részén sem. Fel kell lépni az államilag szervezett dezinformációs hadjáratok ellen. És már eddig is nagyon lényeges volt, hogy a NATO közölte: vonatkozik a kölcsönös katonai segítségnyújtás kötelezettsége arra az esetre is, ha bármelyik tagját súlyos orosz kíber támadás éri.
FT
Giorgia Meloni jelenti az európai szélsőjobb új mosolygó arcát, a politikus a legjobb úton halad afelé, hogy Benito Mussolini óta az olaszok első szélsőséges miniszterelnöke legyen. Az Olaszország Fivéreinek gyökerei a háború utánig, a fasizmus által befolyásolt politikai viszonyokig nyúlnak vissza. Népszerűsége jelenleg 24 %-nál tart, 4 éve még csak 4 %-ig jutott, de megerősödött főként azoknak a jobboldali pártoknak a rovására, amelyek beléptek Draghi egységkormányába.
Meloni egész nyáron azért kampányolt, hogy mindenkit meggyőzzön: nem szélsőséges és szavatolja a stabilitást, valamint az ország helyét Európában. A hármas koalíció vázlatos programja támogatja az EU-t, a NATO-t és Ukrajna harcát. Nem lehet kijelenteni, hogy a párt fasiszta, de vannak fasiszták benne. És nem is határolódott el kellőképpen a múltjától, az elődszervezetektől. Nem beszélve a keményen jobbos retorikáról. A pártvezér többször kikelt a migráció, az iszlám radikalizmus és az LMBT-jogok ellen.
A szövetség akár kétharmadot is szerezhet, amivel átírhatja az alaptörvényt, A középbal éppen arra figyelmeztet, hogy a jobbos opció magában rejti a lopakodó tekintélyelvűség és a marginalizálódás veszélyét, ahogy az az orbáni Magyarországgal is történt. Hogy olyasvalaki kerülhet Olaszország élére, aki csodálja Mussolinit, az nagy nyugtalanságot kelt az európai fővárosokban. Egy olyan kormány, amelyben három populista is van, aligha megnyugtató az ország és a földrész szemszögéből.
The new face of Europe’s radical right is on display in Italy
