Spiegel
Hipermozgásba kezdtek a jegybankok, hogy megfékezzék az inflációt, ezen belül is kitűnnek a feltörekvő gazdaságok, így Magyarország, ahol a jegybank egymás után immár 15 alkalommal emelte az irányadó kamatlábat. A szint egy év alatt több mint 10 %-kal lett magasabb, de megrendült Orbán Viktor állampopulista gazdasági modellje. Szerepet játszott ebben a viszály Oroszországgal, a szűkös energiahelyzet, valamint az akadozó nemzetközi szállítóláncolat.
A forint veszít értékéből, a befektetők szép lassan kétségbe vonják a magyar kormány fizetőképességét, ami tükröződik az állampapírok növekvő hozamában.
Hogy egyszerre szinte mindenütt ilyen pénzpolitikai szigorítás megy végbe a világban, az példátlan, a következmények azonban fájdalmasak lehetnek. Merthogy a központi bankoknak minden körülmények között higgadtnak kell lenniük, ám most pánikroham vesz rajtuk erőt. És minél jobban vágtatnak az árak, annál hevesebbek a reakciók. Az MNB pl. legutóbb egy egész %-ot tett rá, vagyis a mérték mind nagyobb, de a közvetlen hatások még hagynak maguk után kívánnivalót.
Az IMF szerint a tét, hogy az összehangolatlan lépések folytán általános recesszió következik be. Viszont az is igaz, hogy késlekedés esetén csak még nagyobbak lennének a gondok. Ennélfogva ki kell tartani a jelenlegi irányvonal mellett, mindaddig, amíg nem sikerül megzabolázni az inflációt.
Die Welt
Egy vezető vatikáni tisztségviselő úgy látja, hogy Hitlernek és Sztálinnak nem volt lelkiismerete, a mostani orosz elnök viszont a Krisztust szolgáló egyházban hányja a keresztet. Ludwig Müller kardinális korábban Regensburg érseke volt, majd Benedek pápa nevezte ki a katolikus tanítás fölött őrködő római Hitkongregáció élére. Egy éve pedig az egyházi állam legfelsőbb bíróságának tagja.
Most azt mondta, hogy keresztényként Putyin különleges bűnt vesz magára a háborús bűncselekmények miatt. Ily módon vétkezik a kereszténységben. Mert a bevonulást nem lehet semmivel sem igazolni. És a politikus szörnyű cselekedetekért felelős, az áldozatok ártatlan férfiak, nők és gyerekek.
És nagyon lehangoló, hogy egyvalaki kirobbanthat egy ilyen háborút, amely ezer és ezer emberéletet követel. Ösztönei hatalmi játékot diktálnak neki, az érzésvilága olyan, mint egy szexuális bűnözőé. Élvezi, hogy folyamatosan izgalomban tartja a világot, hogy beveti a hadsereget, és ki-bekapcsolja a gázt.
Szoros kapcsolatban áll az orosz-ortodox egyházzal, amely cserében támogatja a Kreml politikáját. De lehet, hogy Putyin hite csupán homlokzat, amelyet hatalmi megfontolásokból tesz a kirakatba. Ám tetteiért mindenképpen felelnie kell az Úr színe előtt.
The Times
Putyin uralma a végstádiumba lép, lehetetlen vele megegyezni, ezért a politikus most a legveszedelmesebb. Erre figyelmeztet Mark Galeotti professzor, a nemzetközi bűnügyek, illetve az orosz biztonság szakértője, a Mayak Intelligence tanácsadó cég igazgatója. Úgy véli: az elnököt egy latorállam zsarnokaként a környezetében egy-két ember befolyásolja. Így Nyikolaj Patrusev, a nemzetbiztonsági tanácsadó, akinek harcias paranoiája kihat az elnök világképére, miszerint a nemzetközi porondon a kaparj-kurta-elv érvényesül.
A munkatárs őrülete ott mutatkozik meg, hogy szerinte az angolszász hatalmak évszázadok után is diktálni akarnak a többi államnak, lábbal tipornak azok jogain. Továbbá, hogy az oroszok háborúban állnak a Nyugattal. Az elnök pedig hozzálátott, hogy egyetlen hadigépezetté alakítsa át országát. Mindent az Ukrajna elleni támadásnak rendel alá. Ám ha Kijev vissza tudja foglalni Herszont, az nagy győzelem lesz számára. Ám ez azzal fenyeget, hogy Moszkva még inkább elmélyíti a viszályt, bár a nukleáris opció a jelek szerint egyelőre lekerült az asztalról.
De még súlyosabb támadásokat intézhet a civilek ellen és fenyegetheti az északi ukrán határt. Ezzel párhuzamosan teljesen elzárhatja a nyugatra irányuló gázszállításokat, tűz alá veheti az utánpótlási útvonalakat és megpróbálhatja közvetlenül destabilizálni a demokratikus államokat. Merthogy egyszerre veszíthet sokat és keveset. Előbbi azt jelenti, hogy vereség esetén elmozdíthatják állásából és akkor ő lesz a bűnös mindenért. Utóbbin pedig azt kell érteni, hogy már nem bízik a békés egymás mellett élésben, a kapcsolatok újrarendezésében.
Kívülről megbuktatni azonban nem szabad, mert csak egy fiatalabb, egészségesebb és még dühödtebb utód jön. Ám ettől még lehet támogatni a belső ellenzéket. De azt mindenképpen látni kell, hogy a háború ilyen-olyan formában még éveken át folytatódni fog. Mert amíg Putyin a Kreml ura, addig geopolitika gerillát alakít és még sok kárt tud okozni.
Washington Post
A vezércikk megállapítja, hogy újból sötét napok járnak Oroszországra, a bebörtönzött ellenzékiek a képtelenség végtelen körhintájával néznek szembe. A titkosszolgálat megint olyan kulcsszerepet tölt be, mint egykor az NKVD. Önkényesen csuk be embereket, amiért bírálni merik Putyin barbár háborúját.
A legkirívóbb példa, hogy még áprilisban letartóztatták Vlagyimir Kara-Murzát, a Washington Post kommentátorát. Az volt ellene az álságos vád, hogy nem engedelmeskedett a rendőrségnek. Majd ebből az lett hivatalosan, hogy tudatosan álhíreket terjesztett az orosz hadseregről (háborúnak nevezte a háborút – a szerk. megj.). Most pedig újabb eljárás készül ellene, formálisan azért, mivel részt vett egy olyan civil szervezet munkájában, amelyet a hatóságok nemkívánatosnak tartanak.
Az ügyészség kénye-kedve szerint emel vádat, ezt megtapasztalta Alekszej Navalnij, az ellenzék legismertebb személyisége, és rajta kívül sokan mások is. Az FSZB, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat mindenütt jelen van. Odahaza, a külpolitikában, a fegyveres erőknél. Ily módon tevékenysége már a sztálini időkre, a 30-as évek nagy tisztogatásaira emlékeztet.
A „különleges katonai műveletek” jó öt hónapja indultak, azóta több mint 16 ezer embert vettek őrizetbe, mert állást foglaltak a háború ellen. Nehéz időket élnek át az oroszok.
Opinion | Dark days again in Russia. For prisoners, an endless carousel of absurdity.