Die Presse
Egy hét elteltével a Bizottság elnöke is reagált Orbán rasszista megnyilvánulására, de akárcsak két helyettese, ő sem említette név szerint a magyar vezetőt, a bírálatot becsomagolta. Ursula von der Leyen kijelentette az egyik szlovák internetes portálnak, hogy az EU az egyenlőségen és a tolerancián alapul. Ezek az értékek egységesek és nem képezik vita tárgyát.
Továbbá, hogy az összes tagállam elkötelezte magát a közös elvek mellett. Aki azonban a faj alapján diszkriminál, az lábbal tapod ezeken a normákon, ideértve az igazságosságot és a tisztességet, amiket pedig európai és nemzetközi szerződések rögzítenek. Lehet róluk vitatkozni, de alkudozni nem. Ugyanakkor nem ment bele kifejezetten Orbán Viktor rasszista előadásába.
https://www.diepresse.com/6171748/von-der-leyen-kontert-orban-nach-rassismus-sager?from=rss
Bloomberg
Orbán nem akar kevert fajú európaiakat, de vajon ezt fogja mondani csütörtökön Dallasban, az amerikai jobboldal fórumán is? Ha a tengerentúli Konzervatív Szövetség hőst akar faragni a magyar erős emberből, akkor ajánlatos volna legalább az ügyben őszintének lennie, amit ez az ember képvisel. Merthogy a múlt héten megdöbbentően nyíltan előadta azt, amit idáig csupán sugallt a saját bázisa számára. A kisiklás, már ha az volt, figyelemre méltó, messze Magyarországon, Románián, de még az EU-n túl is.
A politikus ugyanis mindenütt egyfajta bálvány és zászlóvivő lett a populisták és önjelölt diktátorok számára, Bolsonarótól kezdve, Trumpig. Mint a demagógoknak általában, neki is jól jön, ha erősödik ismertsége a politikában és a sajtóban. Pl. hogy eljárás van ellene folyamatban a jogállami normák megszegése miatt Európában, az gyalázat a szélsőjobb szerint, amelynek szemében azonban ezáltal csak még fényesebben ragyog Orbán csillaga.
A Trump-félék azt szeretik benne, hogy mondandója liberális- és elitellenes, és hogy ezt indulatosan, kihívóan közli. Megveti a demokrácia multikulturális, toleráns, sokszínű változatát, neki a homogén, keresztény-nacionalista válfaj az eszményi. Esetében a keresztény azt jelenti: nem muzulmán. De nekiment az LMBT-közösségnek is, és szavaiban mindig ott bujkál az antiszemitizmus, lásd a fő mumust, Sorost. Állandóan rájátszik az ősi, zsidóellenes közhelyekre.
Eddig azonban mindig gondosan ügyelt arra, hogy hagyjon lehetőséget visszakozni, de ez vonatkozik arra is, hogy elfoglalta a politikát, a médiát, az oktatást, a bíróságokat és a civil társadalmat. Ő nem az aki, rohamot szervez a Parlament ellen. Egy évtizedet töltött azzal, hogy gyanús törvényeket léptessen életbe, újraírja az alkotmányt, megváltoztassa a választási rendszert, pozícióba helyezze a vazallusokat.
Ha nagy volt a felzúdulás, mindig mondhatta, hogy á, nem is úgy van az, de szép sutyiban a maga céljainak megfelelően alakította át az egész rendszert. Az eredmény: gulyás tekintélyelvűség. Épp ezért érdekes mostani tusványosi szereplése, mert nem világos, hogy kisiklásról, vagy netán arról van-e szó, hogy ez irányú politikája a jövőben egyértelműbb lesz. Egy kicsiny országot irányít, de legalábbis Amerikában nagyon odafigyelnek rá.
Guardian
Egyre nagyobb riadalom, mivel Orbán a héten színtiszta náci retorikával készül fellépni az USÁ-ban. Hegedűs Zsuzsa megerősítette a lapnak, hogy elfogadja a politikus bécsi magyarázatát Tusványosról, ám ő maga zsidó és nemzedékének az a feladata, hogy felszólaljon az ilyen jelenségek ellen, mert látnivaló, hogy mi történik. Nem csupán a zsidókkal, hanem például Ruandában. Az etnikai gyűlölet népirtáshoz vezet. És amikor az emberek kétségbe vannak esve, akkor sokkal könnyebb mozgósítani a gyűlöletest.
A budapesti tudósítás felidézi, hogy a miniszterelnök főként 2015 óta sűrűn folyamodik szélsőjobbos retorikához, többször is támadta Sorost, amit széles körben antiszemita kampánynak minősítettek. A politikus számára táptalan az ellentmondás. Ugyanakkor bevándorlás-ellenessége és az LMBT-jogok elutasítása folytán a nemzetközi jobboldal kedvence lett.
Ezúttal azonban a szokásosnál hevesebb reakció fogadta tézisét a fajkeveredésről. Dani Dajan, a jeruzsálemi Yad Vasehm igazgatója a kijelentést párhuzamba állította a náci múlttal, kiemelve, hogy a történelem megtanította: az ilyen kijelentéseket gyorsan és közvetlenül vissza kell utasítani. A heves tiltakozás alighanem meglepetésként érte Orbánt, erről árulkodik, hogy szokatlan módon meghátrált.
Ám nem valószínű, hogy az amerikai jobboldalon sokakat felháborítana tusványosi szereplése. Rick Wilson, a republikánusok egyik korábbi ideológusa, az egyik Trump-ellenes akcióbizottság társalapítója úgy látja, hogy a republikánusok igencsak radikalizálódtak, ma már a derékhad elfogadja a nagy lakosságcsere-elméletet.
Tim Miller, a „Republikánus Szavazók Trump Ellen” korábbi politikai igazgatója úgy ítéli meg, hogy Orbánról úgy tartják: elutasítja Európát, a bevándorlást, az elitet, a woke-ot, ez pedig igen népszerűvé teszi a republikánusok szemében. A magyar kormánybarát média ugyanakkor keményen dolgozik azon, hogy a bírálatokat úgy állítsa be: azok pártosak és nem számítanak.
Spiegel
Rajtavesztett az osztrák kancellár, hogy meghívta Orbán Viktort. A peches Karl Nehammer a migráció kapcsán akart jó pontokat szerezni a tárgyalással, ám hatalmas vihart kavart a politikában, illetve a sajtóban, amit a vendég a holokauszt, illetve a fajok keveredése kapcsán kifejtett. Ellopta a showt. Lecke a javából, hogy mi történik akkor, ha valaki ok nélkül fórumot ad egy ilyen demagógnak.
A házigazda időnként ügyetlen zöldfülűnek tűnt a rutinos vendég mellett. Nehammer elvileg a tisztességes, szolidáris Európát testesítette meg, de mind jobban lepattant a másikról, akit nem érdekeltek az olyan szabályok, amelyek nem hoznak semmit a konyhájára. Nyomatta a saját szövegét, az EU rovására, gátlástalanul, ahogy az már csak szokott lenni esetében. Teljesen átvette az irányítást – miközben a helyszín az osztrák Kancellária volt.
A vendéglátó próbált ugyan kapálózni, de teljesen tehetetlennek bizonyult a másik súlyos téziseivel és a pimaszul elővezetett szörnyűségekkel szemben, lásd, hogy felmondta az európai szolidaritást. Miközben nyugati pénz ömlik országába, ahol nyíltan leépíti a demokráciát és grasszál a korrupció a hatalom legfelső köreiben. De Nehammer ilyesmivel nem akarta háborgatni.
Tanácstalansága egyértelműen kiderült, hiszen akkor sem mondott ellen, amikor magyar kollégája teljesen kifordította a tényeket, és azt állította, hogy félreértették mind a holokauszt ügyében eleresztett vicc, mint a fajok keveredése kapcsán. Pedig csak azt kellett volna megemlíteni, amit Hegedűs Zsuzsa mondott, vagy utalhatott volna a Soros elleni kampányra.
Orbán egy szóval nem kifogásolta Putyint és a háborút, és szikrányi részvétet nem mutatott az ukrán áldozatok iránt. Nehammer ezt is hagyta. Az újságírók pedig nem tudtak kérdezni, mert a szervezők nem engedték. Vagyis a sajtótájékoztató abból állt, hogy a két politikus kinyilatkoztatta, amit akar, ám ez szegénységi bizonyítvány, tekintve, hogy Magyarországon a hatalom irányítja a médiát.
Politico
Európa a háború miatt ismét vizsgázik szolidaritásból, ám Magyarország teljesen beállt Oroszország mögé. Orbán Viktor kifejtette, hogy az EU tüdőn lőtte magát a szankciókkal, majd Moszkvába küldte külügyminiszterét újabb gázvásárlás igényével. És az sem jó hír ebből a szempontból, hogy összeomlott a Draghi vezette olasz kormány. Mindezt Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Breugel elemző intézet vezető kutatója, az Európai Egyetem Intézet tanszékvezetője fejti ki.
Emlékeztet arra, hogy a szolidaritás alapelv az unióban, ám igencsak sokat ártott neki a 2010-es pénzügyi válság. A tanulságok felbukkantak már a járvány felbukkanása után, de az orosz agresszió csak még jobban feladta a leckét a tagállamoknak. A terhek nem egyenlően oszlanak el, mint ahogy különböző szintű a gázfüggés mértéke is.
Az alapvető eltérés azonban az a korábbi fenyegetésekhez képest, hogy Putyin személyében ezúttal egy külső ellenség bukkant fel, aki nem csinál titkot abból, hogy próbálja kihasználni a tagországok között, illetve az egyes államokban meglévő ellentéteket. Végső célja a közösség megsemmisítése. Ennek érdekében elzárja a gázcsapot Oroszország ellenségei számára, viszont megjutalmazza a szövetségeseket, így Magyarországot.
Energia ügyben ugyanakkor erősen hiányos a szolidaritás a földrészen. A Bizottság takarékossági javaslatát erősen felvizezték, tele van kivételekkel. Úgyhogy érdemes megfontolni, amit Benjamin Franklin mondott 1776-ban, a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásakor: Össze kell fognunk, mert különben nagy valószínűséggel külön-külön fogunk lógni.
A New Test for EU Solidarity | by Jean Pisani-Ferry – Project Syndicate