címlapkép:MICHAEL KAPPELER/AFP/
Die Zeit
A küszöbön álló EU-, illetve NATO-csúcs a demokrácia jövőjéről dönt, mert ha a liberális rendszerek helyt akarnak állni Kínával, illetve Oroszországgal szemben, akkor össze kell fogniuk. Ezt hangsúlyozza elemzésében Johannes Thimm, a német kormány tanácsadójának számító Tudomány és Politika Alapítvány munkatársa, illetve Hanns Maull, a Kínával foglalkozó berlini Mercator Intézet kutatója.
Úgy vélik, hogy a két házigazdának: Németországnak és Spanyolországnak kulcsszerep jut az unió, illetve a katonai szervezet további útjának meghatározásában, de úgy, hogy lehetővé kell tenni az USA vezető szerepét. Merthogy át kell állítani a váltókat a tekintélyelvű, illetve totalitárius Moszkva és Peking visszaszorítására, főként mivel súlyos válságok fenyegetnek. Az egész jövő, a liberál-demokratikus rend túlélése forog kockán.
A válság kettős: egyrészt nagy bajban van a világgazdaság, illetve a tét az, hogy ki irányítsa a világot. Hogy a kettő mennyire összefügg, az kiderül abból, hogy az ukrán háború globális éhínséggel fenyeget. A kulcskérdés az, hogy mi lesz Ukrajnával, illetve Tajvannal, ezen múlik az egész nemzetközi rend sorsa. Az biztos ugyanakkor, hogy Moszkva és Peking kész hatalmas erőforrásokat bevetni a maga érdekeinek érvényesítésére.
Ám hogy a Nyugat mekkora áldozatokat hajlandó meghozni, arra legkorábban a két csúcstalálkozó alapján lehet majd következtetni. De az biztos, hogy át kell alakítani mind a G7-ek, mint a NATO tagsági szerkezetét, mert az nem felel meg napjaink követelményeinek. A katonai szövetségben pl. benne van Törökország, noha annak politikája élesen ütközik a nyugati értékekkel, a liberális sokszínűséggel és a multilateralizmussal.
De ott van Lengyelország és Magyarország is, amelynek demokratikus elkötelezettsége kétséges, mint ahogy az is, miként állnak hozzá a Nyugat rendszerszintű vitájához Moszkvával és Pekinggel szemben. Az biztos, hogy a demokratikus világnak az új geopolitikának megfelelően újjá kell szerveznie magát az eurázsiai térség két oldalán, miközben a közbenső térséget az autoriter Kína és Oroszország uralja.
https://www.zeit.de/politik/ausland/2022-06/g7-nato-gipfel-russland-china/komplettansicht
Guardian
Slavoj Zsizsek korholja mindazokat, akik pacifista alapon közelítenek az ukrajnai háborúhoz. A neves szlovén filozófus, a ljubljanai, a new yorki és a londoni egyetem tanára úgy ítéli meg: a világ tartozik annyival Kijevnek, hogy minden támogatást megad neki, ehhez pedig egy erősebb NATO-ra van szükség.
Egyértelműnek tartja, hogy a viszály elhúzódik, az oroszok lassan nyomulnak előre keleten, illetve délen, de miután Putyin immár Nagy Péterhez hasonlítja magát, semmi kétség a célja felől: le akarja igázni a szomszéd államot. Ugyanígy tekint Boszniára, Koszovóra, Finnországra, a balti országokra, ám mivel számára csak független, illetve meghódított nemzeti egységek léteznek, a szemében egész Európa az utóbbi kategóriába esik.
Viszont ha valaki azt mondja, hogy lehetővé kell tenni arcmentést a politikus számára, az egyenlő azzal, hogy támogatja a Kreml birodalmi törekvéseit. Annál is inkább, mert színtiszta őrület a Moszkva által hangoztatott teljes állami önállóság, amikor pl. a globális felmelegedés jelentette végzetet csak úgy kerülheti ki a világ, ha igen szorosan együttműködik.
De látni kell, hogy a klímaváltozás esetében az oroszok számára tét az Északi-sarki átjáró ellenőrzése. Hiszen Kína, Japán és Dél-Korea viszálya folytán a legfontosabb kereskedelmi út az Arktiszon át vezet majd, miután a felmelegedés folytán megszűnnek a jégakadályok. És ha Oroszország bekebelezi Ukrajnát, továbbá fejleszti Szibériát, akkor az élelmiszertermelésen keresztül képes lesz zsarolni az egész világot. Ez van Putyin birodalmi álmai mögött.
A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy Európának résen kell lennie, nehogy az amerikaiak és az oroszok megegyezzenek a feje fölött. Ennek kivédésére az egyik lehetőség a semlegesség, de az maga katasztrófa, vagy pedig az, hogy a földrész önálló tényezővé válik. Merthogy a háborúval Moszkva, a washingtoni konzervatív tábor, valamint az európai szélsőjobb –és bal, lásd Mélenchont és Le Pent, a kontinens egységét igyekeznek megtörni.
Viszont mi van akkor, ha az európai és amerikai szavazók a szankciók gerjesztette infláció láttán besokallnak és elegük lesz a háborúból. Nos, az, hogy a földrész egész öröksége elvész, és Európa orosz, illetve amerikai befolyási övezetté válik. Vagyis olyan viszály színterévé lesz, amelynek nem látszik a vége.
FT
A vezércikk szerint a francia elnök annak a levét issza most, hogy készpénznek vette a szavazópolgárok támogatását, így módon azonban veszélybe kerülnek Emmanuel Marcon tervezett reformjai, de a megoldást nem idő előtti választások jelentik. Mindenesetre, mivel az államfő pártja elvesztette a parlamenti többséget, Franciaországban különleges politikai instabilitás fenyeget. Még az is bőven belefér, hogy megbénul a törvényhozás.
Mindenesetre a 2. forduló megdöbbentő pofon a politikusnak, akit mindössze két hónapja erősítettek meg tisztségében. De hogy véghez tudja vinni terveit, ahhoz immár szüksége lesz az ellenzék egy részének támogatására. Az ország ily módon közelebb kerül a koalíciós kormányzáshoz, bár ennek arrafelé nincs hagyománya. Ám patkó tele lesz kérlelhetetlen bírálókkal, akik mindent elkövetnek majd, hogy ahol csak lehet, betegyenek az államfőnek.
Ennélfogva az elnöknek leginkább ott nyílnak esélyei, hogy mindig konkrét ügyekhez találjon partnereket. De ehhez meg kell változnia, hiszen az emberek benyújtották neki a számlát, amiért teljesen központosította az irányítást. Ám az alázat és az együttműködési készség idáig nem volt jellemző rá, így itt mindenképpen új oldaláról kell bemutatkoznia.
Lehet, hogy az ország ezután inkább befelé fordul és a megszokottnál jobban harcol majd a nemzeti érdekekért az EU-ban. De hiba volna Macron részéről – legalábbis a következő egy-két évben – ha valamilyen ürüggyel szélnek eresztené a képviselőket, éspedig abban a reményben, hogy a lakosság meg fogja büntetni a hajthatatlan ellenzéket. Mert az már láthatólag nem működik, hogy közte vagy a szélsőség között kell választani. Franciaországban új politikai stílus kell, és ez vonatkozik az elnökre is.
https://www.ft.com/content/ca4d71e6-1ecb-4529-ada1-66528fd556ac
FT
A volt német kancellár jó egy évvel a visszavonulása után állt újra a nyilvánosság elé, de hogy semmit meg nem bánt saját politikája ügyében, az jól mutatja: Németország orosz vonala elhibázott. Ezt Constanze Stelzenmüller, a washingtoni tudományos központ, a Brookings Intézet vezető munkatársa fejti ki vendégkommentárjában.
Arra figyelmeztet, hogy Európa, a transz-atlanti közösség, valamint a nemzetközi rend jövőjét kérdőjelezi meg az Ukrajna felszámolásáért indított háború, valamint az orosz elit tébolyult retorikája. Ugyanakkor a fejlemények visszamenőleg árnyékot vetne Berlin, a német politikusok, üzletemberek, de még a választók eddigi hozzáállására.
Nem véletlenül követeli a német politikusok új nemzedékének egész serege, hogy tisztázzák, miért nem vett tudomást Berlin ennyi időn át Putyin igazi szándékairól, mit tudott, és hogy megakadályozhatta volna-e a vérontást. Ideérve, hogy Angela Merkelnek nem kellett volna-e jobban odafigyelnie az orosz civil társadalom elnyomatására, több politikai ellenfél meggyilkolására? A mérgezési kísérletekre, a korrupcióra, az európai dezinformációs kampányra?
Továbbá arra hogy Moszkva gondosan szőtte az energiafüggőség hálóját és mindinkább birodalmi törekvéseket árult el. Ám az előző kormányfő úgy gondolja, hogy nem érheti gáncs, ám véleményéből az derül ki, hogy értette ugyan a problémákat, de azokat elkente, ahelyett, hogy megoldotta volna. És ezt a gazdaság és a társadalom is helyesnek tartotta. Ám ez a módszer almatlan arra, hogy Németország megbirkózzon egy elszabadult, totalitárius Oroszországgal, miközben a jövő folyamatosan felfordulást és rombolást ígér.
https://www.ft.com/content/7a6365c3-9102-4fb1-b87c-f3c301dbfacb
Wall Street Journal
A magyar miniszterelnök politikai igazgatója olvasói levélben magyarázza a bizonyítványt – egy nappal azután, hogy az Országgyűlés határozatban utasította el az egységes globális minimáladó bevezetését. Orbán Balázs azzal érvel, hogy válság idején nem szabad elriasztani a befektetőket. Márpedig a háború és a szankciók miatt egyre mennek fel a kamatok és az árak. Mindenekelőtt az élelmiszer és az energia drágul meg, továbbá szállítási láncok szakadnak meg.
Ilyen körülmények között szerinte nagy hiba volna, ha az EU – a Bizottság javaslatát követve – átvenné a kidolgozott nemzetközi szabályozást. Annak célja, hogy a multik ne tudják kijátszani az adókat, illetve hogy egységes, 15 %-os közteher nehezedjen rájuk. Ám – hangoztatja Orbán – pont azokat a cégeket sújtaná, amelyek a növekedés motorjai, miközben a tervezet a bajok lényegét, az adókerülést és a profitok ide-odatologatását – nem oldja meg.
Ugyanakkor keményen sújtaná Közép-Európát, amely alacsonyabb társasági adókat alkalmaz. Magyarországon a nagy vállalatok esetében 9 %-os a kulcs, így veszélybe kerülne a régió versenyelőnye, miközben a magyar gazdaságba tavaly rekordszintű, 5,9 milliárd eurós befektetés érkezett.
A kormány igényt tart arra, hogy maga szabja meg pénzügypolitikáját a mostani válságban. A Parlament éppen a versenyképesség és a szuverenitás védelmében tiltotta meg, hogy a végrehajtó hatalom csatlakozzon az új adóhoz. Függetlenül attól, hogy azt korábban támogatta, de az még akkor volt, amikor a járvány után gyors kilábalásban lehetett reménykedni. Ám jelenleg bajt okozna a verseny korlátozása és az extra közteher.
Opinion | The Worst Time for a Global Minimum Tax
