Az elsüllyeszthetetlen Orbán Viktor címmel jelent meg húsvétkor a The New York Timesban Bíró-Nagy Andrásnak, a Policy Solutions budapesti politikai elemző intézet igazgatójának a vendégkommentárja a magyarországi parlamenti választások kimeneteléről. Kárpáti János satószemléje a Klubrádióban és az infovilag.hu oldalán jelent meg.
Bíró-Nagy több más áttekintés szerzőjéhez hasonlóan szintén használja azt a gyakran visszatérő fordulatot, hogy a választás feltételei nem voltak tisztességesek, hogy lejtett a pálya, és a médiaviszonyok sem voltak kiegyenlítettek. A miniszterelnök győzelmének a tényleges okaként azonban részben azt jelöli meg, hogy Orbánnak a megélhetési válság közepette kormányzati osztogatással sikerült megőriznie gazdasági legitimációját, hogy meg tudta erősíteni vidéki pozícióit, valamint hogy megnyerte a narratívák csatáját az ukrajnai háború ügyében – utóbbit azzal, hogy önmagát a béke és a biztonság garantálójaként tüntette fel, és azzal vádolta kihívóját, Márki-Zay Pétert, hogy belerángatná Magyarországot a háborúba.
Orbán közpolitikája és kommunikációja következetesen arról szól, hogy védelmet nyújt – az, hogy ki, illetve mi ellen, az időről időre változik: az elmúlt évtizedben harcolt a migráció, az európai uniós intézmények, Soros György amerikai magyar milliárdos, illetve a nem kormányzati szervezetek, a nyugati liberálisok, valamint a magas rezsiszámlák ellen – írja a Policy Solutions igazgatója. A védelem szó bekerült Orbán családpolitikájának a szótárába, miként azt az egyébként balul elsült gyermekvédelmi népszavazás is jelezte.
Az idei választási kampányban a Fidesz legveszélyesebb ellenfele a megélhetési válság volt Bíró-Nagy szerint. A kormány társadalmi szempontból érzéketlenül kezelte a világjárvány gazdasági következményeit, amit tovább súlyosbított az infláció tavaly megkezdődött szárnyalása. Orbán a kampányban, hónapokkal a választás előtt olyan jóléti intézkedéseket hozott, mint a gyermekes családok adóvisszatérítése, a 13. havi nyugdíj, a minimálbér emelése, a 25 év alattiak adómentessége, valamint az üzemanyag, illetve néhány alapvető élelmiszer árának a befagyasztása. Ezzel kívánta tompítani legalább a választásokig azt az érzést, hogy a gazdaság borzalmas állapotba került.
Az ellenzéknek – folytatódik a The New York Timesban megjelent vendégkommentár – ahhoz, hogy versenyképes legyen a Fidesszel, két fontos stratégiai feladata volt a 2018-i parlamenti választások nyomán: az egyik, hogy egyesüljön, leküzdje azt a szétaprózódottságot, ami megakadályozta az Orbán elleni korábbi fellépések sikerét, a másik pedig, hogy megerősítse az ellenzék támogatottságát vidéken. Az ugyanis már a 2019-i önkormányzati választások nyomán világos volt, hogy ha az ellenzék nem talál utat a vidéki Magyarországhoz, akkor csak Budapesten és néhány más városban számíthat sikerre.
A Fidesz vidéki győzelme és budapesti veresége azt mutatja, hogy az ország nem csupán mélységesen megosztott politikai értelemben, hanem növekedett is a polarizáltság földrajzi és iskolázottsági szempontból. A Fidesz népszerűsége magas a falvakban, az alacsonyabb műveltségű és az idősebb rétegek körében, viszont nem szerepel jól a városokban, az iskolázottabbak és a fiatalabbak körében – írja Bíró-Nagy András. Kitér arra, hogy ebben komoly szerepet játszik az egyenlőtlen magyar médiakörnyezet is: a Fidesz az olyan demográfiai csoportok körében szerepel a legjobban, amelyeket a legnehezebb elérni az online médiával. A hagyományos médiában Orbán pártja dominál, és ez lehetővé teszi számára a saját üzenetek célba juttatását, az ellentétes nézetek távol tartását.
Ami az ukrajnai háború értelmezését illeti, Orbán a Policy Solutions igazgatója szerint tankönyvbe illő példát mutatott abból, miként lehet megragadni a szavazót a legkellemetlenebb ügyekben is. Az orosz invázió központi kérdéssé tette azt, hogy Magyarország Kelet vagy Nyugat felé hajlik-e, hogy az ország mennyire megbízható tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak. Orbán azonban nem engedte, hogy az ellenzék Kelet és a Nyugat alternatívájának a kérdéseként láttassa a háborút az egész társadalommal. Ehelyett önmagát a béke és a biztonság garantálójaként tüntette fel, és a közmédiában, a kormánypárti médiaintézmények százaiban, illetve hirdetőtáblák ezrein azzal vádolta az ellenzéket, hogy háborúba akarja rángatni az országot. A társadalom biztonság és stabilitás iránti igényére apellálva a miniszterelnök elérte, hogy a választás nem vált „Putyin vagy Európa” népszavazássá.
A The New York Times vendégszerzője úgy ítéli meg, hogy az Orbán-kormányra a választási siker ellenére sem várnak mézeshetek. Hatalmas lyuk tátong a költségvetésen, amit a saját maga által hozott intézkedések okoztak. Kétszámjegyűnek ígérkezik az infláció, miközben a korrupciós és jogállamisági aggályok miatt nem érkezik az európai uniós pénz. A kormány a gazdaság jelentős lassulására számít az ukrajnai háború miatt, és valószínűleg a közfelfogásban is tükröződni fog, ha megszüntetik az árstop-intézkedéseket.
Az új Orbán-kormánynak – írja Bíró-Nagy András – foglalkoznia kell Magyarországnak a világban elfoglalt helyével is. A keleti nyitás politikája kudarcnak bizonyult, a legfontosabb szövetségessel, Lengyelországgal való viszony megromlása pedig azt mutatja, hogy változtatni kell az Oroszországhoz való hozzáálláson. A jelek szerint a magyar kormány hírneve súlyos károkat szenvedett annak nyomán, ahogyan megközelítette az ukrajnai háború kérdését.
Mindent egybevetve, a gazdaság állapota és a külpolitika miatt a nagy választási győzelem ellenére is nehéz időszak vár az Otrbán-kormányra – zárul a Policy Solutions igazgatójának a cikke a The New York Timesban.
