Tíz nap alatt született
Ha szerencsés vagy, akkor az életed során voltak olyan munkahelyeid, amelyek meghatározónak bizonyultak számodra. És ha nagyon szerencsés vagy, akkor akadt köztük legalább egy, amit soha el nem felejtesz. Ahol felnőttél, ahol megtanultál valamit, ahol befogadtak – ahol a családod várt, reggelente.Én egy nagyon szerencsés ember vagyok, mert nekem volt egy ilyen.Az Esti Hírlap.A most következő sorozat olvasóitól előre elnézést kell kérjek, legalább két okból. Az egyik, hogy a föntebbi mondatoknak megfelelően egy erősen szubjektív, mondhatni szerelmi vallomás következik, a másik pedig, hogy mindez elsősorban a már nem egészen fiatal korosztálynak szól. Hiszen az 1956. december 24-én indult Esti Hírlap önazonos, utolsó, periodikájának megfelelő nyomtatott száma 1996. november 12-én jelent meg – élt, szinte napra pontosan, 40 esztendőt –, s ez is már vagy 25 éve történt. Egy egész generációnyi idő…Ha fáj valami – és persze minden fáj –, leginkább az, hogy ha már nem kellett, az Estit nem hagyták békében meghalni. Különféle, hozzá méltatlan emberek, a rendszerváltó pártok új igazodói mentek rajta még egy-egy kört; kapcarongyként, utcalányként végezte a magyar sajtótörténet legendája…
Hát akkor kezdődjék a mese, amely reményeim szerint hol anekdotázóan vidám, hol tán érdekesen izgalmas, hol meg búval bélelt lesz, de hát ilyen a mese az Esti Hírlapról.
Elsőként ismerjék meg a fából készült vaskarika, vagyis a szocialista bulvárlap megszületésének történetét. Vélhetően egyre kevesebben vannak közöttünk, akik 1956-ban már újságolvasó korúak voltak – ez most minimum a 80 fölötti korosztályt jelenti –, a többieknek tehát megpróbálom legalább fölvázolni az akkori sajtóviszonyokat.A forradalom kitörésekor az addig fegyelmezetten teljesítő sajtó maga is forradalomba kezdett: a pálfordulást végrehajtó nagy lapok mellett rengeteg különféle újság, nyomtatvány, röplap árasztotta el az országot. Kicsit vicces, de az új hangon megszólaló nagy lapokat, de akár az MTI-t is, nagyjából ugyanazok írták, akik addig egészen mást gondoltak a helyes irányvonalról. Egyedül az Esti Hírlapot szervezték alapvetően nem csak a néhány héttel korábban megszűnt elődje, az Esti Budapest munkatársaiból. (Az Esti Budapest 1952 áprilisától 1956. október 23-ig jelent meg.)„Új és szívünk szerint friss újsággal szeretnénk jelentkezni, hogy a súlyos aléltság után éledező élet hűséges tükre legyünk” – Bodó Béla írta ezeket a sorokat az Esti Hírlap első, karácsony napján megjelenő számának beköszöntőjében. Ennek a mondhatni kivételes helyzetnek, kivételes előzménye volt.Mindössze 10(!) nappal korábban, az Újságíró Szövetségben találkozott Szirmai István, a Kádár-korszak első éveinek fő ideológusa Baló Lászlóval. Szirmai, mielőtt politikusnak állt, szakmabeli volt – egy ideig éppen az Esti Budapestet főszerkesztette –, nem véletlen tehát, hogy tőle jött az ötlet: sürgősen – napokon belül! – indítsanak egy új délutáni lapot, amelyik más lenne, mint az Esti Budapest. Példának okáért a fejléc alá odakerülhetne az az ígérvény is, hogy „Független politikai napilap”. (Csak hogy tisztán lássunk: ekkoriban Marosán György államminiszter – a mozgalom Buci Gyurija – az újságírókról és a sajtóról imigyen nyilatkozott: „Nem bánom, ha 300 rádiósból 20 marad, de az szívvel-lélekkel szolgáljon bennünket! A többi, ha kell, dögöljön meg!”)A stáb kiválasztásában teljesen szabad kezet kapott Baló. Egyetlen kérése volt Szirmainak: vegye oda a laphoz Lendvai Pált, akinek vélhetően ugyancsak ő adott lehetőséget, hogy Varsóba utazhasson egy nemzetközi értekezletre. Ám onnan visszafelé Lendvai nem a pesti, hanem a bécsi gyorsra szállt fel… (De erről majd később.) Végül is Szirmai legkomolyabb kívánsága az volt, hogy a lap segítse konszolidálni a főváros zaklatott politikai hangulatát.Mindenesetre Baló és szűkebb stábja alkalmas volt erre a feladatra. Baló – jóllehet, a maiak inkább már csak a fiát, az időközben szintén elhunyt Baló Györgyöt ismerhették, de a papája is nagyszerű újságíró volt – már a ’20-as években elhagyta az országot. A magyaron kívül négy nyelven beszélt és írt, bejárta és „beírta” fél Európát. Ahogy mondani szokták: a kalandot választotta, amikor a kinti magyar munkásmozgalom megbízásából hazaszökött, s 1945-ig bujkált. A felszabadulás után egy sor lap szerkesztője lett, ezután bízta meg Szirmai az Esti Hírlap főszerkesztésével. (Azért jó, ha tudjuk, a forradalom leverése után az újságírók nagy része sztrájkolt, sokan közülük az Esti indulását sztrájktörésnek tartották. További legendárium: a lap Kádár János karácsonyi ajándéka volt a „zaklatott” pestieknek.)Baló a laphoz vette Bodó Bélát, „Brumi bácsit”, aki nemcsak gyerekkönyvek neves és ismert szerzője volt, hanem akit korábban lecsuktak, mert a Sztálin betegségére írt, s a Népszavában megjelent fájdalmas sorai szerint a magyar nép „mélységes megrendeléssel” fogadta az aggodalmas hírt, mélységes megrendüléssel helyett…Ugyan nem tartozik szorosan az Esti Hírlaphoz, de Bodó révén azért egy kicsit mégis, ezért nem állom meg, hogy el ne fecsegjem a történetet, amely amúgy tökéletesen jellemzi a korabeli sajtóviszonyokat is. Szóval 1953. március 6-án a Népszava egész első oldala Sztálin betegségével foglalkozott. A szovjet orvoscsoport jelentése mellett a címlapra kerültek az aggódó táviratok. Rákosi például imigyen buzgólkodott: „Legyenek meggyőződve az elvtársak, hogy a Sztálin elvtárs megbetegedése okozta súlyos megpróbáltatás napjaiban mi még szorosabbra zárjuk pártunk és dolgozó népünk sorait.” Fájdalmában tollat ragadott a béketábor összes országa, s még a Magyar Pamutipar aggódó sorainak is jutott hely az első oldalon. A Népszava saját cikke is ugyanitt kezdődött „Féltő szeretettel fordul hazánk népe Sztálin elvtárs felé” címmel. (Mindehhez csak annyit: miközben a Népszava 6-án még féltő szeretettel fordult a kommunizmus lánglelkű építője felé, ő már március 5-én meghalt. Vagy nem. Vagy ki tudja, mikor…)A kéziratok kiszedése után az első négy oldal Gerő Ákos betűszedőhöz került javításra. A „mélységes megrendüléssel értesült a magyar nép” szövegrész megrendüléssel szavának középen levő betűit az ellenőrzés bekarikázta, mert az n és a d betűk csak halványan látszottak. Gerő Ákos ezért ezt a szót újból leszedte, ám, sajnálatos módon, megrendülés helyett a megrendeléssel szöveget szedte ki. Az így elkészült levonat ezután újabb ellenőrzés végett Bodó Béla szerkesztőhöz került. Az ügyészi „tényállás” szerint: Bodó az ellenőrzést felületesen végezte el, a kérdéses cikket felületesen olvasta át, így hozzájárult ahhoz, hogy a Népszava e száma, 45 000 példányban, azzal a súlyos politikai hibát képező szövegrésszel jelent meg, hogy „mélységes megrendeléssel értesült a magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről”.Óriási botrány tört ki, persze, szokás szerint, rejtve, titokban. Pontosan nem tudni, hogy mi zajlott 1953. március 6-án hajnaltól késő estig a Népszava, a pártközpont és az ÁVH között, mindenestre délután ÁVH-sok jelentek meg a szerkesztőségben és elvitték Bodót és Gerőt. A vádlottak bíróság elé kerültek, s egészen augusztus 1-jéig előzetes letartóztatásban maradtak. A vád nem volt semmi: a népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntette, amiért akkoriban akár kötél is járt. (Lásd még A tanú cím film híres mondatát Pelikán lányától: „A statuálás a lényeg…”) Végül is, egy szokatlanul normális ítéletnek köszönhetően, a vádlottak 5-5 hónappal megúszták a megrendelést…Bodó karrierjét nem törte meg az eset, sőt, azt hiszem, a szakmában ekkor vált igazán népszerűvé. Így hát már 1953 végén állást kapott a Nők Lapjánál, majd 1956 végén az induló Esti Hírlapnál, ahol egészen haláláig – így emlékeznek a régi estisek – a két zseni: Kellér Andor és Bodó Béla szerkesztette a lapot.Íróként pedig megteremtette Brumit, a kedves medvebocsot, aki olyan hallatlan kedvence lett a magyar gyerekeknek, mint amilyen Milne Micimackója az angol srácoknak. Nem véletlen, hogy 1970. október 13-án a Magyar Nemzet így búcsúzott tőle: „A gyermekolvasók szeretett Brumi bácsija nincs többé. Meghalt Budapesten, hosszú betegség után, 67 éves korában.”Bodó jeles munkatársa volt 1945 előtt az Est lapoknak, ezért aztán néhány „polgári újságírót”, vagyis az 1949 után a sajtóból eltávolított, de a szakmában vérprofinak számító kollégáját visszahozta.
Nem lehetett kísérletezni, néhány nappal később az Esti Hírlapnak teljes fegyverzetében meg kellett jelennie.
Így került az induló csapatba Hajdú Endre bírósági tudósító, az ugyancsak az Est lapoknál nevet szerzett kiváló író-újságíró Kellér Andor, Kellér Dezső bátyja, oda került a nagyszerű Polgár Dénes, és ugyancsak régi kolléga volt az Esti Hírlapnak nemcsak külalakot, hanem vidám, heccelődő, mégis meleg, baráti hangulatot teremtő tördelőszerkesztő: Ritter Aladár is. (Ő rajzolta meg, kézzel[!] az Esti hamar ismertté vált, emblematikus logóját, fejlécét.)A kisiklott lelkek „sínre tételéhez” ezek az emberek jól értettek. Tudták, mit érez, mit gondol a pesti átlagpolgár, hiszen maguk is ízig-vérig pesti polgárok voltak. Ami vissza is köszönt a lapban egészen 1958-ig, amikor Szirmai pozíciója, s vele az Estié is megingott. A lap fejlécéről a február 5-i számmal nagy hirtelen lekerült a „független” jelző, Balót pedig a szeptember 3-i számmal menesztik, egyetlen szó, magyarázat, búcsú nélkül. A másnapi Esti Hírlapot már új főszerkesztő: Révész (estis becenevén Gonosz) Jenő készíti. Az addigi népszerűségből felsőbb utasításra vissza kellett venni, amit Révész nagyszerűen hajtott végre. A lapnál egyöntetű vélemény volt, hogy a világon nincs még egy ember, aki olyan unalmas újságot tudna csinálni, mint ami a keze alatt lett az Estiből.Azért ne tévedjünk, minden függetlenség mellett, mint minden főszerkesztőt, Balót is hetente behívatták a pártközpontba, hogy fejére olvassák lapjának hibáit. Baló mellett rendszerint a legendás Tabi László, a Ludas Matyi akkori főnöke ült a „kínpadon”, együtt próbálták elviccelni a dorgálást: rovót kaptunk, intőt kaptunk, mondták, de sejtették, lesz ez még rosszabb is.Igazuk lett.Hogy mennyire, holnap megismerhetik a BM II/5-ös (belsőreakció-elhárító) osztályának 1957-es értékelő jelentését az 1956-os lapindulásokról. Már a címe sem ígér túl sok jót: „Ellenséges és a párt politikáját akadályozó megnyilvánulások a sajtó területén”.
(Következik: Hyppolit kinek a lakája?)
