Péter nagyszerű ember, nagyszerű munkatárs, nagyszerű újságíró volt. Az utóbbi bizonyos értelemben még számokban, egy rekordban is kifejezhető: nem kevesebb, mint harmincegy esztendőn át vezette a Népszava külpolitikai rovatát. Sokoldalúan tájékozódó és sokoldalúan tájékozott ember lévén, az apró jegyzetektől kezdve a hosszabb elemzéseken, publicisztikákon át remekül tájékoztatta, igazította el a lap olvasóit a világban végbemenő politikai, társadalmi, gazdasági folyamatokról, eseményekről, és nyila szinte minden alkalommal a tizes körbe talált. Különösen jól ismerte azt az országot és annak utódállamait, amelyben az egyetemet végezte: a Szovjetuniót/Oroszországot. Hosszú évekkel nyugdíjba vonulása után is hétről-hétre jelentette meg a Népszavában az orosz politikával foglalkozó cikkeit, mélyreható elemzéseit.
Barabás Péterre több tucatnyi beosztottja (ő egyszerűen fiatalabb munkatársainak nevezné őket) emlékezik úgy, mint mesterére, aki bevezette őt a külpolitikai újságírás minden csínjába-binjába. Egyformán kezelte kollégáit – rovata tagjait és főnökeit, kezdőket és aranytollasokat egyaránt –. A maga halk módján mindig mindenkihez volt egy barátságos jó szava. Jobban szeretett csöndben meghúzódni, de ha kellett, akár harcos is tudott lenni. Mindnyájunk társa, barátja, bajtársa volt. Alig néhány napja csak, hogy eltávozott körünkből, de máris fájdalommal érezzük távollétét. Mindig elismeréssel barátsággal, szeretettel fogunk emlékezni rá.
Az Aranytollas újságírók és a Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztály nevében : Kulcsár István
