A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda a sajtó helyesírási kultúrájának emeléséért korrektorversenyt hirdet, amelyen összemérhetik tudásukat a korrektorként elhelyezkedni kívánók és az egyes médiumoknál már korrektorként tevékenykedők.
A verseny időpontja, helyszíne:
2019. március 23. – Duna Palota (1051 Budapest, Zrínyi utca 5.)
A verseny lebonyolítása:
A verseny két részből áll: egy helyesírási tesztből és egy szövegjavításból. A korrektorversenyt a legmodernebb informatikai technikával bonyolítjuk le. A versenyzők a saját laptopjukkal dolgoznak, erre tölthetik le a teszteket és a javítandó szöveget. A feladat elvégzésekor saját maguk véglegesítik és küldik be a tesztet és a javítást, amit a szakmai javítók ellenőriznek és pontoznak. Minden javítás nyilvános és ellenőrizhető.
Meghirdetett díjak:
Az adott év három, szakmailag legjobb korrektora megkapja „Az év korrektora 2019” címet, amelyet egy igazolással a birtokában használhat. Ezzel a célunk, hogy a lapok az impresszumukban is feltüntessék ezt a kitüntetést, amely a kiadvány nyelvi minőségi színvonalát garantálja. A verseny fődíja egy háromnapos wellnesshétvége négycsillagos szállodában, a második helyezett egy notebookot, a harmadik e-book-olvasót kap. Az első tíz helyezett értékes könyvjutalomban részesül.
Jelentkezési határidő:
Jelentkezni 2019. február 15-éig e linken lehet.
Bővebben >>>
(Címlapkép forrása: Youtube / LibreOffice)
Mágikus Mikulás és évbúcsúztató program a Kommunikációs és PR-szakosztályban
Már korábban jeleztem, hogy a 2025. évi utolsó, december 9-ei (kedd) 17:30-kor kezdődő eseményünk meglepetésprogramja a felnőtteknek és még a...
TovábbDetails






