Hanula Zsolt cikkét a nemzetközi zsűri a legjobb három közé választotta. A verseny történetében először jutott be magyar újságíró a díjazottak közé.
A Siemens idén harmadik alkalommal hirdette meg 11 közép- és délkelet-európai országra és Izraelre kiterjedő újságírói pályázatát, amelyre a városok, az ipar és az energia digitális jövőjével foglalkozó publikációkkal jelentkezhettek az újságírók. A hazai szakmai zsűri értékelése alapján a verseny magyarországi fordulójának győztese Hanula Zsolt (Index – Az app, amitől a világ összes bankja retteg) lett, ő képviselte az országot a bécsi Siemens City-ben megrendezett nemzetközi döntőben.

A Siemens Press Award 2018 pályázatra összesen mintegy 200 pályamunka érkezett be a régióból. Minden ország legjobb publikációi versenyeztek egymással a nemzetközi fordulóban, ahol az egyes országok zsűritagjai több szempontot figyelembe véve döntöttek a régiós díjazottakról. A három legjobb pályamunka közé Hanula Zsolt munkája mellett a szlovén Boštjan Videmšek, a „Delo” munkatársa, és a bolgár Ivaylo Stanchev, a „Capital weekly” újságírójának publikációja került.
(Forrás: Siemens Zrt.)
Terroristákat is halott újságírónak tekintett a szakma legszomorúbb adatát minden évben közlő CPJ
A listát most is frissítik, a tavalyi adatok így egyelőre még nem véglegesek. A Bizottság az Újságírók Védelméért (Committee to...
TovábbDetails






