Lukács Mária negyven éven át egészségügyi szakíró volt a Népszavánál: ő volt az első, aki végignézhetett egy szívátültetést. Még a hatvanas években, már főmunkatársként tüntették ki az újságírók akkori legjelentősebb elismerésével, a Rózsa Ferenc-díjjal. A rendszerváltás után viszont olvasószerkesztő lett Thurzó Tibor mellett az akkor alakult Köztársaságnál, majd a Respublikánál. Több éven át gondozta a szövegeket a Népszabadság Budapest-mellékleténél, végül a Weborvos szakportálnál. A MÚOSZ Aranytoll-kitüntetését 1999-ben vehette át.
A szakmai maximalizmusa mellett jó humoráról is ismert szerkesztő soha nem köntörfalazott, s bár értékítélete kategorikus volt, igazát senki sem vitatta. Munkatársai hamar megtanulták, hogy az olykor sprőd modor igazi nagymama szívet takar, szakértelmében pedig vakon megbízhatnak.
Lukács Mária június 9-én töltötte volna be a kilencvenet. Szűk családi körben vesznek tőle búcsút.
Szőlő utca: Politikusokat is zsarolhattak – Szó-beszéd 21.
A HVG újságírója, Gergely Zsófia vehette át a 2026-os Magyar Sajtódíj egyikét a Szőlő utcai javítóintézetben és azon kívül történt...
TovábbDetails






