Temetése május 4-én 13.45 órakor a Rákoskeresztúri Temető szóróparcellájában lesz.
94 éves korában elhunyt Balog János aranytollas újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja, az Örökös Tagok Testületének egykori vezetője, Lakáskultúra című lap volt főszerkesztője.
1949-ben lépett be az újjáalakult újságíró szervezetbe, így a MÚOSZ a legrégebbi tagjától búcsúzik. Változatos és izgalmas szakmai pályafutása a Friss Újságnál kezdődött, majd a Magyar Rádiónál dolgozott.1957-től egy ideig az Építőanyag Ipari Minisztérium sajtóosztályán találtak számára „szem előtt nem lévő” munkahelyet. Ezután napilap ,a Magyar Nemzet következett, majd a Tükör és a maga korában nívós Új Tükör. Később fontos szerepe volt a Lakáskultúra című lap létrehozásában, majd jó ízlésű szerkesztőként hosszú évekig a lap minőségének meghatározásában.
Érzelmileg is elkötelezett tagja volt a MÚOSZ -nak, aktív szervezője az Arany Tollas Újságírók szervezetének és a síelő újságírókat összefogó egyesületnek.
Szőlő utca: Politikusokat is zsarolhattak – Szó-beszéd 21.
A HVG újságírója, Gergely Zsófia vehette át a 2026-os Magyar Sajtódíj egyikét a Szőlő utcai javítóintézetben és azon kívül történt...
TovábbDetails






