Egy éve hunyt el Philadelphiában Szabo Joe magyar/amerikai újságtervező tipográfus, szerkesztő, karikaturista, a nemzetközi karikatúra-közélet egyik megbecsült vezetője, a WittyWorld karikatúra-szakmai világmagazin tulajdonos/szerkesztője.
Mi, a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztály tiszteletbeli tagunkra emlékezünk ezzel az írással. Tesszük annak tudtában, hogy szerepet szeretnénk vállalni abban a nagyszabású vállalkozásban is, hogy Szabó Joe barátunk hagyatéka (több ezer eredeti karikatúra, több száz könyv és magazint számláló anyaga) végre Magyarországra kerüljön. Ez volt pályatársunk kívánsága. Reményeinket táplálja az is, hogy a napokban találkozunk Fülemen Róza Hungarikum Nagykövetasszonnyal, aki segítene a hagyaték hazaszállításában, illetve bemutatásában.
Tegnap este egy kávéház kellemes zugában szóra bírtam a WittyWorld szakmai magazin tulajdonosát.
Hogy lett Szabó Józsefből Szabo Joe?
A szabadság mindig vonzott, ezért 1980-ban családommal elhagytam a kommunista világot. Németországi kitérő után Amerikában telepedtem le így lett a Józsefből az új világban Joe. Érdekes a németek folyton Herr Csábónak hívtak, borzongtam tőle…
Mikor kerültél szoros kapcsolatba a karikatúrával?
Még itthon a Magyar Nemzet akkori külpolitikai rovatvezetője, Várkonyi Tibor kérésére, aki 1979-ben egy nemzetközi értekezletre volt hivatalos Párizsba. A lap tördelője voltam, de számos illusztrációt készítettem más lapoknak is. Nem állt tőlem távol a linómetszés, a plakát készítés és a fotózás sem. Tibor ismerte a múltamat, és kért erre az eseményre egy karikatúrát tőlem. Engem is meglepett, hogy az első rajzomat rögtön 16 ország vette át, olyan patinás orgánum is, mint a francia Le Monde. Mit volt mit tenni, erre fel megrajzoltam életem 2. rajzát is…
Melyik lap volt az első önálló szerkesztésed?
„Gyermekem” az 1987-ben indított WittyWorld nemzetközi karikatúraművészeti magazin. A semmiből hoztam létre saját pénzzel. Barátom, Albert Le May kijelentette, hogy egy lap indításához Amerikában alsó hangon is negyedmillió dollárra van szükség! Elővettem a zsebemből negyed dollárt. Albert! Én ebből fogom felépíteni a lapomat. Fogadkoztam. Magam se hittem, hogy öt gyerekkel a hátam mögött, egy bevándorló munkanélkülinek sikerülni fog. De bejött.
Mikor gondoltál először arra, hogy a szakmát megleped ezzel az újsággal?
Már ’85 őszén motoszkált bennem, ’86-ban már terveztem, és 1987-ben összeszedtem minden erőmet és belevágtam. Menet közben annyira megszerettem a karikatúrát, hogy úgy gondoltam ezzel érdemes nekem foglalkoznom. Miután nem volt a műfajnak egy országokon átívelő szakmai lapja, úgy gondoltam készítek egyet.
Hány évig élt az újság? Hány országot tudtál vele megszólítani?
1987-1999-ig 12 évet élt meg, az internet megjelenésével vittem csak fel a világhálóra. Ott mindenki ma is megtalálhatja. 103 országban fizették elő. Postai úton terjedt. Kezdetben 36 nemzeti szerkesztőm volt, de ez a szám később 54-re bővült. Szerkesztőim angol nyelven írták a cikkeket. A hősi időkben Dluhopolszky László, a Népszava rajzolója képviselte Magyarországot. Később az angolul perfekt Békési Joe lett szerkesztő nálam.
Milyen konferenciákat szervezett a lap? Ennek kapcsán hány országban járt a 12 év alatt?
Szakmai konferenciákat szerveztünk. A karikatúra szerepét vizsgáltuk egy-egy térségben. Fesztiválokat készítettünk elő. Most megfogtál, de úgy érzem a felsorolás menni fog. Először Magyarországon tanácskoztunk még 1990-ben, majd Macedónia következett, Franciaország, Szlovákia, Törökország, Ausztrália, Japán, Kína, USA, és végül Kuba zárta a sort. Összesen 81 országot kerestem fel, mint a karikatúra követe.
Az 1990-es nagy sikerű Budapesti Karikatúra Fesztivál létrehozásában milyen szereped volt?
Már közvetlenül a fesztivál előtt lapomban bemutattam Budapestet és reklámoztam a kiállítást, a versenyt. 35 országból hívtam művészeket Budapestre. Megtehettem, hisz az újság erre is alkalmas volt. A fesztivál szakmai szervezője voltam. Ha angolul kellene mondanom: chairman. Nem fogod elhinni 72 országból küldtek közel 3000 rajzot, amiből 900-at állítottunk ki a Nemzeti Galériában. Jómagam 50 amerikai karikaturistát hoztam Budapestre: Pulitzer-díjasokat, szindikátus vezetőt mint például Jerry Robinsont.
Elmondhatom neked, azóta sem volt ilyen jelentős karikatúra ünnep Magyarországon. Milyen visszajelzést kaptál?
Az egész budapesti kiállítás Barbara Bush védnöksége alatt állt. Az amerikai TIME magazin kiragadott egy olyan rajzot, amin péniszeket is lehetett látni. Ezt összehozták Bush asszony szereplésével. Mondanom se kell, nagy port vert fel az ügy. Egyben azonban egyetértettek: a karikatúra fesztivál a rendszerváltás gondolatát, a hídverést Kelet-Nyugat között megjelenítette.
Akkoriban három dolog volt rendhagyó. A Fesztivált a királyi várban rendezték. A Magyar Nemzeti Galéria adott otthont, és ne hanyagoljuk el, hogy akkor volt az augusztus 20-i tűzijáték is. Erre a külföldiek azt hitték, hogy a tárlat része. Erről mit tudsz?
Ezt nem hallottam, hogy a tűzijáték miattunk lett volna. Ellenben elmondhatom, hogy ilyen rangos helyen még nem rendeztek karikatúra eseményt. Ilyen létszámra sem emlékszem. Összegezve: a legek kiállítása volt. Jól sikerült a kis VITA figura premierje is. A rajzokon beutazta az egész világot.
Mint világlátott ember mit üzensz a magyar karikaturistáknak?
Mindenki találja meg a maga helyét. Ha valaki szerencsésebb előbb célba ér.
Igaz-e, hogy a műfaj hanyatlásnak indult Amerikában és az egész világon?
Lehet, hogy ez a hanyatlás átmeneti lehet. Tény, hogy nálunk Amerikában évente 100 sajtótermék megy tönkre. Újságok rövidülnek, formátumuk lesz kisebb. Neves rajzterjesztő szindikátusok tűnnek el, mint például az United Media. Ez volt a Garfield terjesztője is. A legendás C&W szindikátust felvásárolta a New York Times. A karikatúra állíthatom, elvesztette a sajtóban eddig uralt fontos szerepét. Kik billentették ki a sajtórajzot? – kérdezhetjük méltán. Nos az egyre népszerűbb fotó, az internet, a televízió, a kábel tv, az elektronikus játékok egyre félelmetesebb ellenfelei lettek a rajznak. Az interneten mindenki szabadon publikálhat, rajzolhat. Már nem olyan fontos a karikatúra! Pénzt sem költenek rá annyian.
Szerinted lesz-e reneszánsza a műfajnak ilyen kihívások között?
Talán, ha animálják az interneten a rajzokat, de például ez a Washington Post-nál nem jött be. Nem sikeresek az ilyen sorozatok. Más irányba kell fordulni. Ami megy – példa rá a patinás New Yorker – az illusztráció- és portrékarikatúra. Úgy tudom itthon Tónió műveli ezt a legjobban.
Lassan ránk esteledett. A kávéház bezárt. Elcsendesedett a Duna-parti Nagycsarnok. Megittuk meleg gyümölcslevünket és elindultunk a METRO felé. Volt egy Joe napunk!
Dluhopolszky László
