A Magyar Újságírók Országos Szövetsége csatlakozik a Sajtószakszervezet alábbi közleményéhez.
A papírok átadásával „hivatalossá” vált több munkatárs azonnali hatályú elbocsátása a Mediaworks által tulajdonolt Pannon Lapoktól. Ennek kapcsán a Sajtószakszervezet kijelenti, hogy a meghamisított miniszterelnöki interjú ürügyén hozott intézkedést a kollektív bűnösség elfogadhatatlan elvén alapulónak, a valós vezetői felelősség elkenésére irányuló túlkompenzáló
ügybuzgóságnak, valójában nem vétkes kollégák demonstratív megbüntetésének értékeli. Felhívja rá a figyelmet, hogy az érintett dolgozók között tagjai is megtalálhatók, köztük a székesfehérvári szakszervezeti titkárhelyettes Klecska Ernő, akinek ügyében az ügyvezetés semmiféle egyeztetést nem kezdeményezett, tájékoztatást nem adott, együttműködést nem tanúsított szakszervezetünk irányában.
A Sajtószakszervezet kifejezi a történtekben lényegében vétlen kollégák iránti szolidaritását, elítéli meghurcolásukat, és hangsúlyozza, hogy mint más ügyekben a korábbiakban is, minden tőle telhető segítséget és támogatást megad nekik, beleértve a jogi vonatkozásokat is, szem előtt tartva, hogy a jogvitákat a jog eszközeivel kell és lehet megoldani.
A Progress Alapítvány – Visszatérés Európába címen könyvbemutatót rendez
A Progress Alapítvány- Visszatérés Európába Kormányváltástól a Rendszerváltásig címen előzetes könyvbemutatót rendez 2026. január 21-én (szerdán) 17.00 órakor a MÚOSZ...
TovábbDetails






