Zsíros István egyetlen fotót küldött a MÚOSZ „Menekültügyről másként” nevű szolidaritási fotóakciójára: a kaotikusan zsúfolt aluljáró közepén, egy sátorban csókolózó párt ábrázoló képét tízezrek osztották meg, külföldi újságok címlapjára került, de foglalkozott vele a BBC, a Huffington Post és az olasz miniszterelnök is.
„A kép hátteréről annyit kell tudni, hogy megérzés alapján mentem fel Pestre, és egy kis időt töltöttem el a Keletinél, mert saját szemmel akartam látni, hogy mi is a helyzet. Különleges dolog volt olyan pillanatokat látni, amelyek az események emberibb oldalát mutatták meg. Ez is egy ilyen volt” – mondta Zsíros István az eMasának a kép keletkezéséről.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) 2015. szeptember 11-én hirdette meg „A gyűlölet nem segít! – A menekültügyről másként” elnevezésű szolidaritási fotóakcióját. A rendhagyó kiállításra a MÚOSZ hivatásos fotóriporterek és amatőr fotósok munkáit egyaránt várta (és várja még mindig); a képek a Sajtóház aulájában és a Facebookon is megtekinthetőek. Az elsők között, szeptember 13-án érkezett Zsíros István egyetlen fotója, amelyet a fotóakció Facebook-oldalán is többen lájkoltak és osztottak meg bármelyik másik képnél.
A fotóra először a Nők Lapja Café figyelt fel, ahol szeptember 15-én A nap képévé választották. 18-án az Al Jazeera görög munkatársa, Yannis Androulidakis is megosztotta a fotót saját Facebook-oldalán, de (akkor még) nem tüntette fel a fotós nevét. A világ ekkor figyelt fel igazán a fotóra: csaknem ezren továbbosztották a képet, tévedésből Androulidakist jelölve meg fotósként, köztük a New York-i Ahmed Shihab-Eldin is, az amerikai VICE magazin munkatársa. A még mindig Androulidakis nevén futó képet itt már 26 ezren lájkolták, és négyezernél is többen osztották meg, köztük a világhírű street art művész, Banksy is – még mindig Androulidakis fotókreditjével, noha a hozzászólások között többen jelezték, hogy a fotót Zsíros István készítette.
„Nem vagyok sem újságíró, sem riportfotós, a szerencsének köszönhető, hogy a kép elkészült, ahogy az is, ahogy a neten szétterjedt” – mondja az eMasának Zsíros, akit Shihab-Eldin megosztása után kezdték sorra megkeresni a világ újságírói. A kép kikerült az olasz La Stampa szeptember 23-i címlapjára, cikket írt róla a brit The Guardian és a The Independent, az amerikai The Huffington Post, foglalkozott vele a BBC, a svájci közszolgálati televízió, és Facebook-oldalán posztolta az olasz miniszterelnök is. „Végre elmondhatjuk, hogy a migráció európai kérdéssé vált” – írta a Facebookon Matteo Renzi, aki egy brüsszeli tanácskozás után osztotta meg a fotót.
„Örülök, hogy ennyi emberhez eljutott a fotó, és átadta azt az üzenetet, amit szerettem volna általa közölni: hogy a szeretet az egyetlen dolog, amely téren és időn átível” – hangsúlyozta a Csillagok között című filmből vett idézettel a fotós. A több tízezer Facebook-hozzászólásban is az érzelmi megközelítés dominál: „a szerelem mindent legyőz”, „all you need is love”, „a szeretet mindenütt lehetséges” vagy: „a szeretet az egyetlen ok, amiért a világ még létezhet”.
Zsíros István Aszódon él, korábban pénzügyi és informatikai területen dolgozott. Tizenegy évvel ezelőtt kezdett fotózni, elsőre természetfotókat, 2006-ban elismerő visszacsatolást kapott a szakmától: az Év Ifjú Természetfotósa volt Magyarországon. „A fotózás varázsa megmaradt, akármilyen állásom is volt éppen, ezért idén év elején váltottam, otthagytam a munkámat, hogy megkeressem a saját utamat ebben az irányban. Bízom benne, hogy össze is fog jönni” – mondja Zsíros, aki ma már stock fotó-készítésből él.