|
|
A mesterséget elsősorban a gyakorlatban és a gyakorlatból sajátítják el növendékeink. Olyanoktól, akiknek a képeivel naponta találkozhatnak, akik riporterként, képszerkesztőként meghatározzák a nyomtatott és online média arculatát. Velük is találkozhatnak szeptember 7-én a MÚOSZ székházában, ahol nyílt nappal egybekötött felvételi beszélgetést tartunk. Lehet kérdezni a tanároktól, kíváncsian várjuk a jelentkezők képeit! A nyílt nap végén 14 órakor a legutóbbi évfolyamon (2018-2019) végzett hallgatók képeiből rendezett kiállítást megnyitja: Kocsány Kornél fotográfus, a Budapest Photo Festival munkatársa, a wonderzofphotography oldal alapítója, iskolánk egykori diákja. Bővebben >>>
|
|
|
|
|
|
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Bálint György Újságíró Akadémiája 65 éves múltjával a hazai sajtó legnagyobb hagyományú képzőhelye. Az Akadémia az 2019-2020-as tanévben ismét elindítja két féléves újságíró-képzését. A nyomtatott és online sajtó patinás műhelyeivel együttműködő, gyakorlat-orientált szakmai képzés célja az újságírói munka megkezdéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek átadása. Szeptember 7-én és 14-én, 11 és 14 óra között nyílt nappal egybekötött felvételi beszélgetésre várjuk az érdeklődőket! További információk és jelentkezés >>>
|
|
|
|
|
|
A Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Természetjáró Szövetség és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete együttműködésében kiírt pályázat képeit a fotopalyazat.magyarorszag.hu honlapra lehet feltölteni október 18-ig. Professzionális és amatőr fotográfusok egyaránt pályázhatnak. Három kategóriában – táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek témában – várják a pályaműveket. Részletek >>>
|
|
|
|
A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása
A Kulturális Szakosztály évadnyitója szeptember 25-én André Libikkel, a II. világháború kirobbanásának 80. évfordulója alkalmából. Részletek >>>
|
|
|
|
|
Simonyi Tamás fotókiállítása a MÚOSZ székházában
|
 |
Simonyi Tamás, a KPMG Corporate Finance osztályának vezetője szorgalmas világjáró és lelkes fotográfus. Képeiből 2019. szeptember 17-én (kedden) 18 órakor nyílik kiállítás a Magyar Sajtó Házában (Budapest VI. kerület, Vörösmarty utca 47/A), ahol a kiállítás kurátora, Keleti Éva, Kossuth-díjas fotóművész, valamint Emri Zsuzsanna, a KPMG HR-igazgatója, és Peru budapesti nagykövete mondanak majd rövid beszédet. Részletek >>>
|
|
|
|
|
|
Új vezetőket választ a Kommunikációs és PR Szakosztály
A szakosztály tagjai a vezetőség tagjaira vonatkozó javaslatukat legkésőbb szeptember 12-ig e-mailben jelezhetik az mmpru@index.hu címen. A szakosztályi ülés időpontja: 2019. szeptember 19. (csütörtök), 16:30 óra.A szakosztályi ülés helye: MÚOSZ székház (VI., Vörösmarty u. 47/a.), Táncsics terem. Részletek >>>
|
|
|
|
|
Nem követett el bűncselekményt az Index újságírója
|
 |
Nem követett el bűncselekményt Dezső András azzal, hogy megírta: a közmédiában a svédországi menekülthelyzetre panaszkodó, és állítása szerint ezért hazamenekülő magyar nőt Svédországban hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el – adta hírül a hvg.hu. Részletek >>>
|
|
|
|
|
|
Tagdíj 2019
A tagdíj fizethető átutalással a MÚOSZ 11706016-20720645-ös számlaszámára; OTP-fiókokban pénztári befizetéssel; bankkártyás fizetéssel a MÚOSZ székházában vagy online, a MÚOSZ honlapján keresztül. A kedvezményes befizetési határidő (március 31.) lejárta után az alábbi összegek fizetendők. Részletek >>>
|
|
|
|
|
Médiatudatosság a hatvan év felettiek körében
A Független Médiaközpont kutatást készít az idősebb korosztály médiafogyasztási szokásairól. Ennek része egy online kérdőív, amelynek a kitöltése 5-10 percet vesz igénybe. Az eredmény a MÚOSZ számára is érdekes lehet. Ezért is kérjük nyugdíjas tagjainkat, hogy – ha idejük engedi és szívesen részt vesznek egy ilyen felmérésben – töltsék ki a kérdéssort szeptember 1-ig. Köszönjük! Bővebben >>>
|
|
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatások – MÚOSZ-tagoknak kedvezménnyel
Bár az orvosi rendelő már nem üzemel a Sajtóházban, a MÚOSZ továbbra is mindent megtesz azért, hogy a tagjai magas színvonalú egészségügyi szolgáltatásokat vehessenek igénybe, kedvezményes áron. Elsősorban különböző szűrővizsgálatokra jogosultak, a piacinál jóval kedvezőbb feltételekkel mindazon MÚOSZ-tagok, akik a szolgáltatások igénybe vételekor felmutatják az érvényes sajtóigazolványukat. Részletek >>>
|
|
|
|