Hosszas tépelődés után, többek unszolására úgy döntöttem, elindulok a tisztújító küldöttgyűlésen az elnöki posztért. A felkérés megtisztelő, mégis hezitáltam. Ennek három oka is volt: némi tájékozódás után úgy éreztem, rég volt ennyire megosztott a szövetség tagsága. A tihanyi üdülő eladása valószínűleg csak a felszín, ami átszakított már meglévő, halmozódó feszültséget. (Ennek több, számomra még nem teljesen átlátható oka lehet…) A másik elbizonytalanító tényező viszont éppen az a 900 millió, ami Tihany eladásából bejött. Ez első hallásra sok, ám ha az ember kicsit elmélyül az ingatlanpiaci árakban, már kevésnek érzi. Harmadik: alapvetően gazdasági újságíró voltam, többen erre hivatkozva győzködtek, hogy én biztosan megértem, csak az eladás lehetett a megoldás. Én meg nem értettem meg. Sőt, úgy vélem, ha anyagi gondok vannak, kezdetben mindenképpen az alternatív üzemeltetési formákat kellett volna felmérni, s ha ez semmiképpen nem ment, csak utána meglépni a visszafordíthatatlant. Hogy akkor mégis miért mondtam igent? Mert túlságosan megtisztelő e feladat, s mert úgy gondolom, talán békét teremthetek a háborgó felek között, hogy a következő – nálam sokkal fiatalabb elnök – már egy jókedvű, pezsgő, vonzó MÚOSZ-t vegyen át.
Így látom a helyzetet, s a teendőket:
A MÚOSZ a nyilvánosságnak, a szólás szabadságának, a tisztességes, alapos, szakmailag hiteles tájékoztatásnak az (egyik) legfőbb intézménye Magyarországon, immár 125 éve. Az elmúlt évek politikai-hatalmi törekvései folyamatosan mellőzték, leértékelték, ám ettől e feladat ellátása még erőteljesebbé, létkérdéssé vált. Mindez folyamatos kiállást, állandó reagálást kíván a szervezet elnökétől, elnökségétől, sőt, tagjaitól is. Akkor igazán erős, tekintélyes a szervezet, ha tagjai is azok. Egy aktív, felülről és alulról is építkező szervezetnek van esélye arra, hogy társadalmi presztízse erősödjön, s az újságírók a jelenleginél nagyobb számban érezzék úgy, hogy érdemes idetartozni, hogy csak összekapaszkodva lehet túlélni, erősödni. Érezniük kell, hogy egy közösségbe tartozunk. A MÚOSZ azért van, hogy e közösséget szolgálja, és szolgáltasson neki. Ha kialakul az összetartozás érzése, új tagokat is könnyebb lesz toborozni.
A közösség kialakulásának feltétele: a tagoknak minden lényeges kérdésről alapos tájékoztatást kell kapniuk. Pro és kontra. Véleményem szerint az elmúlt években a „kontra” megjelenítése háttérbe szorult. A MÚOSZ holnapján minden, a szervezet működését érintő vitának helye van, hogy a tagok folyamatában lássák, mi foglalkoztatja az elnökséget, a küldöttgyűlést, a szakmát. A jegyzőkönyvek nyilvánossága fontos, de nem elégséges, esetenként kívülállóként nehezen is követhetők. Ilyenkor egy, a vitát vázoló cikk, ellenvéleményekkel, jobban megvilágítja a lényeget.
Ha ez így történt volna, talán most nyugodtabban vennénk tudomásul a tihanyi üdülő eladását. Számomra Tihany nem érzelmi kérdés, és nem is csupán gazdasági. Mindkettő, és ennél is több. Egy anyagi gondokkal küzdő demokratikus szervezet demokrácia-próbája volt. Ha a következmény széthúzás, megosztottság, kiábrándultság, sőt, az ellenvélemények megbélyegzése, esetenként durva minősítése, akkor nem jól működött a demokratikus mechanizmus. Valami hiányzott ahhoz, hogy létrejöjjön a megbékéléshez vezető kompromisszum. Érdemes elemezni, mi volt a hiba. A jövő békéje, bizalmi légköre érdekében ezt tisztázni kell. Már csak azért is, mert 2019. május 18-án a küldöttgyűlés elfogadta a MÚOSZ stratégiáját, amiben még ez szerepelt: „… az egyesület tihanyi üdülője sem veszteséges már, ám a bevételei ahhoz nem elegendőek, hogy felújítási alapot lehessen belőlük képezni. Ma az ingatlangazdálkodás köti le a szervezet erőforrásainak egy jelentős részét, ugyanakkor az elnökség és a küldöttgyűlés egyaránt úgy foglalt állást, hogy az ingatlan eladására, a MÚOSZ javainak felélésére nem kerülhet sor.”
2021 elején pedig már a számlán volt az eladásból befolyt összeg. Hogy is van ez? Sokan nem értették e pálfordulást, így nem meglepő, hogy e történet félrecsúszott. Bizalomvesztés lett a vége. Bizalom nélkül nincs sikeres működés, nincs vonzó szervezet. Enélkül viszont nincs jövő sincs.
Tihany a szövetség családi ezüstje (volt). Csak végveszélyben lehet eladni. Tényleg végveszély volt? Kevés azt mondani, hogy Tihany veszteséges volt (főleg akkor, ha az elfogadott stratégia mást jelez.) Az sem elég, hogy csak néhány tucat újságíró üdült ott. Szerintem inkább az lett volna a feladat, hogy ezt a vagyont miként lehet úgy megőrizni, hogy ne jelentsen anyagi terhet a fenntartása, sőt, jövedelmet is hozzon. Kívülről úgy látszik, valamiért az eladás lett a fő cél. Mintha csak ez jelenthette volna a megoldást. Mintha az üzemeltetés bérbeadása nem is lett volna alternatíva. Tényleg nem volt az? Jó lett volna a honlapon egy Tihany-dossziét is látni, sok elemzéssel, hogy valódi választási lehetőség legyen. Arról nem beszélve, hogy világjárvány van, a balatoni árak csillagászati magasságokba ugrottak. Az ingatlanárak szinte naponta változtak. Ilyen rendkívüli helyzetben irracionális volt a gyors értékesítés.
Ez már a múlt. Tihany nincs többé, van viszont 900 millió forint a kasszában (illetve adózás után, meg a Sajtóházra felújítási alapot képezve már kevesebb). Könnyű lenne néhány – akár támogatható – jó célra pár év alatt elkölteni, de ennél nagyobb a felelősségünk. Az utánunk jövő generációt sem lehet kisemmizni. A rendszerváltás utáni évek a MÚOSZ életében az ingatlaneladások évei is voltak. Balatonszéplak, Bajza utcai székház, Harkány, Visegrád, és most Tihany (Ez utóbbira úgy 10 éve majdnem 700 millió forintot költöttek, most 900 millióért kelt el.) Már csak a Vörösmarty utcai épület maradt.
Kész helyzet elé van állítva az új vezetés. A pénzt a lehető legésszerűbben, biztonságosan a jelen és a jövő generáció igényeit figyelembe véve kell hasznosítani. Ehhez mindenkitől jól jönnének az ötletek, a segítség. Befektetésekben jártas szakemberek tanácsa szükséges, hogy a döntés alapos, jövőorientált legyen. Bizonyára már vannak erre vonatkozó szakértői anyagok, befektetési elemzések, amelyeket jó lenne minél előbb megismerni, nyilvánossá tenni, és megvitatni, hogy ez ne okozzon a jövőben újabb konfliktust.
Ugyanakkor fontos leszögezni: öngyilkos az a több évtizede tartó gyakorlat, amely a vagyon felélésével tartja életben a szervezetet. Olyan gazdálkodást kell folytatnia a MÚOSZ-nak, ahol a kiadások és a bevételek egyensúlyban vannak. Vagyis minden erőnkkel új bevételi források után kell néznünk. Ezek lehetnek pályázati pénzek, de akár olyan céges támogatókat is szerezhetünk, amelyek az újságírók szakmai képzését, a minőségi nyilvánosságot fontosnak tartják. Fontos, hogy megmaradjon a közhasznú jelleg, mert ez lehetőséget ad támogatók megnyerésére. (Remélem, ez nemcsak elvi lehetőség.)
De a legfontosabb talán: a MÚOSZ-tól elfordult régi tagok visszahívása, és új, fiatal újságírók megnyerése. A küldöttgyűlés által 2019. május 18-án elfogadott MÚOSZ-stratégiájában 3100 tagról esik szó. Most 2550 van. Nagyrészt nyugdíjasok. A trend előrevetíti a Szövetség sorsát. Ha valami nem történik…
Az idő túllépett a nyomtatott sajtó uralmán. Az online platformok már talán több újságírót foglalkoztatnak. Nekik is a MÚOSZ-ban lenne a helyük.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a tájékoztatásban „mára megerősödött és megkerülhetetlenné vált a közösségi média, a blogok, és ezen keresztül a civil újságírás… Ugyanakkor a civil újságírás kibontakozásához nélkülözhetetlen az, hogy a blogok írói, a közösségi média véleményformálói tisztában legyenek az újságírás műfaji szabályaival és etikai normáival egyaránt. E téren lépéshátrányban vannak mind a jogalkotók, mind a szakma tiszta és tisztességes működését felügyelni hivatott szervezetek – és lépéshátrányban van maga a MÚOSZ is, amely eddig nem, vagy csak részint tekintette feladatának a civil újságírással kapcsolatos érdekvédelmi, tájékoztatási, oktatási szakmai tevékenységet.” (Idézet a MÚOSZ stratégiájából.) A túléléshez, sőt, a remélt fellendüléshez az új média szereplőit is meg kell győzni, nálunk a helyük.
A Magyar Újságírók ORSZÁGOS Szövetsége akkor felel meg a nevében szereplő országos jelzőnek, ha vidékről is több kolléga érzi fontosnak e szervezetet. S mivel a szövetség szakmai szervezet, „oldalakon felül” áll, új szövetségeseket, új tagokat az eddiginél szélesebb körben is célszerű keresni… Ám ehhez vonzó programokat is kell szolgáltatni. Idézet a 2019. május 18-án elfogadott MÚOSZ-stratégiából: „Az elmúlt években a MÚOSZ közösségi élete leült. Nem csupán az egyesület vidéki tevékenysége szűnt meg, de a szakosztályok többsége is ma már csak papíron létezik…” (A stratégia alapjául szolgáló felmérésre több mint 700 tag válaszolt.)
Mindezek előre bocsátásával ilyennek kell lennie egy korszerű MÚOSZ-nak:
- A nyilvánosság harcos őre
- mindennapos harc a szólás szabadságának visszaszerzéséért,
- állandó kiállás a demokratikus nyilvánosságért,
- hangos tiltakozás a sajtószabadság bármilyen korlátozása ellen (akár próbaperek indításával is),
- a saját hírportál megújítása – alapvető tézisnek tekintve, hogy vitát folytathasson ott a tagság a belső ügyeinkről, ahol minden és mindenki bírálható. A szövetség szervezeti életéről jelenjenek meg folyamatosan információk. A portál és a hírlevél friss hírekkel szolgáljon a média ügyeiről. A belső tájékoztatás erősítése legalább olyan fontos, mint a külsőé. Olyan portált kell kialakítani, amelyet minden újságírónak érdemes rendszeresen felkeresni. E portál felelős szerkesztőjét célszerű pályázattal kiválasztani,
- pályázati lehetőségek felkutatása, indítása a független médiumok támogatására, az egzisztenciális kiszolgáltatottságuk enyhítésére.
- A szakmai munka, képzés fontos terepe
- felerősíti a fiatalítási programot, a fiatal újságírók erőteljesebb bevonásával a Szövetség munkájába, közreműködésükkel számukra is vonzó programok szervezésével (Pl. Tájékoztat vagy reklámoz egy influenszer? Milyen felelőssége van a bloggereknek? stb. A programok kitalálásában célszerű fiatalokra is támaszkodni)
- újraszervezi a polgári újságírás hagyományaihoz méltó, de a kor igényeinek is megfelelő médiaoktatást (A fotóriporter képzés évek óta sikeresen, színvonalasan működik. Ezt megtartva, ennek tapasztalataira építve, és egy megjelölt vezetővel ki kellene dolgozni a lehetséges újságíróképzési megoldásokat.)
- az oktatási programba beilleszti, folytatja a helyi lapok szerkesztőinek, munkatársainak továbbképzését, támogatja a vidéki újságírók szerveződését (nehéz ügy, az ott dolgozók döntési szabadsága kicsi, elbocsátás, egzisztenciális bizonytalanság egy rossznak ítélt lépés következménye)
- programokat szervez vidéken, hogy ellensúlyozza a szakma főváros-centrikusságát, (a járvány idején se kellett volna mindennek leállnia, online megoldásokkal a vidék is bekapcsolható lett volna)
- visszaszerzi a kulturális intézményekben az újságíróknak járó kedvezményeket, a szabad helyekre kedvezményes jegyek mozikban, színházakban, koncerteken, nem csak a kritikusoknak,
- rendszeresen szervez sajtótájékoztatókat, keretet biztosítva mini-konferenciák, viták, hazai műhely túrák megrendezéséhez, közvetlenül támogatja a szakosztályokat a működés hátterének megteremtésével (az aktív szakosztályi munka, sokakat érdeklő programok tehetik újra vonzóvá a MÚOSZ-t),
- a programok élő online követhetőségét lehetővé teszi, ezzel segítve az online részvételt,
- teret biztosít a honlapon és rendezvényeken a médiatudomány legfrissebb elemzéseinek bemutatására, fórumot teremt az alapjaiban átalakuló médiarendszer belső viszonyainak és piaci törvényszerűségeinek, társadalmi hatásmechanizmusának feltárásához,
- kiemelten foglalkozik az új bevételi források megteremtésének, lehetőségével. Elsősorban pályázati pénzek megszerzésével, illetve projektalapú nemzetközi együttműködések keretében, eseti érdekszövetségek alkotásával,
- külön nemzetközi ösztöndíj figyelő szolgáltatást indít, akár a Külpolitikai szakosztály segítségével
- összegezve: élettel tölti meg a Szövetséget, a székházat, az online lehetőségek kihasználásával is.
- A szociális gondoskodás, egészségügyi ellátás színtere
- kidolgozza a szociális támogatások rendszerét, hogy segíteni tudjon a minimálbéren vagy minimál nyugdíjból élő, vagy munkanélküli kollégáknak.
- szakértők segítségével felméri, visszahozható-e a korábbi különleges egészségügyi ellátás (vagy annak egy része). Folyamatosan szervez egészségfelmérő napokat.
A felsoroltak csak vázlatosan foglalják össze a teendőket. Ez sem kevés. Megdöbbentő élményem a felkérésem óta, hogy az általam megkérdezett újságírók jó része úgy vélte, a MÚOSZ eljelentéktelenedett. Vagy visszakérdeztek: létezik még egyáltalán? A fiatalabbak közül többen nem is tudnak róla… Bentről ez talán máshogy látszott. Azokról az évekről beszélünk, amikor a magyar demokratikus nyilvánosságot bedarálta a hatalom, a választók többsége a politikai propaganda-kiadványokból tájékozódik, azok alapján alakítja ki az álláspontját. A felelősségünk óriási. „A székház közösségi tér funkciója mára jelentőségét vesztette, és az a fajta közösségi funkció, amelyet egykor az Andrássy úti ingatlan betöltött a MÚOSZ életében, ma már mítosz csupán.” (Idézet a MÚOSZ-stratégiából.)
Úgy vélem, a változáshoz főállású elnök kell. E munka irányításához kérem a kollégák támogatását.
Kocsi Ilona elnökjelölt
Szakmai életrajzom
Szakmai pályafutásom legnagyobb része két napilaphoz, a Világgazdasághoz és a Magyar Hírlaphoz kötődik, mindkét helyen több részletben, kisebb kitérőkkel, mert közben különböző lapok alapításában is részt vettem. Így ott voltam az Ötlet és a Világ hetilapok megalakításánál – előbbinél rovatvezetőként, utóbbinál főszerkesztőhelyettesként. ( Ma már egyik lap sem létezik.) A Világgazdaság és a Magyar Hírlap között pendlizve, gyakorlatilag mindkét helyen végig jártam a ranglétrát, a gyakornoki poszttól a főszerkesztő státuszig. Részt vettem a Világgazdaság megújításában, az addig tisztán üzleti lap nyitott a gazdasághoz kapcsolódó politikai témák felé is. Így több oknyomozó anyag akkoriban a Világgazdaságban jelent meg, erősítve ezzel a lap ismertségét, szakmai presztízsét. Engedve a Magyar Hírlap „csábításának”, visszamentem az akkor még liberális napilaphoz főszerkesztőnek. Ez a megbiztatás öt évig tartott, majd rövid szünet után másfél évet a Népszavánál töltve újra a Világgazdaság következett, először főszerkesztőhelyettesként, majd újra főszerkesztőként. E megbízás megszűnése után a Manager Magazin főszerkesztője lettem, ami 2016 májusában véget ért. 2016 októberétől elindítottam a BOOM Magazint, ami 2,5 évet „élt”. Ezután két üzleti könyv szerkesztője, részben írója és kiadója volt. Ezek a 365 üzleti történet című könyvek.
