2016. MÁJUS 14.

A források védelmének megsértése?

A Blikk szerint a rendőrség titkos információgyűjtésbe kezdett a lap egyik újságírójával szemben, lehallgatta Csikós Klaudiát. Az esettel kapcsolatban szeretnénk rá emlékeztetni, hogy a MÚOSZ már néhány hónappal ezelőtt tiltakozott a média feletti ellenőrzés bármilyen kísérlete ellen: „a belügyminiszter úgy módosíttatná a nemzetbiztonsági törvényt, hogy minden tartalomszolgáltató köteles a nemzetbiztonság munkatársait foglalkoztatni, ha erre felkérés érkezik. … Maga a gondolat sérti a sajtó szabadságát.”
2015 novemberében, a tiltakozások közepette, visszavonták az előterjesztést.

2016 májusában állítólag titkos információgyűjtés folyt egy újságíró ellen. Amennyiben ez bebizonyosodik, s nem egy tavalyi gyilkossági ügy – amelyről kolléganőnk korábban tudósított – nyomozásának lényeges elemeként hallgatták le őt, a titkosszolgálati módszer nem elfogadható. Tudtunkkal ugyanis a Blikk főmunkatársával szemben semmilyen bűncselekmény gyanúja nem merült fel, továbbá nem hozott nyilvánosságra minősített adatokat.

Amennyiben helytálló a feltételezés, hogy a rendőrség célja csupán az volt, hogy megtudja, kik informálják a szerkesztőséget, az a források védelmének megsértése.

Tavaly télen titkosszolgák kihelyezésének gondolata, idén tavasszal a technika útján történő beavatkozás a szerkesztőségi életbe?
Ma lehallgatás, holnap kihallgatás? És holnapután?
K.G.

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

2016. ÁPRILIS 27.

Fotózható-e a szolgálatot teljesítő rendőr? Az Alkotmánybíróság nyilvánosságpárti állásfoglalásával szemben a Fővárosi Ítélőtábla után mai döntésével a Kúria is a...

Close